Miért gyorsul az idő? Létezik átlagos ember? Hogyan érthetjük meg szeretteinket?
Daniel Tammet a maga különleges, egyedi észjárásával és a matematika segítségével megpróbálja elmagyarázni a fentieket, és számtalan más dolgot. Teljesen egyedi, mégis alátámasztott asszociációk mentén halad a saját élete, a történelem személyei és eseményei, a tudomány, sőt, az irodalom és a képzőművészetek révén afelé, hogy bemutassa: a matematika több, mint amit az iskolában tanulunk róla. A matematika segítségével leírható az egész világ és megjósolható - pontosabban előre jelezhető - a jövő, az egyes emberek és csoportok és társadalmak és államok viselkedése is. Csak ismerni kell a változókat, és ez a legnehezebb az egészben.
Ki is Daniel Tammet? Daniel Paul Corney néven, 1979-ben született Angliában, kilenc testvér közül legidősebbként. Gyerekkorában epilepsziás rohamok törtek rá, de ezeket sikerült kordában tartani, ám azt senki nem tudta megmondani, miért más, mint a többi gyerek, miért varázsolják el annyira a számok, miért olyan furcsa az észjárása és miért ennyire éles a memóriája. Több ilyen versenyt is megnyert, és már felnőttként némi óangol háttérrel az izlandiak között, őket hallgatva egy hét alatt olyan szinten megtanult izlandiul, hogy egy hét elteltével egy élő tévéműsorban beszélgetett a műsorvezetővel. Daniel Tammet (a Tammet jelentése tölgyfa észtül, ő változtatta meg erre a nevét, mert úgy vélte, jobban illik hozzá) 25 éves volt, amikor a Cambridge Autizmus Kutatóközpontjában Asperger-szindrómát és Savant-szindrómát állapítottak meg nála, egyike az ún. "prodigious savants" csoportnak, akikből a világon kevesebb, mint 100 él. A Savant-szindróma, vagyis savantizmus vagy "genetikai vagy szerzett zseni szindróma" egy olyan ritka állapot, amely a legtöbb esetben (de nem feltétlenül) autisztikus tünetekkel párosul, és a savantok kiemelkedő agyi teljesítményt mutatnak egy-egy területen, sok köztük a profi fejszámoló, vagy hihetetlen pontos memóriájuk van, esetleg nyelvérzékük, de megmutatkozhat művészeti úton is képességük. Mindegyikben közös az, hogy nagyon fejlett a memóriájuk, és a képességük is többek között ehhez kapcsolható. Kim Peek, a zseniális fejszámoló, akiről az Esőembert is mintázták, szintén savant volt (de nem volt autista, a savantok kb. fele autista, a maradék enyhe autisztikus tüneteket mutathat, tehát Asperger-szindrómás).
Daniel Tammetnek elképesztő nyelvérzéke van, legalább tíz nyelven beszél, a memóriája páratlan, és már egész gyerekkorában elvarázsolták a számok, a végtelen, a törtek. Nagyon szemléletesen tud írni, magam előtt látom az angol utcácskát, ahol élt, ahol épp hazafelé tart a kis Daniel, és azt számolgatja, hogy a lámpavasak között pontosan 8 lépés, mire eléri a következő lámpát. Ha elérte a négyet, a felét, akkor már megtette az út felét, de még azt is lehet felezni, és ismét felezni, és ismét felezni - és a végtelenségig felezni, így olybá tűnik, sosem éri el a következő lámpát, hiszen végtelen számú törtet kell legyőznie. Látom a 8 éves fiúcskát, amint erre rájön, ráébred, hogy 1 és 2 között is végtelen van, nem csak az egész számok halmazán. De aztán valahogy mégis eléri a következő, majd a következő lámpavasat is, látom, ahogy otthon bújja a könyveket, ahogy a testvéreivel, a szüleivel sétál. Daniel mára könyveket, verseket és esszéket ír és fordít, ráadásul megalkotott egy mesterséges nyelvet is, ami többségében a finn,az észt és az angol szavait és szabályait veszi alapul.
Daniel Tammet könyveinek eredeti borítói - a magyar ez esetben szerintem szebb lett, a poszt végén találjátok :) Az életéről szóló könyve megjelent nálunk is, szintén az Európa Kiadó jóvoltából, Kék napon születtem címmel. A címére kattintva elérhető az oldalukon.
