Érdekes szituációt regényesített meg Bauer Barbara: mi történik az emlékezettel, ha súlyos trauma éri az embert? Meddig terjed az elfojtás és hogyan lehet rávenni a memóriát arra, hogy emlékezzen az elmúlt idők történéseire? Ezekre a kérdésekre keres választ a szerző A fényfestő című regényében, amely a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg.
Cecil Le Blanc már régóta Párizsban él. A Magyarországról származó, huszonévei elején járó lány apját agyonlőtték 1948-ban, ő maga anyjával menekülve került ki a franciákhoz. Szinte az első napoktól egy rokon nevelése alá tartozik, mert anyját annyira megviselték a történtek, hogy intézeti elhelyezésben vegetál. A lány művészeti tanulmányokat folytat, le is diplomázik, de mestere elégedetlen vele. Nem vagy ott a képben, panaszolja fel neki: minden klappol, de az egész lélektelen. Keresd meg, mi hiányzik, találd meg azt a helyet, azt a pillanatot, amikor nem csak lefested az előtted álló tárgyat, hanem te magad is része vagy annak.
Cecil végül úgy dönt, hogy ezt a helyet csak szülőföldjén, Magyarországon lelheti meg. Nyakába veszi a világot, és egy budapesti hotelből jár ki mindennap megkeresni önmagát. 1962-t írunk. Egyik ilyen alkalommal pillantja őt meg a nőcsábász Endre, akit megbabonáz a törékeny szépségű lány, és elhatározza, ha törik, ha szakad, ő bizony sütit fog enni egy tányérból ezzel a gyönyörűséggel, de szó szerint. A kedvéért megtanul még franciául is dadogni pár mondatot, amit mérhetetlen megkönnyebbülésére sutba vághat, miután kiderül, hogy a lány folyékonyan beszél magyarul.
A fiatalok remekül érzik magukat egymás társaságában, a szoknyabolondból érzékeny monogám válik, Cecilről pedig egyre több és egyre nyomasztóbb titok kerül napvilágra egy-egy elejtett szó, egy hangulat, egy érzés utóhatásaként. Ráadásul tizenhárom év vegetáció után Cecil anyja is magához térni látszik és Magyarországra utazik megnyugvást keresni és egyúttal minden titkot, amiről addig hallgatott, megosztani a lányával.
A szerző, Bauer Barba
Nos, ha ennyie egyszerű lenne a történet - bár ez így sem az, valljuk be hamar -, akkor nem is lenne annyira érdekes a sztori, de a szerző jó érzékkel, alaposan megcsavarja a szálakat. Mondjuk, az olvasónak a cselekmény negyedrészénél teljesen világos minden, nem is érti, mit és min szenvednek ezek még mindig... persze, kívülről mindig könnyebb okosabbnak lenni.
A regény a poszttraumás stressz (PTSD) jelenségének, egyfajta kezelési módszerének állít maradandó emléket a történettel. Ezt a betegséget kiválthatja közvetlenül személyesen átélt élmény, amelyek - nem tételesen felsorolva - az alábbiak lehetnek: valamiféle testi-leki szenvedés, baleset, agresszió, hozzátartozó halála, esetleg valami rossz hír közlése súlyos betegség diagnózisáról, stb. Nem törvényszerű, hogy ilyen események megtörténtekor mindenki PTSD-s lesz, a súlyos megrázkódtatásokat átéltek legfeljebb negyedénél jelentkeznek ilyen tünetek. Vannak érzékenyebb lelkületű emberek, akik gyengébb pszichológiai védekezőképességük miatt egyébként is nehezebben kezelik a lelki nehézségeiket.
Így van ez Cecil esetében is. Küzd a múltjával, hogy a jelenében végre jelen lehessen. Mi történt vele gyerekkorában? Mi történt az anyjával? Miért hallgatott 13 évig, és most miért akar egyszerre beszélni? Ki volt a lány képzeletbeli barátja, és lehet-e hinni neki? Megtörtént-e mindaz, amiről azt hiszi, hogy megtörtént?
A cselekmény pedig hömpölyög, akár a Duna. A fiatalok - Cecil és Endre - úgy érzik, az isten is egymásnak teremtette őket. Vajon tényeg?
Köszönöm a lehetőséget a Jaffa Kiadónak! A borítóra kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron.
Kövess minket Facebookon!
Cím: A fényfestő
