Nőként lehet-e egynek lenni a fiúkkal?

2020. október 09. 06:18 - Carbonari

Könyvajánló - Erica Katz: Fiúk klubja

Mi kell a hatalomhoz, sikerhez, pénzhez, ha ügyvéd vagy?
Például egy jó állás a megfelelő cégnél.
Persze, bizonyos szinten felüli státuszhoz az sem árt, ha férfi vagy.

Érdekes kérdést boncolgat Erica Katz Fiúk klubja című munkája, amely a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban. Hatalom, karrier, siker, pénz - hogyan juthatsz hozzá ügyvédként és egyszersmind nőként? Nos, elég nehezen. Az ügyvédek élete nem fenékig telfel, valahogy úgy, mint például az egészségügyben a rezidenseké sem az: erejüket, tudásukat végletekig kizsigerelve, lojalitásukat, előrejutási vágyukat, tapasztalatlanságukat kihasználva, a pályakezdő fiatalok csak haladnak az árral és kapkodják a fejüket az őt ért ingerekre.

Az egész kötet annak jegyében íródott, hol az ügyvédszakma morális alja, és honnan számítva lehet azt mondani, hogy innen már csak felfelé vezethet az út. A szerző, Erica Katz (aki maga is ügyvéd), debütáló regényét a BuzzFeed 2020 legjobban várt kötetei közé válogatta. Nem mondom, hogy ezt nem érdemli meg az író, de az azért erős túlzás, hogy ilyen könyvet írna John Grisham, ha nő lenne, és 25 évvel fiatalabb. Ezzel a szlogennel találkozva kicsit felhúztam a szemöldökömet, mert a kettőt összehasonlítani... erős. Mintha az almás pitét és az almalét hasonlítanánk össze, csak mert mindkettő alapja alma. Erica Katz könyve finoman erotikus, lényegesen könnyebb, kevésbé akciódús, mint Grisham bármelyik története is. Persze, emellett lebilincselő, árnyaltan szofisztikus, jól informált, zaftos pletykáktól hemzsegő, kecsesen okos csevegés egy túlárazott latte mellett, beemelve a #MeToo sztorit is a vállalati jogba, de nem, ettől még nem Grisham, hanem Erika Katz. Jó, de nem az. Akkor sem, ha a Netflix opciót vásárolt a történet megfilmesítésére.

A fordítás Pék Zoltán munkája, aki gördülékeny eleganciával ültette át magyarra a cselekményt.

Tartalom

Alexandra Vogel jogi egyetem után a Klasko & Fitch céghez nyer el gyakornoki státuszt, az első napja előtti legfontosabb kérdése: kosztüm vagy blúz-szoknya? Hosszú ideje számára kielégítő kapcsolatban él egy start-upot gründoló, kicsit kocka, amúgy öltözködésileg és viselkedésileg laza csókával. Még a belépés előtt döntenek arról, hogy magánéletük érdekében Alex nem olyan hajtós csoportba adja le jelentkezését, mint a fúzió és felvásárlás, hanem az emberibb teljesítményt elváró, alacsonyabb munkaórát igénylő helyekre, mint például az ingatlanjog-részleg. Nem is lenne ezzel gond, ha nem indulna el Alexben a vezérhangya, hogy ebbe a csoportba (fúzió és felvásárlás) hírhedten nem vesznek fel nőket... persze, hogy ide is jelentkezik. A cég kíváncsi a gyakornokok munkamoráljára, szorgalmára, motiváltságára - azaz kifacsarja belőlük teljesítményük utolsó cseppjeit is. A fenti hívószavakra és előléptetésre apellálva még ennél többet is. Bár, meg kell hagyni, elég vonzó módon teszi ezt, például vannak olyan címen kifizetett járandóságok, amelyek kedvezmények órája és hétvégi elvonulás megnevezésekkel bírnak. Jól hangzanak, ugye? Pedig nem többek ezek, mint hogy sosem lehet szabadidőd, csibém... mert a munka nagy részét a megszerzendő, megszerzett és megtartandó ügyfelek szórakoztatása jelenti. Cserében sok pénzt adnak, nagyon-nagyon sok pénzt. Egy darabig tartja magát az a szólam, hogy "aki azt mondta, hogy pénzen nem lehet boldogságot venni, az sose volt bónuszfizetés után a Bergdorfsban", de aztán...