Ebben a könyvében huszonöt fejezetben, huszonöt különálló esszében beszél az életéről, a művészetekről, a családjáról, a történelemről, és mindezeket a számok tükrében is megvizsgálja. Nagyon érdekes volt a számokról és a népekről írt fejezete. Tudtátok, hogy pszichológiai vizsgálatok szerint maximum négy dolog az, amit ránézésre, gondolkodás nélkül meg tudunk mondani, hogy mégis mennyi? És hogy sok nyelven - pl. az izlandi és a kínai esetén is - a kis számoknak, jellemzően pont egytől négyig sokféle változata van? Mást mondunk a négy lóra és a négy disznóra, mást a kétéves gyerek életkorára és a két db, vagyis egy pár zoknira, mást a két asztalra és a két emberre. Továbbá vannak olyan természeti népek, olyan törzsek, ahol kettőig számolnak, a három az meg még egy, a négy meg még egy, meg még egy, és van, ahol a szavak szótagszáma annyi, amennyit a szó jelöl - persze ötnél feljebb ők sem mennek. Sőt, akad olyan törzs is, ahol egyáltalán nincsenek is számok. Van sok és van kevés, nincs egy darab madár, csak madár van, és mindegy, hogy az egy csapat vagy csak egy darab. A szülők nem is érték a kérdést, hogy hány gyerekük van, noha fel tudják őket sorolni név szerint. A legtöbb természeti nép az ujjait használja valahogyan számolásra, illetve ezen haladva rovátkákat, ilyesmiket, ők azonban semmit. Nem ismerik a számok világát, és az ő világukban nincs is rá szükség.
Érdeklődve és élvezettel olvastam Daniel Tammet különleges észjárásáról és még különösebb, de odaillő asszociációiról, a gyerekkoráról, a testvéreiről, az édesanyjáról, az életükről, és ugyanígy a fenti érdekességekről is, legyen szó a sakkról, a prímszámok és a versek kapcsolatáról, Pindarosz homokszemeiről, Démokritosz "atomosz"-airól, a hópelyhekről, a kalendáriumról, az ujjakról, vagy Shakespeare nullájáról. Személy szerint úgy vélem, hogy a matematika nyelvén tényleg leírható a világ.
Nem olyan rég olvastam egyébként, és azóta is sokszor gondolkodom erről, nézek utána korábbi olvasmányaimban és emlékeimben (amelyek bár olyan jók lennének, mint Danielé...), és egyre több dolgot találok, ami arra utal, hogy igaz: az emberi történelmet, már nem csak az írott, hanem a történelem előtti fejlődést is egészen attól, hogy őseink lemásztak a fáról, végigkísérik az autisztikus tünetek. A nagy előrelépéseket, legyen szó arról, hogy lemásztunk a fáról, hogy letelepedtünk, hogy tüzet használunk, hogy állatokat tartunk, és később is minden nagyobb történelmi változást olyan egyének indították el vagy lobbantották fel, olyanok "vitték véghez", akik autisztikus tüneteket mutattak. Érdekes és nagyon elgondolkodtató elmélet ez, főleg annak tükrében, hogy mi, emberek egyébként sokkal kevésbé szeretjük vagy tűrjük a változást, sokkal inkább rettegünk az ismeretlentől, mint pl. a majmok.
Hogy ezt a nagyon erős gátat mi okozza, jó kérdés, szerintem maga a társadalom szerkezete is ilyen. De az biztos, hogy ezekből a társadalmi keretekből az Asperger-szindrómások és az autisták kilógnak, és lehet őket gyűlölni, mert a szemünkbe vágják az álszent, tudattalan, gyűlölködő és mindent tönkretevő életünket, vagy lehet őket csodálni, mert egy helikopterút után elképesztő pontossággal másolják le New York utcáit, mert tizenhat jegyű számokat szoroznak össze fejben, vagy mert megmondják, milyen napra esett 1928. február 11., és az milyen dátum volt az ortodox, a zsidó vagy a muszlim naptár szerint. De amellett, hogy gyűlöljük vagy csodáljuk őket, érdemes meghallgatni őket, és legalább egy kicsit az ő szemükkel látni. Higgyétek el, hogy csak előnyötökre válik.
Ez a könyv tökéletesen alkalmas arra, hogy felkeltse egy kamasz érdeklődését a matematika és egyéb tudományok iránt - meg arra is, hogy aztán visszatérve az unalmas, száraz, rosszul tanított valóságba, teljesen lelombozza a különbség egy átlagos matekóra és a hasonló könyvek által adott élmény és tudásanyag között. Aki szeret rácsodálkozni a világra, annak csak ajánlani tudom.
Köszönöm a lehetőséget az Európa Kiadónak! A kötet elérhető a borítójára kattintva, kedvezményes áron, közvetlenül a kiadótól.
Kövess minket Facebookon!
