Edward Snowden volt CIA és NSA alkalmazott "bombát robbantott" 2013-ban, amikor szigorúan titkos kormányzati dokumentumokat hozott nyilvánosságra, melyekből kiderült, hogy az amerikai titkosszolgálatok mindent elkövetnek azért, hogy az Államokban és határaikon túl is, képesek legyenek minden ember telefonhívásait és netes tevékenységét lehallgatni.
Majd hat évvel az ügy kirobbanása után írt egy könyvet, amelyben elmeséli, hogy IT-sként miként járult hozzá a rendszer kiépüléséhez, és miért döntött úgy, hogy ezt már nem veszi be a gyomra. A kötet ősszel egyszerre jelent meg húsz országban, köztük nálunk is a 21. Század Kiadó jóvoltából.
"A nevem Edward Joseph Snowden. Valaha a kormánynak dolgoztam, de most már a közjóért dolgozom. Majdnem három évtizedre volt szükségem, hogy ráébredjek, van különbség, és amikor ez megtörtént, támadt némi gondom a munkahelyemen. Ennek eredményeként immár azzal töltöm az időt, hogy igyekszem védeni a társadalmat attól az embertől, aki valaha voltam – a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) hírszerzője, egyike azoknak a fiatal informatikusoknak, akik úgy vélték, hogy egy jobb világ építésében segédkeznek."
Ez egy nagyon-nagyon jól megírt kötet. Sodró lendületű, szenvedélyes, érdekes memoár egy zseniális elme tollából, aki saját bőrét vitte vásárra, mert ezt tartotta helyesnek. Néhányan talán félnek az esetleges szakzsargontól, őket megnyugtatom, hogy részletesen, laikusok számára is közérthető nyelven beszél a szakmai útjáról. Aki megveszi ezt a könyvet, az elsősorban gyanítom a kiszivárogtatásra kíváncsi, de ennél sokkal többet ad a kötet, ráadásul nagyon regényes, olvasmányos stílusban. Érdekes volt olvasni az életét. Gyakorlatilag nem is volt karrierválasztási lehetősége, hisz beleszületett a helyzetbe. Generációkon keresztül a családja valamilyen úton módon az amerikai kormánynak dolgozott. Haditengerészet, CIA, NSA, stb. Kitaposták neki az utat és a legjobbkor született, hogy informatikusként parádézzon a titkosszolgálatoknál. Egy ilyen esemény felborítja a hozzátartozók életét is, ezért külön örültem, hogy a kötet végén azt is megtudjuk, hogyan élte meg a kiszivárogtatást a kedvese.
9/11 megrengette a világot, ekkor kezdett el az amerikai kormány azon dolgozni, hogy komolyabb megfigyelés alá vehessék az országukat és esetleg vele együtt a világot is. Így elkezdtek tehetséges informatikusokat toborozni, így került be ő is 22 évesen az NSA-hez, majd hozzáértésének és talpraesettségének köszönhetően egy évvel később már a CIA-nál is rálátása volt a komolyabb rendszerekre.
Diplomáciai fedőtevékenységként álcázva a világ több országában is informatikus hírszerzőként legfontosabb dolga az volt, hogy olyan rendszert építsen ki, ami megkönnyíti a titkosszolgálatok dolgát. Néhány informatikussal együtt a CIA-t és az NSA-t elhozták a 21. századba.
Részt vett egy olyan rejtett hálózat kiépítésében, amely még egy nukleáris támadás esetén is biztonságban tudná az adatokat. Ekkor még nem érezte problémásnak, hogy olyan dolgot alkot, amely tartósan képes bárki netes lábnyomát megőrizni. Aztán jött a felhő, így már a világon bárhol legyen is egy ügynök, képes volt hozzáférni a gyűjtött adatokhoz.
Ekkor még nem is feltétlenül értette, hogy mi is történik, hiszen sokszor csak részfeladatok voltak az ő kezében. Ám hét év munka után bekerült a legfelső körökbe és akkor állt össze neki az egész. Akkor döbbent rá, hogy mi is történik és feláldozva saját jövőjét, kezdett el bizonyítékot gyűjteni, melyeket aztán eljuttatott újságírókhoz.
"Egy ananászföld alatt mélyen húzódó alagútban – Pearl Harbor korabeli, hajdani repülőgépgyárában – ültem egy terminálnál, ahonnan gyakorlatilag korlátlan hozzáférésem nyílt a világon jószerével minden férfi, nő és gyermek adatforgalmához, aki valaha is tárcsázott egy telefonszámot vagy hozzányúlt egy számítógéphez. Ezek közül az emberek közül 320 millió amerikai honfitársam volt, akiknek a rendes, mindennapos életvitele került megfigyelés alá, viszolyogtató módon megsértve nemcsak az Egyesült Államok Alkotmányát, hanem bármely szabad társadalom alapértékeit."
Ezek után bujkálnia kellett és azóta is vannak kétségek, hogy hol is lehet valójában. Elvileg Moszkvában... A történetet nagy vonalakban szinte mindenki ismeri, nemzetközi szinten volt hatalmas híre. Volt, aki üdvözölte a lépést, hogy kitálalt és volt, aki nem értett egyet a döntésével.
Az internet lehetőséget adott arra vállalatoknak, hogy gyakorlatilag ingyen kémkedjenek utánunk a közösségi oldalaknak hála. Hisz számos információt önként adunk oda nekik, ezért a kormányok nem sajnáltak erre pénzt áldozni. Aztán az USA mohóvá vált és úgy döntöttek több kell nekik, mint a vásárlási szokásaink, érdeklődési köreink, tartózkodási helyünk, stb. Az emberek beleegyezése nélkül hoztak létre egy mindenre kiterjedő megfigyelőrendszert, ha viszont erről bárkinek szólt volna, akár hivatalos személynek, az életfogytiglani börtönt jelentett volna számára egy szövetségi börtönben. Azért ez nem könnyű dilemma. Titoktartási szerződés vagy hazája alapelveire tett esküje? A könyvben leírja mennyire tanácstalan volt és miként viaskodott a lelkiismeretével.
