Jü Hua könyve személyes vallomás Kínáról: kulturális forradalomtól napjaink szocialista vadkapitalizmusáig. 
A korabeli képek az Arcanum adatbázisából származnak, engedélyükkel közzétéve. 

A Magvető Kiadó nemrégen jelentette meg Jü Hua könyvét, a Kína tíz szóban című művét. A kulturális forradalom és az utána következő időszak sajátosságai köszönnek vissza személyes vallomásában, ötvözve az egyetemes és a saját története közötti párhuzamokkal. Kifejezetten megkapó, megrázó, néhol drámai, máshol kínosan kacagtató történetek látnak napvilágot a szerző tolmácsolásában.
Kínában a mű betiltva.
Szerintem egyelőre.

A szerző, Jü Hua

Ha hamarabb elolvasom a kötet fülszövegét, hamarabb belekezdek az olvasásba. Évekkel korábban már elém került egy könyve, amelyet első betűtől az utolsóig abszolváltam (címe: Testvérek), sőt, emlékszem a cselekményére is, ami bizony az évi több száz elolvasott könyv fényében nem elhanyagolható tényező. Szinte csak azok a művek maradnak meg bennem, amelyek témájuknál fogva megérintettek és / vagy mestermunka önmagában is.

Jü Hua abban a korban szocializálódott Kínában, amikor Mao eszméi igencsak a mindennapokba voltak beégetve, és még utána is nyomuk volt sokáig a hétköznapokban. Minden túlzás rossz, így Mao eszméi is azok voltak. Az a paranoia, ami átitatta a mindennapokat és húzott keresztül szerény számításokat is, emberéleteket követelt minden vigyázatlanul kiejtett szó, nekünk, magyaroknak is ismerős a Rákosi érából. A szerző előbb fogorvos volt, mert az állam ezt a feladatot jelölte ki számára és csak utána lett író, enyhén normálisabb időkben, mint a Mao neve által fémjelzett korszak, de még mindig csodaszámba ment a pályamódosítása. A műben 10 Kínára jellemző szóban követhető nyomon a társadalom változása a kulturális forradalom legzűrösebb éveitől a még zűrösebb szocialista vadkapitalizmus időszakáig (bármilyen ellentmondás is ez, akkor létező valóság), a jelenig. A szerző szerint olyanok a végbement változások, mintha ok és okozat valami furcsa módon felcserélődött volna, és ezt tömör, velős formába öntve tolja az arcunkba: politika, történelem, gazdaság, társadalom, kultúra, emlékek, érzések, vágyak, titkok lenyomataival kell megküzdenünk. Zagyvaságnak tűnik az egész, mintha valaki folyamatosan kotyogna - csak úgy mellesleg - a fülünkbe, hogy a végén felszabadulva azt mondhassuk, elolvastam ugyan, de még most sem értem teljesen.

Hogy is érthetné a nyugati, fogyasztás szentségében szocializálódott személy azt, hogy az állam dönti el, mi legyen belőled? Pedig most is így történik minálunk, csak akinek pénze van, az meg tudja fizetni, hogy akkor is lehetősége legyen azt tanulnia, amit szeretne: ennyi a különbség, felebarátaim, nem több. Csak más az optikája, ugyebár. 

Tehát Kína 10 szóban. Ilyen szavakban, mint A NÉP, A VEZÉR, OLVASÁS, ÍRÁS, LU XUN, KÜLÖNBSÉG, FORRADALOM, KISEMBEREK, UTÁNZAT, KAMUZÁS.Harminc év alatt a mindent meghatározó politikát a mindent meghatározó pénz váltotta fel. Ma Kínában demokratikus jelszavakkal senkit sem lehet az utcákra tódítani, de Le a korrupcióval táblákkal bármikor bárkit ki lehet vinni a közterekre. A NÉP szó jelentése mára kiüresedett. A Vezér szó sem jelent ma már túl sokat. Amíg a kulturális forradalom alatt vigyázni kellett, hogy magasabban, szélesebben nehogy integessen valaki, mint a vezető, ma már... senkit sem érdekel. Azaz, de, mégis. Tiszta deja vu érzésem van. Ahogy minálunk vannak rétegek, akik visszasírják Kádár Jánost, úgy Kínában is hasonló a régi korszak átidealizálása. Amikor egy közvélemény kutatásban feltették a kérdést: mi lenne, ha Mao feltámadna, 85% szerint baromi jó lenne, 10% szerint rossz lenne, 5% szerint pedig semmi jelentősége sem lenne. Mi olvasható ki a számokból? Egyértelmű elégedetlenség.

A diktatúrák lényegét az értheti meg isten igazán, aki röhögött már kínjában rettegve meghatározó helyzetekben. Amikor betiltott szépirodalmi regényeket másolt már kézzel magának - éjnek idején, elbújva. Amikor semmi befolyása sincs saját életére. Talán nem véletlen, hogy a hatalmas és rettegett rend helyett a ma Kínáját társadalmi egyenlőtlenségek, 100 millió mélyszegénységben élő ember, pazarlás, tékozlás, szabadosság, felületesség, korrupció és az élvezetek hajszolása jellemzi. Igen, egyik szélsőségből a másikba. Az sem volt jó és ez sem az. Egész Kína egy nagy kamu, ahogy néha érezheti a laikus, vagy nagyon is komoly tényező? Nos, ez is, az is, egyiket sem szabad lebecsülni. Igaz, az ezért kifizetett tanulópénzt sem lehet megspórolni....

Folyamatosan az járt az eszemben, hogy olyan ez a mű, mint amit a magyarországi rendszerváltás környékén lehetett olvasni tucatszámra. Leleplezések, botrányok, a szocializmus lerántott leplei, személyes vallomások, amelyeket falta az utca embere, csodálkozott, szörnyülködött, kitárgyalta ebédidőben, miközben már készült a felmondólevele, mert a gyárat megvette a nyugati konkurencia, hogy aztán lezüllessze. 
Ma már mindent ki lehet mondani... de elvész a sok hang között az igazság hangja is. Mondhatja már mindenki a magáét, senkit sem érdekel. Lehet, ez is bekövetkezik Kínában nem sokára?

Köszönöm a lehetőséget a Magvető Kiadónak!

A könyv borítójára kattintva a kötet elérhető kedvezményes áron a kiadó honlapján!

Kövess minket Facebookon!

A süketnéma isten és más bírálatok. Érdekel? Kattints!

Hogy nézett ki Schiff András több évtizede? Nézd meg!