"Megdöbbentő történet az elveszett gyermekről, aki túljutott a megpróbáltatásokon akár a dzsungelben, akár az utcán nyomorogva, hogy aztán visszatérjen a korábbi életébe."
A lány, akinek nem volt neve című regény egy megdöbbentő, igaz történet egy lányról, aki nem emlékszik honnan származik, nem tudja mikor született és a nevére sem emlékszik. A legvalószínűbb, hogy Venezuelában vagy Kolumbiában született valamikor 1950 körül, a Marina nevet pedig saját magának adta tizennégy éves kora körül. Szomorú és ijesztő. De vajon, hogyan történhetett mindez?
Egy rövid bevezető után máris a lényegre térünk, Marina elmeséli élete legrémisztőbb napját: a kertben játszott békésen, amikor egy erős kéz megragadta, egy fehér rongyot nyomott az arcához, majd jött a sötétség és a kábult ébredés egy teherautóban zötykölődve más gyerekekkel együtt.
"A kéz, mely az arcomat eltakarta, hatalmas volt, és durva tapintású, és gazdájának az ereje, akárki volt is, jócskán meghaladta az enyémet. Az volt az utolsó gondolatom, miközben átcsúsztam az eszméletlenség határmezsgyéjére, hogy most biztos meg fogok halni."
A gyerekrablással valami félresikerülhetett és a kislány azon kapta magát, hogy egyedül van a kolumbiai dzsungelben. Elhagyva, magányosan, rettegve, pánikolva a sötétben az idegen zajoktól, a szörnyektől, a dzsungel vadállataitól és attól, hogy sosem fog rátalálni az anyukája.
Félelmetes olvasni, hogy mit érzett és miket gondolt egyedül, elveszve a fák sűrűjében. Izgalmas volt olvasni a kicsiny, bátor lányról, aki éhezve, szomjazva összeszedte minden bátorságát és erejét, majd útnak indult a vadonban, hogy keressen valamit, ami ehető, ha élni akar. Aztán szívszorító volt olvasni, amikor arra emlékszik vissza, mikor hajszálra volt attól, hogy feladja.
"Miért? Miért, miért, miért történik mindez?, kérdeztem magamtól. Miért nem jött el értem az anyukám? Mit tettem, hogy ezt érdemlem? És ha ez valami büntetés egy régi rosszaságomért, akkor vajon mi az? Lenéztem a ruhámra, mely egykor fehér volt, tele rózsaszín virágokkal, most pedig szürke rongy lett belőle, melyet föld és vér szennyez be. Cipő nem volt a lábamon, mezítelen lábam tele volt sebekkel és mocsokkal, és a gyomrom meg az elmém egyaránt reménytelenül kiabált."
Majd azt vette észre, hogy figyelik. Körbe nézett és több tucat majom leste a furcsa szerzeményt, aki bemerészkedett az otthonukba. Összegömbölyödve, nyöszörögve, sírva várta, hogy mi lesz ebből, mikor a majmok úgy látták nem jelent fenyegetést, ezért szép sorban elkezdtek odamenni hozzá, hogy megnézhessék maguknak közelebbről.
A csuklyásmajmok nem bántották a lányt, aki elég leleményes volt ahhoz, hogy figyelje mit csinálnak a majmok és utánozza őket. Marina öt évig élt a majmok között. Úgy élt ahogyan ők, azt ette, amit ők és úgy is viselkedett, mint ők. Évekig nem beszélt és ő maga is inkább emlékeztetett vadállatra, mint emberre. Ijesztő, mégis lebilincselő történet.
Amikor lehetőséget kapott, hogy visszatérhessen az emberek közé azt reméltem végre helyrejön az élete. Sajnos nem ez történt. Családra, szeretetre, törődésre vágyott, helyette egy bántalmazó közegbe került, ahol rabszolgaként bánnak vele, ezért inkább az utcán csavargóként próbál szerencsét.
Egész útját nehézségek, küzdelem, kihívások tarkították, de mindent túlélt. Kolumbia legvéresebb oldalát ismerjük meg: emberkereskedelem, szolgaság, kiszolgáltatottság, nyomor.
A kötet nagyon olvasmányos, beszippantja az embert. Hihetetlen mennyi kitartás és akaraterő fér meg egyetlen emberben. Egy szívszorító történet, amely igazolja, hogy az élet milyen bizarr dolgokat hozhat. Kész érzelmi hullámvasút, hol izgultam Marináért, hol vele sírtam, hol felnéztem rá, amikor hihetetlen helyzetekből sikerült talpra állnia. Ami pedig még megindítóbb, hogy Marina Chapman minden bevételt, amit a története szül az emberkereskedelem és a gyermekmunka elleni harcra fordítja.
Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak!
A képre kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron, közvetlenül a kiadótól.
Kövess minket Facebookon!