A magánszféra alapvető emberi jog kell hogy legyen. Ebben hisz Snowden is, így amikor azt látta, hogy az országok kormányai számára ennek fontossága súlyosan csökkent, ráadásul a sajtót is előszeretettel irányítják, aláássák a hiteles újságírókat, ha épp az szolgálja az érdekeiket. És mit tesz a legtöbb kormány?
"A valóság bemutatását szándékosan összekeverik a dezinformációval, olyan technológiákra támaszkodva, amelyek képesek példátlan, globális mértékű zavarrá fokozni az álhírek kavalkádját."
Snowden bevezeti az olvasót az életébe, amit egy bájos történettel nyit: 1989-ben, hatévesen a szülinapi partija napján rafináltan a ház összes óráját visszaállította pár órával, hogy ne kelljen a szokásos időben lefeküdni. Mesél a tengerparti kisvárosról, az otthonáról, a házról, a családjáról, a mindennapjairól, az első számítógépről, amivel találkozott. Ó, a jó öreg Commodore-64. Közben kitér az internet, a www születéséhez, a hálózat működéséhez, és arról ír, hogy miként vált olyan szerves részévé az életünknek a világháló, mint a levegő. Ő is az utolsó olyan generáció tagja, akinek nincs digitalizálva a gyerekkora. (Ha engem kérdeztek, ez jó. Kortársak vagyunk a pasival, és meg sem tudnám számolni hány olyan beszélgetésben vettem részt, ahol annak örültünk a barátaimmal, hogy erről vagy arról nincs fotó, vagy milyen jó volt elsikkasztani pl egy hétvégére a rossz jegyet, hogy elodázzuk az érte járó büntetést. Ezek ma már lehetetlenek.)
Aztán hétévesen, első találkozása a számítógépek világával elég volt, hogy egy életre rákapjon. Majd egy költözés a vidékről városba, ahol nem bántak kesztyűs kézzel vele társai különcsége miatt, de szerencsére sikerült túllendülni rajta, ráadásul lekötötte első szerelme, a számítógép, melyet apja hazavitt.
Azok a részek, amikor az első találkozásairól beszél a betárcsázós nettel és hasonló múlt századi finomságokkal, nosztalgiával töltöttek el. A fiatal Snowden szívta magába a tudást, függővé vált, kinyílt előtte a világ és mindent tudni akart róla. Akkoriban a net még a felvilágosításról szólt, nem a pénzről, mint napjainkban. Egy izgalmas, új világ.
Aztán mesél a hackerekről, az ő motivációikról, és arról, ő miként kezdett el szembemenni a szabályokkal gyerekként, tiniként. Arról is őszintén ír, hogy viselte az otthoni problémákat, hogyan kezelte, hogy egy betegség hónapokra ledöntötte a lábáról és azt is végignézhetjük, hogyan lett felelőtlen kölyökből céltudatos felnőtt, aki weboldalakat tervezett az egyetem alatt. Majd elmeséli azt, miként élte meg 9/11-et, ami végül arra sarkallta, hogy felmenőihez hasonlóan a hazáját szolgálja.
Jönnek az élmények a hadseregről, majd egy sérülés, szerelem, és a sikeres felvétel a hírszerzéshez 22 évesen. És innen jönnek az kormánynak végzett feladatok. Az alvállalkozói munkának álcázott CIA feladatok, a történetek a hírszerzésről, a kíváncsi kalandozásairól a CIA adatbázisaiban és részletes képek kapunk a szerkezeti felépítésről, külföldi munkáiról, majd arról, hogy miként lépdelt felfelé a ranglétrán, majd az NSA-nél végzett munka, míg végül eljutott a legbelső körökig, ahol szembesült a hírszerzés tömeges adatgyűjtési rendszerének céljaival és képességeivel.
"Ha esetleg felötlene bennetek a kérdés: Igen, tényleg járt ember a Holdon. A klímaváltozás valós. Ami a chemtrailt illeti, az ostobaság."
Elég jól ismerte a rendszert, az intézményt és tudta, hogy megszüntetni nem tudja a problémát, ezért a szabadságát kockáztatva a médiához fordult, bízva abban, hogy a nyilvánosság nyomása elég lesz egy reformhoz. Komoly dilemma volt ez számára. Hisz ki ő, hogy meghozzon egy ilyen döntést? Van joga hozzá? Részletesen beavat az akkori érzelmeibe, gondolataiba, majd a cselekvés fázisaiba is és a következményekbe számára és az ügynökségek számára.
"Az előkészületeim egy halni készülő ember előkészületei voltak. Felvettem minden pénzt a bankszámláimról, és egy ócska acél lőszeres dobozba tettem, hogy Lindsay majd megtalálja, és ne foglalhassa le a kormány. Ide-oda járkáltam a házban, régóta halogatott dolgokat intéztem el, ablakokat javítottam meg, villanykörtéket cseréltem ki."
Bocsánat, egy kicsit hosszúra nyúlt most az ajánlóm, de még így is csak futólag érintettem néhány fontosabb pontot. Ez egy tanulságos, kemény történet nagyon jól megírva. Ajánlom bárkinek!
Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak!
A borítóra kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron a kiadótól.
Fordította: Tomori Gábor
Kövess minket Facebookon!
Vigyázz a madárra, ha kertedbe repül... meg akkor is, ha nem
