A 2020-as Velencei Karnevál képekben

2020. február 29. 22:32 - GReni

Kíváncsi vagy, milyen volt az idei Velencei Karnevál? Barkóczi Brigitta gyönyörű képei most elrepítenek ebbe a mesés forgatagba.

01_fokep_dsc_4650_small.jpg

Idén február 8-án hajós felvonulással vette kezdetét Európa leghíresebb jelmezes felvonulása, a Velencei Karnevál. Évről évre minden nap emberek tízezrei látogatnak el a lagúnák városába, hogy részesei lehessenek ennek a különleges eseménynek. A lelkesebbek parádés, színes, látványos, izgalmas, egyedi és sok esetben saját kezűleg készült jelmezekbe öltözve vetik bele magukat a forgatagba, míg mások gyönyörködnek a kosztümökben, fotóznak. Egyes napokon akár a százezret is elérheti a látogatók száma.

Tavaly novemberben az esőzések okozta áradás, majd januárban az apály is megnehezítette a város életét. Talán sokakban fel is merült a kérdés, hogy vajon mi lesz idén a karnevállal. A város sok mindent túlélt már, ezeket az akadályokat is sikerrel vették és elrajtolhatott ez az ősi hagyományokra épülő ünnepi kavalkád.

A koronavírus-járványtól való félelem miatt a szokásosnál kevesebben érkeztek ugyan, mint a korábbi években, de még így is több tízezren vonultak az utcákra, hogy élvezhessék ezt a gondolás felvonulással, álarcosbállal, összesen 150 farsangi programmal tarkított ünnepet. A városközpont és szinte minden sziget, múzeum, színház részt vesz a karneváli pezsgésben.

Idén sajnos a járvány miatt a tervezettnél két nappal korábban, február 23-án ért véget a móka, de egy kedves barátnőm hosszú évek óta állandó vendége az ünnepnek, és így is rengeteg gyönyörű és különleges képet készített. Tavaly már megmutattam nektek néhányat Barkóczi Brigitta mesés képeiből, aki idén is megörvendeztetett egy válogatással. Ha lemaradtál tavalyi képeiről, kattints a címre:

A 2019-es Velencei Karnevál képekben

Most pedig jöjjön egy válogatás az idei év különleges jelmezeiből:

02_dsc_0892-001.jpgEzen a képen, akárcsak a főképen az olasz Paolo látható, aki minden évben parádés jelmezt készít magának (a tavalyi posztban is helyet kapott, mert akkor is meseszépet alkotott, érdemes meglesni)

03_dsc_0865-001.jpg

Egy édes, bájos, igazi romantikus darabban pózolt Corinne, Belgiumból

04_dsc_4780_small.jpg

Bevallom erős váltás a cukirózsaszín után, de valamiért tetszett a kontraszt a két kép között, a képen Falk látható Németországból.

06_dsc_2053_small.jpg

Aranyba öltözött szépség, Eve Franciaországból

10_dsc_3320_small.jpg

Azok a pávatollak! Engem megvett magának és lenyűgözött Irina Észtországból

12_dsc_5388_small.jpg

Éééés az idei évben a "Reni kedvence" díjat kapja: Stella Franciországból! Ötletes, különleges és nem is tudom, de valamiért első látásra beleszerettem :)

14_dsc_2809_small.jpg

Gyönyörű maszk, igéző tekintet, a hölgy pedig Nurun Nisa, Franciaországból

15_dsc_1345-001.jpg

Ha álarcos esküvőt tartanék, valami ilyesmi lenne a tökéletes menyasszonyi viselet: Lili Németországból

18_dsc_3085_small.jpg

Az Ősz boszorkánya, legalábbis nekem ez jutott eszembe Sabine különleges kosztümjéről és pazar maszkjáról. Gyönyörű!

19_dsc_7612_small.jpg

Valamiért nekem ez a jelmez egy gonosz főhősre hajaz. Nem tudom mire gondolhatott a Cataniából érkező Mirko, mindenesetre emlékezetes darab, tetszik.

c_dsc_4150_small.jpg

Furcsa páros mégis jól kiegészítik egymást: Joëlle és Christian Franciaországból

dsc_4043_small.jpg

Álomszép kék, látványos jelmez, ráadásul Brigi tökéletesen komponálta meg a fotót, melyen a Franciaországból érkezett Liliane és partnere látható

z_13_dsc_4221_small.jpg

Martina és barátnői Németországból utaztak Velencébe és magukkal vitték a négy évszakot is.

z_dsc_4770_small.jpg

Annyira jól sikerült a kép, hogy csak másodszori nekifutásra tűnt fel, hogy csupán ketten vannak a képen, a harmadik maszk csak kiegészítő. Imádom ezeket a színeket és gyönyörűen sikerült a fotó is. A maszkok mögött pedig Reine és Annabelle Franciaországból

zz_dsc_4663_small.jpg

Többen érkeznek családdal, barátokkal és van, aki minden évben még a család legszőrösebb tagját is beöltözteti. Idén Fidji a finom eleganciát választotta. Tündéri, és még Facebook oldala is van :D 

zz_dsc_7093_small.jpg

És ilyen, amikor a maszk mögött egy fotós lapul, Jann Franciaországból :D 

fuggo01_small.jpgSabine Franciaországból - nincs adat - Solange Franciarországból

fuggo02_small_1.jpg

Yasmine Franciaországból  - nincs adat - Falk Németországból

Most pedig jöjjön még néhány kép, kattintsatok a galéria megnyitásához:

Kövess minket a Facebook-on is!

És ne feledjétek: Velence nem ér véget a karneválnál...kattints!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr3815491638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása