Négy történet a közeljövőből

2020. március 30. 07:44 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Cory Doctorow: Radikálisok

Menekültkérdés, társadalmi és gazdasági szakadék, egészségügyi rendszer, gyűlölet, rossz beidegződések. Ezek körül forognak Cory Doctorow jövőbeli, mégis nagyon aktuális írásai.

1_130.jpg

Cory Doctorow azon sci-fiszerzők közé tartozik, akinek az írásait kedvelem. Azért, mert nem rugaszkodik el túlságosan, mert a közeli jövőben játszódik, de sokszor mégis egy-egy új technológia fontos szerepet kap a történeteiben. Itt ez csak nyomokban található meg, a hangsúly itt a társadalmon van. És pontosan ezért tetszik nagyon. A sci-fi az egyetlen irodalmi műfaj (nem, az álpszichológiai vagy spirituális vetületű önsegítő meg a hogyan legyél gazdag típusú könyveket nem vagyok hajlandó még műfajnak sem tekinteni), amit nem szeretek. Azért nem, mert a valódi, igényes és alapos "sci", a science nagyon hiányzik belőle... 

A négy rövid történet egy olyan Amerikába vezet, amiben nem szeretnénk élni. Egy olyan társadalomba, amely nagyon sok fontos lépést tett már az egyetemes emberi jogokért, de közben meg sok őket is érintő problémáról nem vesznek tudomást, mert hatalmas, sokrétű problémák ezek, amelyeket jobb békén hagyni. 

Az első történetben egy fiatal bevándorló lány történetét ismerjük meg, aki elvesztette a szüleit, 5 évet töltött egy táborban valahol Amerikában, mire végre papírokat és munkát is kapott, és volt olyan szerencsés, hogy egy új építésű toronyház szegény részén kaphatott állami támogatással egy lakást. Természetesen a ház modern, vadi új gépekkel és rendszerekkel van felszerelve, liftekkel, amelyek előnyben részesítik (természetesen) a teljes lakbért fizetőket, így a szegényebbek rendszerint lépcsőn közlekednek 30-40 emeleteket, hiszen nem utazhatnak együtt a liftben a gazdagokkal. Olyan kenyérpirítóval, amely csak az általa engedélyezett márkájú kenyereket pirítja meg, olyan mosógéppel, amely csak az általa engedélyezett márkájú mosószerekkel indul el... Salima azonban a sok nélkülözés után hihetetlenül boldog, hogy van egy lakás, ahol tarthatja a dolgait, hogy végre több értéke is lehet, mint amit magával tud vinni, hogy végre van munkája. Össze is barátkozik pár házban lakóval, Nadifával és a gyerekeivel, akikkel együtt került ide, és másokkal. Aztán a rendszerek elkezdenek összeomlani... a kenyérpirító már nem fogadja el a kenyeret, egyiket sem. És itt kezdődik minden... Salima megbuherálja a készülékeit, hogy használhasson olcsóbb mosószert, hogy maga is süthessen otthon kenyeret és mindenféle pékárut, amit aztán meg tud pirítani is akár, hiszen mindez veszélyes és illegális. Vajon hogy birkózik meg egy csapat ügyes ember az embertelen rendszerrel?

2_70.jpg

A második történet két amerikai szuperhős és a rasszizmus körül forog, noha más a nevük, tökéletesen egyértelmű mindenki számára, hogy Amerikai Sas=Superman. A rendőri túlkapások, hatósági korrupció, csalás, a rendszer rasszizmusa, és a szuperhős kiállása... de vajon elég egyetlen emberfeletti erővel bíró lény, hogy egy ilyen mélyen gyökerező társadalmi problémának gátat szabjon? Nem igazán...

Amerika egyes dolgokat hajlandó elfogadni, bizonyos másokat viszont soha, de sohasem fog megbocsátani.

A harmadik történet az USA egészségügyi rendszerének igazságtalanságáról és az elkeseredett, harcos radikalizmusról szól, sokkal inkább aktív napjainkban, mint a többi novella. Rendkívül elgondolkodtató írás minden szempontból, akár az elkeseredett betegeket és családtagjaikat tekintjük pszichológiai oldalról, akár az alapjaiban nem jó rendszert (ami sajnos a világon szinte mindenhol rossz, de mindenhol eltérő módon), de engem most leginkább az a vetülete fogott meg a történetnek, amiről igazából nem is szól, csak érinti és összefügg vele: a tudományos kutatások, kísérleti kezelések és egyáltalán a tanulmányok világáról, a kvótarendszerekről, arról, hogy a kutatóknak a munkájuk végzése helyett gyakorlatilag kampányolni kell a hozzánemértő politikusoknál, hogy azok biztosítsanak pénzt a továbbiakban is. Ennek a történetnek egy része aktuális most is, a mostani pandémia helyzetében is. Mindazonáltal számomra ennek a történetnek a szereplői a legellenszenvesebbek (a Mintaszerű kisebbség egyes rendőrein túl), akiknek noha érthető a fájdalmuk, az erőszak sosem megoldás semmire.

De azt nem várom el tőled, hogy soha nem haragudj a mamira. Néha én is haragszom rá. Ilyesmi megesik még azokkal is, akik szeretik egymást. Főleg akkor, ha szeretik egymást! Nehéz feladat szeretni valakit. A lényeg, hogy ha az ember haragszik a másikra, megbeszéli vele a dolgokat, és megoldást keres rájuk. Azt ugye tudod, hogy még amikor nagyon haragszunk a másikra, akkor is mindig megoldjuk a helyzetet, és a végén ugyanúgy szeretjük tovább egymást, mint azelőtt? A lényeg, hogy minél hamarabb túlessünk a mérgelődésen, hogy visszatérhessen a boldogság.

A negyedik novella egy milliárdos világégésre való felkészülésére, és főleg magára a túlélésre összpontosít, amikor a társadalmi rend összeomlik, ő és egy szűk köre elmenekül az erre a célra létrehozott Végzet Erődjébe. Túl sok ember, akikre nincs szükség, akkora népesség, amit nem lehet fenntartani, egyre nagyobb gazdasági szakadék ember és ember között... elkerülhetetlen az összeomlás? Az biztos. (És akkor a klímaváltozás hatásait még górcső alá sem vettük tüzetesebben...)

Erős, felkavaró történetek egy olyan jövőről, amely nem túl szívderítő. De látnunk kell, hogy van, létezik más út is. Mostanában nagyon sokszor jutnak eszembe Michio Kaku elméleti fizikus és jövőkutató írásai. Szeretnék abban a világban élni, amit ő felvázolt, ami a mai tudásunkkal már csak egy rövid ugrásnyira van. Egy rövid, de még nehéz és keserves ugrásnyira, egy olyan ugrásnyira, amely nem érdeke a politikusoknak, akik a tájékozatlan embereket hergelik és félretájékoztatják mindig az aktuális igényük szerint, és akik kénytelenek pávatáncot járni és színházi előadást tartani az "istenadtának", hogy az arctalan tömeg újra és újra megválassza őket. Nem tudás, ismeret dönt, az senkit nem érdekel, unalmas és száraz. Rigmusok, a legegyszerűbb szólamok, ismételhető jelszavak kellenek, érzelmekre kell hatni, mert az erősebb, mint az érvek. És amíg ez így van, addig a Doctorow által felvázolt jövő nem is annyira távoli...

1_131.jpg

Mind a négy történet megérintett, tetszett, de leginkább talán a szuperhősös, a Mintaszerű kisebbség. Mindig is kedveltem Superman alakját, oké, hogy itt picit más a története, de ugyanaz az ereje, ugyanaz a szerelme neve, ugyanaz a civil neve... Tetszett az a hasonlat is, hogy a társadalmi rend és berendezkedés, legyen az bármilyen embertelen is, nem változtatható meg csak úgy. Még egy szuperhős kiállása által sem. De mégis egy fontos mérföldkő. Az emberi jogok, a választójog, stb. kivívása sem egy nap alatt ment. De Elizabeth Blackwell,  Crispus Attucks, Hugonnai Vilma, Rosa Parks és sokan mások mégis az alapvető (de nem alapos) változás szelét vitték tovább, és adtak neki új lendületet.

Köszönöm a lehetőséget a kötet hazai kiadójának, az Agave Kiadó csapatának! A könyv elérhető kedvezményes áron, a borítóra kattintva.

#otthonolvasok
A kötet ide kattintva elérhető e-könyvként is!

Mi történne, ha a globális felmelegedés hatására a nagyvárosok víz alá kerülnének?

Kövess minket Facebookon!

 

Agave Könyvek, Budapest, 2020
336 oldal
puhatáblás
ISBN: 9789634197409
Fordította: Farkas Veronika, Bosnyák Edit, Orosz Anna, Molnár Berta Eleonóra

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr7315569224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.