Ahogy halad előre a cselekmény, Alex egy bizonyos pontig bármit megtenne és meg is tesz, hogy a társaság befogadja, akár saját nemét is hajlandó elárulni: azonnal és zokszó nélkül. Istenigazából el van ájulva attól, hogy befogadni látszanak őt ebbe az elit társaságba, amit a fúzió és felvásárlás csoport jelent. Csakhogy ez embertelen munkatempót diktál, van, hogy napokig sem megy haza a munkahelyéről, párkapcsolata pedig megromlik.

Spirálba kerül: ha meg akar felelni, akkor ezt meg kell tennie. Ha ezt megtette, akkor jó lehet. Ha még jobb akar lenni, még többet kell tennie, még tovább kell szélesítenie a morálitásába még beleférő cselekedeteket, már nem érdekes, ha kokózik, ha egyre ügyesebben hazudik szinte bárkinek, ha 72 óráig nem megy haza. Szinte természetes, ha megfektetni igyekszik őt az ügyfél vagy a munkahelyi atyaisten, és itt a lehetőség felháborodottan sommeliert kérni sok csillagos étteremben, mert szerinte a bor megromlott, de a sommelier szerint is, és van abban valami dicsőség, amikor anyja elájul a kifinomultságától, mert valóban kiérezni a bor aromájából a spárga illatát... már nem gond a huszonnégyezer dolláros retikül, ahogy a narkós orrvérzés sem egy túlárazott étteremben. Alex elvesztette a valósággal való kapcsolatot, megőrül a pénzért, a hatalomért, a kiváltságos életért, a jó ruhákért - bizony, a takaros kis életéből "balkanyarral félrekefélő, bulizó katyvasz lett". Minek kell ahhoz történnie, hogy észbe kapjon? ... hát, ehhez el kell olvasnod a könyvet.
A történetet egy bírósági per fogja keretbe.

A szerző, Erica Katz

Tulajdonképpen értem a főhőst: fiatalon nem mindenkinek az az álma, hogy fontos legyen? És mindaddig, amíg belülről rá nem jön, mi a vágyott státusz ára, és 1) megéri-e kifizetni, 2) akar-e annyit adni érte, amennyibe kerülni látszik az a munkahelyi állás, addig teper is az ember, kerüljön, amibe kerül. Gyakran elgondolkodtam azon, hogy hogy mind a multiknál, mind az állami cégeknél, legyen az közigazgatás, egészségügy, stb., miért van tudatosan alultervezve az adott tevékenységre vonatkozó státuszok száma. Miért éri meg jobban túlórába, végkimerülésbe hajszolni főleg a pályakezdőt, de akár az állásáért (és megélhetéséért) rettegő, évek óta igát húzó középkorút is? Hogy lehet természetes egy heti 40 órára tervezett állásban, hogy fél nyolctól este hét-nyolcig is benn van valaki, ha haladni akar? Vezetőként ritka eset volt, amikor 16 órakor felálltam, tuti, valami halaszthatatlan ügyemnek kellett lennie hozzá, mert pont 16 órától lehetett pár óra alatt hatékonyan elvégezni az adott napra eső penzumot: nem szólt telefon, nem zaklatott felsővezető, beosztott, kerületi hivatal embere, fontos ügyfél, titkárnő, hogy várnak rám, stb.

A pályakezdő még nem érzi és nem érti, sok helyen mi az ára a nagy fizetésnek vagy az elismertségnek, csak azt látja, hogy pénz, befolyás, jó ruhák, drága étterem, magángép és akár dögös szeretők... pedig nem érnek azok semmit sem (egy idő után meg pláne nem). Annyit semmiképpen sem, amennyibe kerül: szabadidő nulla, mérhetetlen stressz, totális kiégés, morális deformitás és a sort lehet tovább is folytatni. De ki képes megállni és kiszállni ennyire státusszimbólumos állás esetén a mókuskerékből? Sőt, van-e megállás és lehetőség a kiszállásra? (És milyen áron?) Nos, erről szól a történet, amit 4/5-ig nagyon is szívesen olvastam. A vége.. nos, a vége maga a rögvalóság. Vagy nem.