Négy fantasztikus, hajmeresztő történet Joe Hill tollából

2019. január 28. 07:19 - GReni

Könyvajánló - Joe Hill: Furcsa időjárás

A többszörös díjnyertes szerző, Joe Hill ezúttal négy társadalomkritikával átszőtt izgalmas, félelmetes kisregényt hozott nekünk. Korábban megjelent ütős regényei (pl. Szarvak, NOS4A2) és rémisztő, sokkoló képregényei (Locke & Key) után biztos voltam benne, hogy ezúttal is nagyon jó történeteket fogok olvasni.

fokep_23.jpg

Mind a négy kisregény eredeti és ijesztő, de a félelmetes sztorikba a szerző okosan egy-egy társadalomkritikát is csempészett. Például hogy milyen könnyen képesek vagyunk elfelejteni azokat, akik egykor a világot jelentették vagy, hogy mennyire könnyelműen állnak az emberek a fegyverekhez egészen addig, amíg tragédia nem történik. Hillnek ezúttal is sikerült berántania a regénybe. Ittam a szavait, együtt féltem a szereplőkkel, izgatottan vártam, hogy mi fog ezekből a szitukból kisülni. Voltak csúcspontok és gyengébb pillanatok is, de összességében kiváló kisregények. Nézzük meg őket szépen sorban.

Pillanatfelvétel

El tudod képzelni, hogy odajön egy fickó, kattint egyet a fényképezőgépével és elfelejted, hogy van egy fiad? Katt...és már a férjedet sem ismered meg. Aztán egy újabb és újabb, végül már arra sem emlékszel ki is vagy...

large_1.jpgA kissé különc, kocka, tizenhárom éves Michael Buzzatti Szilícium Völgyi garázsukban legújabb "high-tech" felfedezésén ügyködött, amikor meglátta a kedves, idős Shellyt az út túloldalán, amint a nyári nagy hőségben ballonkabátban, sáros lábbal, az otthonától több háznyira magában motyogva téblábol, mint akinek fogalma sincs mit csinál. Odament segíteni, de a nő csak valami Cadillac-kel furikázó Polaroidos fickóról mondott zagyvaságokat és látszott, hogy arról sincs fogalma hol van. A fiú hazakísérte, közben megtudta, hogy ez a pasas egy fényképezőgéppel lófrál és, amikor lefotóz valakit, azzal ellop egy darabka emléket tőle. Egy szenilis vénasszony képzelgésének tartotta az egészet, de amikor összefutott egy föníciai tetovált fickóval a benzinkúton, akire passzolt a leírás, úgy döntött, bár képtelenségnek tűnik az egész, azért jobb nem hátat fordítani az ipsének, pláne miután az autója tele van fotóalbumokkal és épp felajánlja, hogy készít róla egy képet.

Aztán történt valami a kúton, amitől egyre biztosabbá válik, hogy Shelly nem a levegőbe beszél. Mi van, ha igaza van? És vajon mit kéne tennie Mike-nak, miután a Polaroid Embert sikerült felbosszantania... 

"Ingatag lábakon indultam a shop felé, és nem csak azért, mert éppen megszöktem egy csúnya szájú és még csúnyább arcú perverztől. Racionális kamasz voltam. Isaac Asimovot olvastam, hősként tiszteltem Carl Sagant, és lelki rokonságot éreztem Andy Griffith Matlockjával. Tudtam, hogy amit Shelly Beukes összehordott a Polaroid Emberről (akire én máris inkább a Föníciaiként gondoltam), az mind csak egy hanyatló elme badar szüleménye. A figyelmeztetésein elgondolkodnom sem volt érdemes – mégis ezt tettem. [...] Szürke szeme hideg, dermedt indulattal méregetett, himlőheges arca olyan kifejezéstelen volt, mint egy gumimaszk."

Ez lett a személyes kedvencem a kisregények közül. Sajnáltam Michaelt, együtt izgultam, féltem vele, várva, hogy miként valósulhat meg a gonosz fenyegetése. Olvasás közben csak ilyenekre tudtam gondolni: ne nézz be az ajtón, ne menj be oda, fuss. Aztán a kis hülye mégis ott maradt, mert a szeretet baromi erős adrenalinlöketet képes adni. Amitől pedig még jobbak lesznek Hill írásai, hogy mindig belecsempész némi humort is, amolyan feszültségoldó gyanánt, mint mondjuk ez a mondat egy fürdőköpenyre: "Mintha egy szőrmók testű evokot viseltem volna kabátként." A történet vége pedig igazán szomorú és mégis szép.

Csőre töltve

A kötetben szereplő második kisregény egy szívszorító történettel indul: egy tíz éves kislány fogadott bátyjával, egy tehetséges kamasz művésszel, hazafelé tart, amikor tragikus körülmények között a fiú több golyót kap a hátába...áldozatául esik a rendőri előítéletnek egy veszélyes környéken. Majd ugrunk húsz évet az időben és megismerünk egy húszéves szex- és fegyvermániás csajt és hasonló örömöknek hódoló, apja korú, ékszerkereskedő szeretőjét.

large_2.jpgRendszeresen járnak a lőtérre különböző méretű fegyverekkel, hogy hódoljanak szenvedélyüknek, aztán a lány megkapja első stukkerét a férfitől, egy .357-es Smith & Wesson-t. Néhány hónappal később járunk, megismerünk egy túlpörgő biztonságiőrt, Randell-t, aki egy igazi hőstettre vár, egy nagy fogásra, hogy végre elismerjék tehetségét. Aztán eljön a nap, amikor a látszólag egymástól független sztorik egy szálba futnak és hatalmas robbanást eredményeznek. Randellből hős lesz, amikor egy lövöldözést rövidre sikerül zárnia...legalábbis mindenki ezt hiszi, ám a reflektorfényben a történet darabokra hullik és az igazság utat tör.

