Nincs vesztenivalóm

2020. március 12. 07:48 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Kirsty Moseley: Nothing Left to Lose - Nincs vesztenivalóm

Szerelem, veszteség, gyász, félelem. Hogy telhet az élete annak, aki mindezt átélte, aki mindent elveszített, és aki védelemre szorul, mert fenyegetik?

A történet főszereplője az elején 16 éves, és az első szerelmével készülnek megünnepelni a születésnapját. Az este rosszul sül el, a lányt kinézi magának egy huszonéves gátlástalan alak, és a szeme láttára verik félholtra majd hajítják le egy tetőről a fiút. A lányt, Annát hónapokig fogva tartják, de végül kiszabadul. A tanúvallomása nyomán Carter börtönbe kerül, de teljesen a lány megszállottjává válik.

Évekkel később úgy néz ki, hogy szabadlábra helyezhetik, viszont Anna veszélyben van, ezért kijelölnek mellé védelmet, egy frissen végzett SWAT-os, Ashton is a lány életét védi, akivel egyre közelebb kerülnek egymáshoz. De Anna még nem dolgozta fel a múltat... vajon van fény az alagút végén? Hogyan lehet feldolgozni egyáltalán ilyen eseményeket?

Nem tudtam, miről szól a könyv. Halvány fogalmam nem volt róla. Azt sem tudtam, milyen hosszú. Viszont nagyon-nagyon szerettem az író előző kötetét, ezért nem volt kérdés, hogy ez is kell. Az első sokk akkor ért - amiből a mai napig nem egészen tértem magamhoz -, amikor kivettem a dobozból a könyvet. De hát ezzel embert lehet ölni! 880 oldalas regény. És mint utóbb kiderült, éppen ez a legnagyobb gyengéje. Ehhez a sztorihoz - ami sablonos, klisés ugyan, de nem véletlenül használják a kliséket: nem rossz - egyszerűen túlságosan hosszú. Több száz oldalon keresztül alig történik valami, és a feldolgozásban sem nagyon lépünk előrébb.

Hadd vegyem azért a védelmembe ezt a könyvet: rengetegen azért nem szerették, mert nem hiteles, mert szerintük egy lány, aki ezeken átesett, nem úgy viselkedik, ahogy Anna. Beszéljünk csak egy kicsit erről az egészről, ami nagyon-nagyon közel áll az áldozathibáztatáshoz: a társadalomnak van egyféle elvárása az áldozatok felé, hogy hogyan kell viselkednie valakinek, akit megerőszakoltak, akit bántottak, akit elraboltak, fogva tartottak, akinek a szeme láttára megölték egy szerettét. Igen, persze, ez csak egy regény, így valóban "hibázhat" a szerző is ezeknek az ábrázolásában, de a társadalmi elvárás valós. És pontosan emiatt az elvárás miatt sokan "hiteltelennek" tartották.

2011-ben Amerikában egy állami gondozásból éppen kikerülő, a fiatal állami gondozottaknak állami felsőoktatásban és munkahelykeresésben, lakás biztosításában segítséget nyújtó szervezet szervezet egyik pártfogoltja, egy 18 éves lány egy éjszaka arra ébred, hogy valaki áll az ágya mellett. A férfi megkötözi, megerőszakolja, majd mindent letörölget, óvszert és kesztyűt használ, tisztálkodásra kényszeríti a lányt, majd elmegy. Semmilyen nyomot nem hagy.

A lány reggel szól két korábbi nevelőanyjának és a rendőrségnek. Tudni kell róla, hogy állami gondozotthoz méltóan nem volt épp mintagyerek, voltak zűrjei... A kihallgatáskor két férfi elé kerül, a kórházi vizsgálatot rutinszerűen és embertelenül végzik el, és nagyon hamar eljutnak oda a rendőrök, hogy a lány biztosan hazudik, csak kitalálta. A két kedves egykori nevelőanya is ezt hiszi, hiszen egyiküket megerőszakolták fiatal korában, és szerinte valaki, aki ezen átesett, az nem így viselkedik. A lány a nagy nyomást nem bírja, és inkább azt hazudja, hogy hazudott, csak hagyják békén. A média is meghurcolja, közel áll az öngyilkossághoz... aztán az ország egy másik részén történik még egy nemi erőszak.

Az elkövető semmilyen nyomot nem hagy, a nyomozónő, akihez kerül az ügy, viszont nem adja fel, és hihetetlen érzékenységgel áll az ügyhöz, úgy, ahogy bárkinek kéne, ahogy mindenkinek kéne, lassan visszaadva a kontrollt az áldozatnak. A férje is rendőr, de egy másik körzetben, és amikor este beszél neki erről az ügyről, a férjének eszébe jut, hogy pár hete náluk is volt egy ugyanilyen. Össze is hozza a két őrs két nyomozóját, akik aztán hónapok szívós munkájával felderítik és elkapják az elkövetőt, aki több nőt megerőszakolt, nyomokat nem hagyott vagy csak részlegeseket, és azért tudott éveken át kikerülni a képből, mert az emberek a legkevésbé sem veszik komolyan a nemi erőszakot, és mert minden egyes esetet más és más rendőrőrshöz tartozó körzetben végzett el, még ha egy városban többet is. Rájött ugyanis, hogy keveset kommunikálnak egymással az ilyen egyszerinek tűnő, egyébként is elbagatellizált és sokszor komolytalanul kezelt eseteknél, mint a nemi erőszak. Itt is egy más-más körzetben dolgozó rendőr házaspáron és a két nyomozónő kitartásán múlt, hogy elkapták.

Igen, ebből a történetből készített egy, a valósággal szinte megszólalásig megegyező minisorozatot a Netflix Unbelievable, vagyis Hihetetlen címmel. Csakhogy ez nem csak egy fikció, hanem egy valós eset.

A legnagyobb kárt képes okozni a társadalom a különféle traumákon átesetteken, holott tudjuk, hogy pszichológiailag mindenki másképpen dolgozza fel és másképpen reagál ugyanazokra. Van, aki letargiába zuhan és nem beszél, nem is sír, nem mutat érzelmeket. Más hisztérikus állapotba sodorja magát, megint más akár elájul, vagy elfelejti szinte az egészet, hogy védje magát, vagy éppen önpusztító életmódba kezd. Mindegyik létező és mindegyik teljesen normális reakció, ahogy még tucatnyi másikféle is. Szóval az, hogy az olvasók szerint hogy kéne viselkednie egy olyan lánynak, aki mindazokon átment, mint Anna, a könyv főszereplője... egyáltalán nem számít és egy kicsit nagyképűségnek is érzem. Már az olvasók részéről. Ez a hit azonban nagyon is káros. Nem a fiktív regények miatt. A valós esetek miatt.

Kirsty Moseley, a szerző, akinek minden alkalommal meg kell néznem a nevét, hogy is írja pontosan...

Térjünk is vissza a könyvre: nekem alapvetően tetszett, a történet bár tényleg sablonokból építkezik és azon keresztül halad, nem hozta számomra egyáltalán az Álmaim őrzője c. kötetének a hangulatát, azokat a problémákat, érzelmeket, de tényleg tetszett. Viszont tényleg túlságosan hosszú. 400-500 oldal bőven elég lett volna, egy kicsit feszesebbre kellett volna vágni a feldolgozás folyamatait. Ilyen szempontból nem volt a legjobb választás Anna, mint központi szereplő. Érdekes lett volna viszont egy sokszereplős, váltott szemszögű regény Anna, Carter, Ashton, akár Anna szülei szemszögéből néha-néha, váltott fejezetekkel. Egy kicsit kevés volt, ahhoz képest, hogy egy kicsit sok.

De ha valaki szereti az őrző-védő-testőr és védence között szövődő kapcsolatok leírását, és szeretne megismerkedni egy nagyon is szerethető figurával, Ashtonnal, annak csak ajánlani tudom :) A könyv tökéletes a társadalmi elvárások szélesítésére is az erőszakos bűncselekmények áldozataival szemben, amire szükség is lenne. Néha emeljük fel a fejünket a cső elöl, és nézzünk szét ténylegesen!

Köszönöm a lehetőséget a Könyvmolyképző csapatának! A kötet elérhető a borítóra kattintva, kedvezményes áron.