Egy megszállás és felszabadulás emberközeli hangvételű története egyetlen város, egyetlen utca házról házra történő harcán át a második világháborúban, valahol Hollandiában...
Robert Kershaw, az egyik legjobb és legismertebb brit hadtörténeti író ebben a könyvében visszatér első nagy sikere, Az arnhemi csata színhelyére, és egy teljesen más szemléletű és tartalmú könyvet tesz le az olvasók elé az 1944. szeptemberi arnhemi csatáról. Egyetlen utcát – valójában a városon átvezető főutat –, az Utrechtseweget választja, és annak történetét meséli el 1940-től a háború utáni évekig. Itt nem csupán az egyik oldalt ismerjük meg alaposan, hanem kiegyensúlyozott képet kapunk a németekről, a britekről, a lengyelekről és a háborút elszenvedő holland lakosságról. Mivel Kershaw saját ezredének, a brit Ejtőernyősezrednek az eredetmondájában Arnhem fontosabb, mint az összes többi győzelem, a szerző különös beleérzéssel taglalja, hogyan bántak el a győztes németek a pár napra felszabadított holland lakossággal, és ez utóbbiak hogyan szerettek bele máig tartóan kudarcot vallott felszabadítóikba, a brit ejtőernyősökbe.
Az utca jó megválasztásával Kershaw biztosítja, hogy plasztikusan látjuk magunk előtt az 1944. szeptemberi csata fő eseményeit és szereplőit a levéltári és helyszínbejárásos források, valamint az interjúk alapján. Mindezt roppant izgalmasan tálalva, egy olvasmánynak is, történetírásnak is remek könyvben, ugyanis az utánozhatatlan stílusban író Kershaw ebben a művében is az események résztvevőinek személyes és hiteles hangját szólaltatja meg.
Arnhem, egy város Hollandiában, a német határtól nem messze. Ennél a városnál zajlott egy sokak által jelentéktelennek ítélt csata - az arnhemi csata - 1944. szeptemberében. Persze a város és a felszabadítás története nem 1944-ben kezdődött.
A város környéke már 70 ezer évvel ezelőtt is lakott volt, jelentős számú neandervölgyi ember élt a vidéken, és azóta folyamatosan éltek emberek arra. Már a 9. században is említik a települést mai nevén, 1233-ban pedig várossá nyilvánítják. De ugorjunk az időben. 1940-ben - a hollandok nagy meglepetésére - a németek elfoglalják, majd négy éven keresztül a nyakukon maradnak. Megpróbálják a német seregeket hátráltatni, de a gyenge holland hadsereget valósággal elsöpri a német túlerő, néhány óra alatt beveszik a várost. A lakók, a vasutasok, amit lehet - síneket, mozdonyokat, vasúti kocsikat, gépeket - tönkretesznek, hogy a német megszállók ne használhassák, de a precíz német gépezet néhány nap alatt helyreállít mindent. Eleinte nem sok különbség van az arnhemiek és az elővárosiak szabad és megszállt élete között, a német katonák illemtudóak, nem bántják őket, szépen beállnak a sorba a pékségnél a cukrászdánál, és fizetnek az ételekért.
Aztán ez, ahogy a háború halad előre, változik. Egyre kevesebb az élelem, egyre több az erőszak, megjelennek a sárga csillagok a melleken, egyre több a szabályozás. A holland kormány és a királynő a megszállás első napján Nagy-Britanniába menekül, és a brit BBC rádióadóján naponta többször is felszólal a holland nyelvű rádió a hírekkel, egyebekkel. A németek ezért elkobozzák a rádiókat, sőt, még a nemzeti színű szalagokat és egyebeket is. Persze a találékony nép ahol tud, ellenáll.
1944-ben aztán a brit haderő felszabadítja a várost, de ez nem tart sokáig: a németek néhány nap után visszafoglalják, és kegyetlen bosszút állnak a lakosságon (is). A várost szinte földig rombolják. De végül eljön a tényleges szabadság is.
1944 szeptemberében, néhány nappal a sikertelen felszabadítási kísérlet előtt készült kép a brit ejtőernyősökről
Erőteljes és megható könyv, különösen személyes hangvételű, hiszen Kershaw maga is tagja volt annak a légidesszant-hadosztálynak, amely harcolt a területért, és sok-sok túlélőt megszólaltat könyvében. Nagyon megrázó egy kislány szemén át átélni a megszállást és a zavaros időszakokat. Érdekesség, hogy Hollandia gyakorlatilag a napóleoni háborúk óta nem állt háborúban senkivel, területét elkerülték a 19. századi csatározások és az első világháború pusztítása is, ahogy lakosságát is. Emiatt is a hollandokat - a kormányt magát is - a végletekig meglepte a német támadás és megszállás, azt hitték, azt akarták hinni, hogy most is megússzák. Pedig korábban lezuhant náluk egy német repülő, amiből előkerült egy térkép és a támadási tervezet, amely Franciaország német megszállását a holland és belga területeken keresztül jelölte meg.
A hollandok azonban látványosan nem foglalkoztak vele, homokba dugták a fejüket akkor is, amikor Németország megtámadta a lengyeleket, folytatták életüket ugyanúgy, mint addig. Hadseregük gyenge és felkészületlen volt, valódi tervek kidolgozását pedig egy esetleges - valószínű - megszállás esetére meg sem kezdték. Remélték, hogy ha nem foglalkoznak a problémával, akkor az megszűnik magától. Ez a mentalitás egyaránt jellemző volt az egyes emberekre és az intézményekre is. Ennek fényében egészen félelmetes és megrendítő élmény ezt a könyvet olvasni.
Ahogy feljebb írtam, sokak szerint ez a csata még csak a közepes jelentőségűek közé sem volt sorolható a második világháború eseményei között. Egy semmitmondó kis ütközet. De az ott élőknek maga a világ, az életük. Megható volt látni azt a testvériességet és szeretetet, ami kialakult az arnhemiek és az elbukó, majd felszabadító britek között. A mai napig a város egyik legnagyobb ünnepe a felszabaduláshoz kötődik, és méltó módon emlékeznek meg az ott elesett katonákra és civilekre is. Egyébként az Arnhem városában található híd körüli nehézségek ihlették A híd túl messze van c. klasszikus háborús filmet. A hidat egyébként újjáépítették, és jelenleg a brit ejtőernyősök parancsnokának, John Frostnak a nevét viseli.
Köszönöm a lehetőséget a Jaffa Kiadónak! A képre kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron, a kiadótól.
Kövess minket Facebookon!
