Melyik az a lény, akiknél helyesebb, ha az egyes egyedeit inkább csak sejteknek tekintjük, és magát a bolyt egy élő organizmusnak? Igen, a hangyák.

A hangyák. Aprócska kis rovarok, akik ha elárasztják a lakást, hihetetlenül idegesítőek, és akik annyira szervezetten léteznek, hogy a társadalmuk sok szempontból sokkal jobb, mint a miénk. Sokkal hatékonyabb. De náluk nem számít az egyén. Minden egyed a boly jóléte, biztonsága miatt él és dolgozik, és ezt senki nem vonja kétségbe. 

A hangyáknak számtalan fajuk van, újonnan felfedezett számuk évről évre nő, és ők fordulnak elő a természetben a legsűrűbben. Legközelebbi rokonaik a termeszek, de ők egészen más életmódot folytatnak. A hangyát megkülönbözteti az összes többi földi élőlénytől az, hogy egyetlen boly tényleg egy hatalmas szuperorganizmusként működik, és az egyes egyedeiknek nincsenek egyéni céljaik, vágyaik. Nehéz megértenünk ezt, hiszen ha csak azt nézzük, hogy mennyire "közösségi gondolkodásuk" van, akkor azt is feltételezhetjük, hogy gondolkodnak, hogy intelligensek. Igen, azok, de nem emberi értelemben. Nehéz elengedni az emberi jelzőket, mindazt, ami mi vagyunk, éppen ezért nehéz elengedni nagyon sok dajkamesét is, mert a valóság inkább azt mutatja, hogy nem, nem mi vagyunk a világ közepe, nem mi voltunk a végcél, nincs is olyan, hogy végcél.  A hangyák nem emberek, a hangyaboly sem ember, de gondolkodik, tervez, végez. Csak egészen máshogyan. 

Talán a régebbi történetek mesterséges intelligenciáihoz, a robotokhoz lehetne hasonlítani: elemeznek, de nem ésszel, hanem kémiai jelekkel, a tevékenységük pedig gyors, pontos, célratörő és hatékony, életeket nem kímél. Mert nincsenek életek. Egy élet van, a boly, a közösség élete. Az egyén nem számít, nincs. Csak alkotóelem. Nincsenek érzelmek.

A képen egy óriási hangyaboly látható

Az nem lehet kérdés, hogy a rovarok képzik életünk alapjait. Sokszáz millió éve velünk élnek - velünk... előttünk -, és ők azok, akik mindent, de mindent újrahasznosítanak, felhasználnak, lebontanak, megmozgatnak. A rovarvilág több, mint harmada hangya, és vizsgálatok szerint a tetemek bomlása során is ők azok, akik a legtöbb munkát végzik. Nem azért, mert "hangyaszorgalmuk" van - ez emberi kifejezés. Azért, mert ez a túlélésük, jólétük záloga. Eltérő fajok eltérő módokon élnek, van, ahogy több királynő van egy bolyban, máshol csak egy, van, ahol már kis petekorukban eldől, melyik hangya lesz dolgozó, melyik katona, melyik a következő királynő. Ha a királynő már nem tud petét rakni, megölik, feldolgozzák, és új királynő lesz. A társadalmukat alapvetően csak nőstények alkotják, a hímek szerepe annyi, hogy megtermékenyítsék a királynőt, ennek megfelelően életük rövid és korlátozott, kevés élelmet is kapnak.

Érdekesség, hogy felfedezték Európában az eddigi legnagyobb - talán a világ legnagyobb - hangyabolyát, amely több, mint 6000 km-en át húzódva összefüggő kolóniarendszert alkotott, Olaszország partjaitól Franciaország déli partján át körbeölelve a spanyol partvidéket, egészen fel, Portugálián keresztül a kontinens széléig. A boly az Európában veszélyes, invazív fajnak számító argentin hangya egyedeiből áll, több száz millió hangya, és közéjük ékelődött egyébként Spanyolország területén három ellenséges kolónia is. A hatalmas boly egyes egyedei, akár 100, akár 2000, akár 6000 km-re is éltek egymástól, minden egyes vizsgálaton megismerték egymást, tudták, hogy egy kolóniához tartoznak, és nem léptek fel ellenségesen, hanem üdvözölték egymást. Minden egyes kolóniának a fajokon belül is egyébként saját, egyedi kommunikációja van, amit feromonokkal, hangokkal (ciripelés-féle és dobolás) "beszélnek", más boly tagjait nem értik meg. 

Annyi és annyi adatot meg érdekességet írhatnék még róluk, ami elképesztő és... nincs jobb szó, egyszerűen elképesztő. Elképesztő kis lények ezek. Külön öröm volt számomra ez a könyv, egyik első emlékem ugyanis épp hozzájuk kötődik. Gyerekként imádtam - mai napig is - az ismeretterjesztő könyveket, nekem egy-két mesekönyvön kívül a világűrről, a Föld működéséről, földrajzról, geológiáról, meg az állatvilágról szóló kedvenc gyerekkori könyveim voltak mindig is. Már nem tudom, hogy pontosan honnan szereztem részletesebb ismereteket a hangyákról, de már kicsiként is elvarázsolt a világuk. A szomszédasszony sokszor jött oda a kerítéshez anyummal beszélgetni, amíg ő gazolt vagy valami. Emlékszem, gyerekként másfél-két órákat álltak egy helyben, kapával a kezükben, és beszélgettek, amíg én a kutyámmal rohangáltam, vagy a hangyákat vizsgáltam, vagy labdáztam. Sokszor csatlakoztak másik szomszédok is, akik bejöttek ide vagy oda. Egyik alkalommal, amikor állt már ott néhány asszonyság, valamit kérdeztek tőlem, hogy mit csinálok. Éppen hangyákat vizsgáltam, voltam vagy 4 éves. És akkor elkezdtem nekik - természetesen selypítve (annyira emlékszem... Rolly volt a kutyám neve. Egy alkalommal nem jött, amikor kiabáltam neki, hogy "Joji!" Ezért elgurult a gyógyszerem: "Joji, a kujva anyádat, gyeje máj ide!!! Apum nem vigyázott sosem a szájára :D). Szóval állunk ott páran, és elkezdtem mesélni a hangyákról, amit nem sokkal korábban hallottam egy könyvből, amit valaki felolvasott nekem (akkor még nem tudtam olvasni). Hogy már kis petekorukban eldől, melyiknek mi lesz a dolga, hogy úgy etetik őket, hogy háziállatot tartanak, hogy mindent felhasználnak, hogy hogyan harcolnak... Évekig hallgattam a szomszédasszonytól, hogy sosem felejti el, hogy olyan dolgokat tudtam róluk 4 évesen, amiket ő sosem. :) 

 Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak! A borítóra kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron, közvetlenül a kiadótól.

Dolgozó kutyák

Kövess minket Facebookon!