Ez a történet nagyon durva! Egy brutális fricska a fegyvereket támogatóknak, egy tragikus véget érő mocskos románc és egy ostoba, felelőtlen, vakmerő idióta ámokfutása. Lövöldözés egy plázában, egy bátor, tettrekész biztonságiőr, aki ártatlanokat ment. Természetes, hogy felkapja a média, akik örömmel közlik címlapon egy igazi hős történetét, ami egy jó példa arra, hogy miért is kell a fegyvertatást mindenhol legalizálni. De mi van, ha a történet nem is ennyire egyértelműen hősies?

Ég és föld között

ufo-cloud3_thumb.jpgMár volt egy thriller (horror?) az elején, aztán jött egy krimi, most pedig következik egy nagy-nagyon fura fikció. Nem is igazán tudom hova tenni, sőt még arra sem jöttem rá, hogy akkor ez most nekem vajon tetszik vagy sem. Jó-jó, de olyan bizarr és különös sztori, hogy kissé összezavart.

Megismerünk egy párt, akik épp életük első tandemugrása előtt állnak. Már fenn ülnek a gépen, melynek az ablakából kipillantva egy nagyon furcsa, ijesztő felhőn akad meg a társaság szeme, ami ráadásul olyan, mintha önálló életet élne és más irányba mozog, mint a többi felhő.

„A felhőnek, amire Harriet mutogatott, olyan alakja volt, mint a repülő csészealjaknak egy „támadnak a földönkívüliek” típusú, ötvenes évekbeli filmben. Széles volt és kerek, a közepénél vattapamacsszerű kupolával.”

A társaság egyik tagját, Aubrey-t legyőzte félelme és épp, amikor úgy döntött, hogy nem ugrik ki a többiekkel, a sors másként határozott. A gép motorja leállt, már nem választás kérdése volt az ugrás. Háromezer méter. Az annyit tesz, hogy szabadesel egy percig, majd kellemesen ringatózol négy percen keresztül. Legalábbis ennek kellett volna történnie, de amint elérték a fura felhőt, az ugrásuk véget ért egy sűrű, gumiszerű és hideg valamin. Már idáig is különös volt a történet, de most kezdett igazán bizarrá válni, amikor Aubrey egyedül maradt ezen a valamin, amelynek mintha saját tudata lenne...

Eső

Boulder, Colorado. Rekkenő hőség, aki csak tehette szabadtéri programot választott magának. Még nem is sejtették miféle szörnyűség közeledik. Először csak a hatalmas mennydörgések hangja érte el a várost, majd a távolban már látni lehetett egy hatalmas fekete viharfelhőt. 

"...akkora volt, mint egy repülőgép-anyahajó, és villámgyorsan közeledett a Flatirons fölött, ahogy az máskor is megtörtént már. Zavarba ejtően fekete volt, és feketeségébe horzsolásszerű rózsaszín pettyek keveredtek, a naplementék lágy, álmatag rózsaszínjéből."

Azt gondolták, hogy csak egy szokásos vihar: szakad pár percig az eső, majd újra hét ágra fog sütni a nap. Ám ekkor valami szokatlan és rettenetes történt. Esőcseppek helyett öt centi hosszú, rettenetes, gyilkos kristályok zápora kezdte elárasztani az utcán játszó gyerekeket, sétáló, dolgozó embereket. Mintha hatalmas ezüst és aranysárga acélkemény tövisek tömkelege árasztotta volna el az utcákat.

artworks-000250741933-jryeus-t500x500.jpgAz eső alig tartott tíz percig, de addigra már mindent beborított a kristály, az emberek vére, az utcák megteltek jajveszékeléssel, sikoltással, riasztók és szirénák hangjával. Több ezer áldozatot követelt az eső, megnyílt az ég és másodpercek alatt több száz tűhegyes kristály borított be mindenkit, aki nem volt fedezék alatt. Brutális lehet egy ilyet átélni, s ami talán még rosszabb: túlélni, látni a szeretteidet meghalni. Bele sem merek gondolni milyen rettegés és pánik övezne egy ilyen eseményt a valóságban. Abba pedig végképp nem akarok belegondolni, mit érezhetett a főszereplő, akinek végig kellett néznie szerelmének halálát, majd a hatalmas káosz közepette útnak indulni, hogy a tragikus hírt elvigye a lány apjának.

Ez a kötet kötelező olvasmány Joe Hill rajongói számára! A szerző ismét megmutatta milyen magával ragadóan tud írni, hogy képes feszültséget kelteni, sokkolni, izgalmat, félelmet ébreszteni, és mindezt tudja drámaian, humorosan, ijesztően tálalni különböző típusú történetekben egyaránt.

"A kisregény királykategória, nem alibizés. Rövidre szabott terjedelme a hatékonyság előnyével jár, ugyanakkor már módot ad a karakterek olyan mélységű kidolgozására, amely a vaskosabb művek sajátja. A kisregények nem vargabetűket leíró, ráérős utazások. Hanem gyorsulási versenyek. Padlógázt adsz, és átrobogsz a szakadék peremén a narratíváddal. Az „Élj gyorsan, és hagyj magad után guszta hullát” elég vacak cél egy emberi lény számára, viszont tök jó terv egy történethez."

Joe Hill a kötet Utószavában

covers_512264.jpgKöszönöm a lehetőséget a Gabo Kiadónak!

A borítóra kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron, a kiadótól.

A kísértethistóriák ősanyja...kattints!

Kövess minket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr8114561194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása