Cserna-Szabó András ebbe a könyvébe mindent IS beleírt. Önmagát is, minket is, a múltunkat is. Görbe tükör lenne? Nem hiszem...
Mindig is érdeklődve-szórakozva figyeltem azokat az alkotásokat (hogy ne mondjam azt, hogy embereket), amelyek olyanokról szólnak, vagy amelyeket olyanok álmodtak meg, akik épp életük egyik lényeges, mindent felborító szakaszában járnak: az életközepi válságot élik meg. Ez a regény is erről szól, ezt boncolgatja, egy házaspár "vergődését" ismerjük meg, de van itt minden, mint a búcsúban. (Mennyire nem szeretem ezt a kifejezést, te jó ég... de ide pont illik. Nagyon is.)
A boldog békeidők utolsó pillanatai 2019 őszén. Egy kínai denevérben élő halálos vírus unalmában már azon tűnődik, mi lenne, ha elköltözne. Mondjuk, egy emberbe. Mindeközben Budapesten Aladár és Erika válnak. Lányuknak, Lizának van egy képzeletbeli barátja: Bingó, a vérnyúl. A Mikulásnak nyoma vész… Kuli, a temetőcsősz úgy tesz, mintha kettőig se tudna számolni, de mindez csak álca! A vadász megmenti Piroskát és a nagymamát a farkastól, de később szíven döfik. Emánuel egy durva szexuális együttlét során elveszti a fejét. De szó szerint. És közben Ignác papa (Erika apja, Aladár apósa), a nyugalmazott gimnáziumi igazgatóhelyettes már hegyezi a… és nem a fülét! Két hét Magyarországon (+ Székelyföld, Nápoly és Párizs). Cserna-Szabó András új regényében, fekete komédiájában a múlt is fel-felbukkan: nyilasterror és Kádár-korszak, az ötvenes évek csengőfrásza és középkori török kínzási módszerek. Vidáman folyik a pezsgő, az ondó és a vér!
Fekete komédia, az igaz, de ennyi agymenéssel még életemben nem találkoztam. Lehetne ez akár egy görbe tükör is, amiben felismerjük magunkat, de ez inkább egy fura, konvex és konkáv szögekből álló, kifelé és befelé is mutató alakzat, amelynek némelyik része tükör. Fogalmad nincs, mi az, amit mutat, teljesen el lehet veszni benne, de nem feltétlen a jó értelemben. Épp akkora katyvasz, mint a borító, ami tökéletesen illik ehhez a szöveghez.
Mikulás: Hagyjon engem békén a civilizációval. Egyetlen igaz barátom, Cioran megmondta, hogy a kultúra csak tűzijáték a semmi háttere előtt.
Ez a könyv olyan, mint az a faliszőnyeg, amit anno nagymamám készített, és már az idő akkor is megette. Volt abban egy rész a már elszakadt otthonkájából, egy rész a régi párnahuzatból, kopott, kikönyökölt kardigánjából, meg minden hasonlóból. A ház leginkább használt helyiségében, ahol napközben tartózkodtak - ha épp nem a kertben -, ahol főztek, ettek, pihentek, a fal mellett álló kis egyszerű kanapé fölé tette mamám a falra, mert ebéd után papám mindig lefeküdt egy kicsit aludni, pihenni, és "húzott a fal". Már lassan 18 és 17 éve, hogy mindketten meghaltak. Azóta a ház újjá lett építve, és már nem is a családé. Hogy mi lett ezzel a faliszőnyeggel - nem tudom. De ahogy olvastam a könyvet, időről időre ez a faliszőnyeg jutott eszembe. Gyerekként sokat voltam mamáméknál, alsóban mindig hozzájuk mentem a suliból (akkor még sokszor fél 1, fél 2 körül vége volt a tanításnak, még negyedik-ötödikben is... sajnálom a mai gyerekeket, nem elég, hogy nem modernizálódott szinte egyáltalán sem a tanítási módszer, sem a tananyag, de ma ez már kb. elképzelhetetlen kategória, hogy 4 vagy 5 tanóra legyen...), mert anyumék még nem voltak otthon, és akkor mamáéknál ebédeltem, és ott voltam olyan délután 5-6-ig, megírtam a leckét, kint voltam velük a kertben, sütöttünk sütit, vagy télen mamával kártyáztunk, amíg papa szunyókált a kanapén.
Mert mégiscsak a vörös alkoholista, a Zsdanov fogalmazta meg legjobban, mit csinál az irodalom: tanít, nevel, szórakoztat.
Mindig nézegettem ezt a foltos patchwork-munkát, és beleláttam különféle dolgokat, alakzatokat, történeteket. A könyv olvasása közben folyton ennek az emléke derengett fel, és a kérdés: vajon mi lett az a faliszőnyeggel? Biztosan ki lett dobva, régi is volt, foltos is, elhasználódott is. De lehet, hogy Cserna-Szabó Andráshoz került?...
Voltak benne szórakoztató, értékelhető részek, és az egyértelmű, hogy Cserna-Szabó jól ír, de itt már túl sok a jóból. Elvesztette a fonalat, azt hiszem, ő is, nem csak az olvasó, és beleesett a saját csapdájába: elkezdett agymenni. De nagyon. Lehetett volna húzni ezt a kötetet akármeddig, de sokszor a kevesebb több - itt is több lett volna. Kicsit több az életközepi válság valóságából, abból, amikor hirtelen rádöbbensz: basszus, öregszel te is, basszus, halandó vagy, és basszus, mit értél el az álmaidból? És kicsit kevesebb az abszolút kifacsart humorból. Bírom én a beteg dolgokat, de mindennél van egy határ - Christopher Moore pl. többnyire működik nálam. Cserna-Szabó azonban túltolta kissé a Moore-ságot.
-Én vagyok az erdő legbölcsebb állata, ha valaki tud rajtad segíteni, akkor az én vagyok – szólt a róka.
A holló (Corvus corax) a tölgy vastag ágán ült, eddig csukott szemmel, sunyin alvást színlelt, ám most hirtelen megszólalt jellegzetes, károgó hangján : – Még hogy te vagy a legbölcsebb! Röhög a májam. Nálad még a vakond (Talpa europaea) és a szúnyog (Aedes aegypti) is okosabb.
Mire a róka azt felelte : – Neked, Sátán szolgája, ki osztott lapot?
– Mátyás hollója vagyok, székely madár – jelentette ki büszkén a szurokfekete holló. – Közmegegyezés, hogy rendkívül intelligens állat vagyok!
– Intelligens? Már hogy lennél intelligens, te holló, amikor máris fogalmi problémáid vannak?! Még el se kezdtünk vitatkozni, máris összekevered a bölcsességet az okossággal. Valljuk be, ez nem túl sok bölcsességről, és még kevesebb okosságról árulkodik. Tudod, mit? Csak annyit mondok: sajt…
A holló sértődötten hunyta le szemét, és újra alvást színlelt.
Ezzel együtt nem bántam meg, és talán kisebb dózisban fogyasztva jobb lett volna, akadnak benne bőségesen tényleg jó, szórakoztató vagy épp elgondolkodtató részek. Részeiben fogyaszthatóbb, semmiképp nem ajánlom egyben elolvasni. Maximum pár üveg behűtött pezsgővel. Akár extra dry-jal.
Köszönöm a lehetőséget a Helikon Kiadónak! A kötet elérhető kedvezményes áron, a borítóra kattintva.
Életközepi válság egy kicsit - nagyon - másképp: Nem csak mi nem élünk örökké
Kövess minket Facebookon!
