Életmese az ötvenes évekről, elszakítottságról,
1956-ról, disszidálásról, táncról, nagy szerelmekről,
megértésről és megváltásról.
Ha csak címszavakban lehetne írni a Centrál Könyvek által gondozott Ezüstróka című művet, amelyet Schäffer Erzsébet írt, a fenti szavakat citálnám róla.
A szerző személyesen ismeri Balyi Laurát, a könyv főhősét. 1966-ban az akkor már befutott táncosnő egy extravagáns, olasz márkájú, banánzöld (ne már! pont banánzöld?) zsorzsett ruhát küldött az akkor érettségiző Erzsébetnek, egy kézzel festett selyemblúzzal egyetemben. Hú, az akkoriban nagy szó volt a szocializmustól nyögő kádárizmusban! Még, ha banánzöld volt is a színe annak a ruhának. Hosszú évtizedekig várt az író arra, hogy Balyi Laura, Lora, kötélnek álljon és elmesélje mindazt a sok örömet, bánatot, bántást és kudarcot, amelyek folytán itthon végre révbe érni látszik.
A főhős 78 éves és végre megbocsátott mindenkinek, akivel eseményekben gazdag élete során bármilyen ügybe belebonyolódott - és ebbe beleértve saját magát is.
Balyi Laura 1940-ben született, ikerpár idősebbjeként. Háború volt, aztán olyan béke, aminél néha a háború is jobb lett volna. A szülei eltávolodtak egymástól, a politikai rendszer sorozatos áskálódásai a legrosszabbat hozták ki belőlük: az apa börtönbe került, az anya, a hírhedten szép Elbert Kata pedig marginalizálódott. A gyerekek csak tanácstalanul hányódnak közöttük, majd évekre romániai rokonoknál ragadnak.
Laura akkor döbben rá arra, hogy az anyja másképpen szereti, ha egyáltalán szereti, mint ikertestvérét, Kamit. Ő valahogy nem fontos az anyának, ezért aztán a lány majdnem idegennek látja, és ezt évtizedekig nem tudja se megemészteni, se feldolgozni.
A címadó ezüstróka
Jön 1956, amikor Lora egy nagy szerelemből ébredezve disszidál. Ausztriában egy kolostorba kerül, ahol felfigyelnek rá, majd táncolni kezd. Szépsége, amely az anyjától származik, tehetsége és szorgalma kiemelkedő teljesítményekre sarkallja. Keresi a helyét a világban, keresi a párját, öntudatlanul akkor is, amikor már férjnél van. Nagy szerelmek, tragédiák, meg nem értések, veszekedések az anyjával, mind-mind egy-egy óriási tapasztalás, pofon, öröm, mikor melyik az életében. Adatik neki 13 nyugodt év, amikor is megállapítódik, hogy ő bizony ezüstróka. "Kecses, okos, erős, aki nem adja fel. Kíváncsi, figyel, befúrja magát az ismeretlenbe... hogy élve maradjon."
Amikor letettem a művet, hátradőltem, és csak nézelődtem a szobámban. Mennyi ismerős vonás! Amikor anyám lágy baritonban Piroska nagynénémnek a fülem hallatára dicsérte agyon az öcsémet, hogy ő mindig is kedvesebb volt neki: nem tudta, hogy a háta mögött állok. Amikor erre rádöbbent, elvörösödött és látszott, keresi azt a jelzőt, amivel nekem is a kedvemben járhatna, de csak annyira futotta, hogy, Jolikát meg azért szeretem, mert olyan okos!
Kösz.
Legalább 10 évig emésztgettem, akárcsak Lora a hasonló beszólást az anyjától, mire feldolgoztam, hogy ez van, nem szerethet mindenkit egyformán minden szülő. Tehát át tudom érezni Lora ezirányú traumáját. Nem mondják, hogy nem kellesz, csak nem hiányzol.
Az is ismerős, hogy újra tanulni a bizalmat, ahogy Laura. Veszett bizalmatlan világból érkeztem ebbe a kicsi faluba, ahol eleinte mindent és mindenkit ellenségemnek gondoltam. Még a kukát sem mertem kitenni anélkül, hogy ne lett volna rajta állandóan a fél szemem, nehogy ellopják. Mára ez jelentősen oldódott. Ma már telepített gyümölcsfáim vannak telken kívül. Persze, élősövénnyel, amelyek a gyümölcsfákkal együtt növekszenek, és mire azok termőre fordulnak, addigra a gledícsia is kimereszti óriási töviseit, mert bízni bízok ugyan, de alkalmat teremteni és tolvajok dolgát megkönnyíteni azért nem fogom. Bizalom dolgában ma sem vagyok százas, de sokat alakultam - akárcsak a regénybeli Lora.
A szerző, Schäffer Erzsébet
Anya-lánya konfliktusról meredek dolgokat olvasni nem egyszerű annak sem, akinek rendben vannak dolgai az anyjával. Az ötvenes évek csengő frásza visszaköszön a műben, érteni vélem a szép Elbert Kata (az anya) kialakult attitűdjét is. Sok esetben pedig azonosulni is tudok mondanivalójával, gondolkodásával. A fiatal generáció nem érti, nem érzi ugyanazokat az eseményeket fenyegetőnek, amelyeket az idősebb egyszer már átélt és megszólal nála a vészcsengő, hogy jujuj, ebből ez vagy az is lehet, csak óvatosan! Örök igazság, hogy gyerekeinket akár akarjuk, akár nem, muszáj hagyni, hogy fejjel menjenek különböző falaknak, mert enélkül úgysem hinnék el nekünk, hogy mi lehet egy-egy ügy végkifejlete. és ilyenkor kell nagyon megfogni a szánkat, hogy ki ne essen rajta: ugye, megmondtuk..? Akárcsak a regényben.
Schäffer Erzsébet műveit vagy szereti az ember, vagy nem, átmenet nem szokott lenni. Lassú történetmesélés, személyesen átélt traumák megkínlódott tanulságai, mások életéből ellesett apró csodák betűben való megjelentetése. Ha ő ír valamiről, még az élet porban heverő mocskai is megtisztulnak valamiképpen. Mindezeket érzem, miközben tőle olvasok. De nem mindig és nem minden cikkét, könyvét olvastam el eddig. Volt, amikor egyszerűen nem éreztem magaménak a sorait. Nem nekem írta. Ami nem baj. Mert amit meg igen, nekem, az mindig megtalált. Sőt, betalált.
Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál mindig kedvezménnyel szerezheted be!
Köszönjük, Centrál Média!
Egy krimi, ahol még a sorozatgyilkos is érthető. Érdekel? Kattints!
