Backman fiának lenni nem egyszerű dolog

2019. június 18. 06:44 - Carbonari

Könyvajánló - Fredrik Backman: Amit a fiamnak tudnia kell a világról

daddy.jpg„Amikor gyerekünk lesz, az olyan, mintha markológépet
próbálnánk vezetni egy porcelánboltban.
Begipszelt lábbal. Fordítva felvett símaszkban. Részegen.” 
És tényleg!

Az Animus Könyvkiadó újabb gyöngyszemet tett az olvasók elé Fredrik Backman tollából, Amit a fiamnak tudnia kell a világról címmel. Az étkezőben olvastam a könyvet, drága Jánosom előtt, és a fülszövegen még csak nagyokat bólogatva elmosolyodtam (ami fentebb olvasható citátumként), de amikor az első szösszenetet (A fiamnak) elolvastam, hangosan, szívből felkacagtam. backman_3.jpg
Aztán felolvastam Janinak is. 
Aki szintén felnyerített, hogy ez az író nem semmi.
Drága feleim az úrban, ezt ugye mi is tudtuk eddig, nem?

Backman az a szerző, akitől (és minden hozzá hasonló kockától) engem az isten óvjon meg, de olvasni róla, tetteiről, gondolatairól teljesen rendben van. Követem az Animus Kiadó által közkinccsé tett blogját és elképedt nevetéssel, hitetlenkedve olvasom viselt dolgait. Egyszerre borzaszt el és kelt bennem gyengédséget. Ha tényleg olyan, mint amilyennek a blogja és eddig magyarul megjelent minden könyve alapján gondolom, kell hozzá megértés és türelem, meg iszonyú mennyiségű szeretet. Mert a maga kifacsart módján tud csak létezni és viszontszeretni. Ami nem baj. Csak fáradtságos módja az amúgy sem kis mennyiségű törődést igénylő családi munkának.

A szerző, Fredrik Backman

Mindent kimond. Mindent a maga valójában, de kifordított, kicsavart kontextusban értelmezi a történteket, hogy aztán odavágjon egy mondatot: amúgy meg fogom ölni, de nem haragszom. Én meg csak kapkodom a levegőt, hogy te úristen. Amúgy én is  "megölném", aki szándékosan megkarcolja az autómat, de hogy erről tíz oldalt mélázzak, ahhoz Backman kell, aki megsértett autótól és önérzettől eljut a világ végéig meg vissza. Mindezt a fiáért. A fiának. Én meg tele szájjal röhögök, akkor is, ha értem.

"Egyszer (…) remélem, te is megérted, hogy nem az a bátor, aki annak ellenére ütni mer, hogy nem tudja, nyer majd, vagy veszít. Az a bátor, aki tudja, hogy győzne, és mégsem tesz semmit."

[A nagyapáid] "Soha nem fogják megérteni, miért kéne fizetni valamiért, amit az ember maga is meg tud csinálni. (A fiaik pedig soha nem fogják megérteni, miért kéne nekik elvégezni a piszkos munkát, mikor némi fizetségért cserébe meg is lehet úszni. Ez a nézetbeli különbség felelős a generációk közti konfliktusok nagy hányadáért.)"

"De amikor a legjobban haragszol rám, szeretném, ha eszedbe jutna, hogy számomra mindig az az egyéves kisfiú maradsz, aki meztelenül állt az előszobában, fogatlan vigyorral az arcán, és boldogan szorongatta a plüssoroszlánját. 
Jó lenne, ha eszedbe jutna, mikor idegesítő vagyok. Mikor ciki vagyok. Mikor igazságtalan vagyok. Akkor gondolj vissza arra a napra 
A napra, mikor nem voltál hajlandó elárulni, hova a fenébe rejtetted a nyavalyás kocsikulcsomat. 
Jusson eszedbe, hogy te kezdted."

"Találj valakit, aki nem azért szeret, aki vagy, hanem annak ellenére."

"Nem mintha bele akarnám magam ártani abba, amit az óvodában csináltok.

De mégis, hogy érted azt, hogy jaj lesz a cirmos cicának? Mi? Balesetet szenved? Megverik? Valaki felgyújtja a házát, csak mert evett egy kis vajat? Igazán nem akarom beleártani magam, de kivel szoktatok ti énekelni? Tony Sopranóval?"

Összehozza istent a repülőtérrel, szeretetet a vegetáriánizmussal (juj!), életstílust az éhséggel, művészetet a fürdőszoba takarítással, de képes legférfiasabb férfit csinál a homoszexuálisból, és jól áll neki. Már az írónak. Már a szöveg. Ahogy azt is kifejti, miért tartja Felicia anyukája őt idiótának, pedig csupáncsak arról van szó, hogy a gyerek érkezésekor nem csomagoltak mellé egyértelmű utasításokkal tele szórólapot is. És ez hiba.

Szóval, az az igazság, hogy végigröhögtem, végigpukkadoztam az egész könyvet. Valljuk be őszintén (legalább magunknak), hogy Backman fiának nem egyszerű lenni - és ehhez ragaszkodom. :)) Nagyon sok használható bölcsességet tesz közkinccsé a szerző, amelyből sok-sok ember profitálhat, felnőttek, gyerekek, tinik egyaránt. Igaz, hogy a legtöbbet agyonüti egy lazán odadobott félmondattal, de hát istenem, elnézzük neki. Vagy igaza van. Vagy megy valahová. 

back_1.jpg

 

 

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel megkaphatod!

Köszönjük, Animus Kiadó!

Érdekelnek a könyvújdonságok? Kövess bennünket Facebookon is!

Mi van, ha egy város talpa alól kihúzzák a talajt?

Mire lennél képes, hogy megments egy életet?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr9714830744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása