Jocó bácsi: "tudom, őrült vagyok, de nagyon élvezem!"

2019. november 07. 06:56 - Carbonari

Könyvajánló - Balatoni József (Jocó bácsi): Önharckép

Horolovszky Tamás (Hori) repülőn ül egy haiti árvaház felé,
ahol önkénteskedni fog. Felrúgott érte - de inkább önmagáért mindent,
társadalmi konvenciókat, ismeretségeket, egzisztenciát.
Mindenki eldöntheti magában: irigyli-e vagy inkább sajnálja.

A Jaffa Kiadó újabb Jocó bácsis kötetet dobott piacra az olvasók elé, Önharckép címmel. Jocó bácsi pedig nem más, mint a mindenki történelemtanára, Balatoni József.

Az Osztályharc és a Kamaszharc című könyvek hőse, Hori ma már dr. Horolovszky Tamás, harmincegy éves, jogtanácsos. Helyén van, állása, jövedelme, barátai vannak - de miután rálel kamaszkori naplójára, megcsömörlik önmagától, olyannyira, hogy mindent felrúgva Haitire utazik önkénteskedni. Világot megváltani, ahogy azt kamaszként mindig is akarta. Jelzem, a világ tesz rá minden világmegváltó tervére, köszöni szépen, nagyon jól megvan, amit egy 31 éves tanult ember tudhatna, de Hori nem akarja tudni. Ő csak abban biztos, hogy belefullad a társadalmi elvárásokba, megfelelési kényszerekbe, levegőre van szüksége. És nem itthon keres magának elfoglaltságot, ahol ugyanúgy vannak árvaházak, hanem egyből Haitin. Jó messze mindenkitől. Önmagától is, hiába írja nekem ki a szerző a képre, hogy távol az otthontól, közel önmagához. Jól hangzik, csak az én olvasatomban sántít.
Szóval, hősünk megérkezik erre a szigetre, ahová nem nagyon szoktak nyaralni utazni, ha már ez a térség, akkor inkább a Bahamák. Haitin nagy a nyomor, sok a szegény ember. Tornádók, hurrikánok, földrengések veszik el azt a keveset is, ami amúgy megmaradna az emberek számára. Ezt Timeo mondja el neki, aki a reptéren várja, azzal együtt, hogy itt az önkéntesek vagy megszoknak vagy megszöknek. Tamás biztos magában - ahogy minden elbizakodott kezdő is az -, fogadkozik, hogy nem, nem, ő bírni fogja. Timeo csak legyint, hogy persze, majd meglátjuk, hiszen ő az árvaház vezetője és egyben Hori mentora is.

Tamás belerázódik a mindennapokba, megismeri a gyerekeket és a többi önkéntest, akik nagy része ugyanúgy menekül valami elől, mint ő maga. "Sosem szabad felnőni, sokkal jobb gyereknek lenni. Akkor minden könnyebben elviselhető." - mondatja ki a szerző a mű egyik szereplőjével. Hja.. vagy nem, de ezt már csak az én szőrös szívem teszi hozzá. De most komolyan: ennyire gáz felnőni és felelősséget vállalni tetteinkért és önmagunkért? Úgy alakítani az életünket, hogy jól érezzük magunkat benne? Nagyon nem tetszik nekem ez a Hori. Mintha addigi otthonában konfliktusait képtelen lenne felvállalni és úgy élni, ahogy szeretne. Sokkal egyszerűbb komfortzónájából sok-sok ezer kilométerrel arrébb kilépni, mint saját hazájában? Mert itt mi történik, ha megteszi? Nincs támogató környezet? Sok az ismerős, akik hülyének nézik és úgy sokkal nehezebb? Sokkal könnyebb kiszakadva úgy élni, ahogy szeretne, mint betagozódva külön utasnak lenni? Gyenge egy csóka ez a főhős. Vagy éppen erős? Ez pusztán csak nézőpont kérdése.A művet olvasva az az érzésem támadt, hogy olyan kisiskolás az egész. Mint egy magyar órára írt közepes színvonalú fogalmazás, klisészerű okosságokkal, döbbenetes egyszerűséggel, ami itt nem dicséret, hanem a nem értem az egészet kifejezése. Világos, hogy a kibontandó tartalom megér egy misét: ha nem érzed jól magad egy helyen, állj fel, ha kell, állj tovább. Menj, nézz szét, mérd fel a lehetőségeidet, lépj ki a komfortzónádból, ha szükségét érzed, csináld azt, ami neked jó. Neked és nem a társadalomnak (bár nem árt összehangolódni azzal is, senki sem létezik légüres térben - még Haitin sem), nem anyádnak, nem a főnöködnek: neked.
Értem, hogy létezik ilyen jelenség és van, aki valóban több ezer kilométert is képes megtenni azért, hogy érzéseivel és régi elhatározásaival összhangba kerüljön. Azt nem vágom, mi az oka annak, hogy ezt kívánnivalóan nagyszerű tettnek minősíti a szerző? Azt sugallja, ha konfliktusba kerülsz önmagaddal: menekülj. Rúgj fel mindent. Az a jó megoldás. Az megoldás? Ne vicceljünk már. Balatoni József nagyon ért a kamaszokhoz, tuti. És a kamaszkorból kinőtt felnőttekhez?

A párbeszéd 32 éves önmaga és kamaszkori énje között kamasz részről telitalálat, másrészt meg übergáz, hogy idomuljak a korosztály szóhasználatához. Ahogy a harminckét éves tördeli a kezét és bocsánatot kér kamaszkori önmagától, na itt akartam falhoz vágni a művet. Az a nyegle kamasz, aki nulla tapasztalattal ekézi komolyabb kiadását, az idősebb meg makog össze-vissza, kiverte nálam a biztosítékot. Értem, hogy kamaszként világot kell megváltani és el tudom fogadni, hogy harminc körül még élénken emlékszünk akkori magunkra. De hogy be legyünk szarva tőle... hát azt azért nehogy már! Menekül a főhős, menekül a sztori, és menekülök én is. A mű alappremisszája, hogy a kamasz tiszta és jó, holott a túrót, ez csak féligazság. Miért kell elhallgatni, de legalábbis nemes nagyvonalúsággal elsiklani afölött, hogy a kamasz (szinte minden kamasz) világmentő éccái belátási, mérlegelési képesség nélkül gyakran veszélyesebbek, mint az ártó folyamat, amit kiküszöbölni igyekszik. Gyakran úgy menti meg a világ kérdéses részét, hogy körülötte minden mást elpusztít. Persze, nem ezt akarja, és döbbenten tapasztalja tevékenysége következményeit.Balatoni József, Jocó bácsi, a hasonló nevű Jocó bácsi világa Facebook oldaláról az ökopoharával

Igen, a kamasz tiszta és jó, de zűrzavaros, hormonok által vezérelt, tapasztalatlan és vagdalkozó is. A felnőtt Hori pedig jogtanácsosként mintha egész addigi életében csak marhaságokat sajátított volna el kamaszkora bezárultával. Mintha egyetemistaként, fiatal pályakezdőként soha többé nem lenne tiszta és normális életcél, amit jó szívvel követni lehetne. Értem, hogy kisiklott az élete, de azt nem vágom, mitől lett jobb Haitiig menekülni önmaga elől. Egyszer valaki azt mondta, ha annyira meg akarod menteni a világot (és benne magadat is), nézz szét a környezetedben - én pedig neki szavazok bizalmat, nem a zavaros fejű harminckét éves jogtanácsosnak, akinek mellesleg a gyűlölt egzisztenciájából volt pénze repülőjegyre Haitiig, és fenntartani magát az árvaházban járandósága felvétele nélkül.

Hja, úgy én is.
Igen, értem, hogy a pénz nem minden, nagyon nem az.
De nélküle azért hősünk nem tudott volna akkora jani lenni, mint vele.
Gyertek csak közelebb, súgok valamit.
Istenigazából e kettő összehangolásától lesz felnőtt valaki: úgy és annyi pénzt megkeresni, hogy meg is éljen, meg közben jó is tudjon maradni. Ehhez nem elég sem a kamasz, sem a zavaros fejű felnőtt, ehhez ép, kiforrott személyiség szükségeltetik - amit mellesleg szintén nem adnak ingyen, keserves tapasztalatok árán lehet beszerezni -, aki attól még nem rohan el a világ végére, mert éppen meghasonlott önmagával. Szépen rendezi sorait, levonja a szükséges konzekvenciákat, kicsit megköszörüli a torkát, feláll és annak megfelelően teszi dolgát, ahogy a krízis után elhatározta önmagában. Ettől felnőtt ember, és nem attól, hogy betöltötte a 18. évét.

Ne haragudj, Jocó bácsi, én sem haragszom ám azért! És továbbra is várom cikkeidet kamasztémában...