A sikeres finn krimiíró, Roger Koponen feleségét brutálisan meggyilkolják, és hamarosan újabb hullák kerülnek elő. Minden arra utal, hogy valaki követi a szerző műveit...

 A skandináv krimi palettáján a finnek erősen alulreprezentáltak, még ha csak tiszteletbeli skandinávok is, de úgy néz ki, Max Seeck megtörte a jeget. Könyvében, amelyet már több tucat országban adtak ki és amellyel berobbant a nemzetközi irodalmi élet sűrűjébe, egy vérbeli boszorkányos bűnügyet göngyölít fel. A kötet egyik főszereplője egy nagyon sikeres és kissé nagyképű szerző, Roger Koponen, aki épp a boszorkányos krimitrilógiája harmadik részét promotálja egy író-olvasó találkozón Savonlinnában, Kelet-Finnország egyik központi városában, 360 km-re Helsinkitől, amikor a főváros gazdag részén a házukban valaki brutális kegyetlenséggel végez a feleségével. Ráadásul úgy, ahogyan ő azt az egyik sikeres könyvében megírta. Éééés nagyjából innentől kezdve minden infó spoiler lenne... Ki ölte meg a feleségét? Mi célja az egésszel? A szerzőnek is köze van vajon a gyilkosságokhoz? 

Az emberek nagyon kegyetlenek tudnak lenni. És buták. Winston Churchill mondta valamikor, hogy a legerősebb érv a demokrácia ellen egy rövid beszélgetés az átlagos szavazóval. A mondat végét be lehet helyettesíteni ezzel: pillantás a közösségi média „hozzászólások” rovataira.

Csavar csavar hátán, méghozzá igen meglepő és elképesztő csavarok, némelyiknek a kibogozása mesteri, de némelyikbe kissé beletört Max Seeck bicskája. Amikor levettem a polcról a könyvet és befeküdtem az ágyba olvasni, mondtam páromnak, hogy annyira szeretnék végre egy olyan könyvet, ami teljesen magával ránt, ami izgalmas, amit nem tudok letenni. Kevés ilyen akad, de skandináv meg sima krimik vagy kalandregények között azért előfordul. Valami olyat, mint a 4MGY, Nesbo egyes könyvei, különösen a Kés, Keplerék Lesbenje és Nyúlvadásza, Victoria Schwab Verity szörnyei duológiája, vagy épp Jesper Stein Szél álmokat, feketerigó! c. kötete. Sok jó könyvbe futok bele, és szerencsére nagyon kevés a tényleg rossz, ami egyáltalán nem fog meg, de ritka az is, ami teljesen magával ránt, amiben "benne élek" amíg olvasom. És ezt az élményt akartam végre ismét. 

Nos, ez a könyv egyébként az első felében nagyrészt meg is adta ezt az élményt. Hihetetlen csavarok, izgalmak, akkora fordulatok, hogy csak lestem, és közben egy kicsit fura, fanyar, de nagyon tetszetős stílus, egy kicsit misztikus-rejtélyes-hátborzongató hangulat. Adott egy fura szerzet nyomozónő, akivel nincs minden rendben, de nagyon jó és elhivatott a munkájában. Néhány fejezetben a múltjába látogatunk, amikor Olaszországban utazgatott, és megismerkedett egy férfival. Kezdetben kissé zavartak ezek a részek, mert abszolút összefüggéstelen a történettel, de ahogy egyre inkább kibontakozott a múltbéli történet, egyre jobban érdekelt, mi történt ott - és ezzel együtt egyre kevésbé, mi történik itt. 

Tudja magáról, hogy sok szempontból más, mint a többiek: introvertált könyvmoly, aki sosem tud megszólalni akkor, amikor kellene.

Max Seeck nagyon jó alapot adott a sztorinak, és tényleg olyan fordulatokat írt bele, hogy azt sem tudtam, merre vagyok arccal, de érzésem szerint épp ez volt az, ami a végére a könyve gyenge pontja lett. Túlságosan sok csavar, túl sok misztikus elem, és a végére nem tudta ezeket kibontani és megmagyarázni rendesen. Márpedig egy skandináv krimitől ezt elvárjuk, hogy legyen valósághű de fordulatos, és a végén magyarázatot várunk. Hihetőt, és nem összecsapottat. Mindazonáltal jó élmény volt a könyv, és biztos vagyok benne, hogy fogok még olvasni a szezőtől, ha jön a többi regénye is. A stílus megvolt, és nagyon szerethető és jól felépített nyomozócsapatot tett elénk, szimpatikus és egyedi tagokkal, és ha ezek jók, akkor az már több, mint félsiker. A sztori bonyolultságán és annak feloldásán pedig tud dolgozni, illetve egy jó szerkesztő is segíteni tud neki ebben. A legfontosabb dolgokkal viszont nem volt semmi baj, sőt, kifejezetten élvezetes volt. Ajánlom minden skandináv krimit szeretőnek, azzal az apró figyelmeztetéssel, hogy ez a történet eltér a "megszokott" skandináv krimiktől. Sokkal misztikusabb, és bizonyos tekintetben "betegebb" sztori, de ezt előnyeként és hátrányaként is lehet értelmezni. Én pl. szeretem a beteg sztorikat. Ennél sokkal durvábbakat is. 

A kötetet Huotari Olga fordította, egy fiatal műfordító, aki a neve alapján legalábbis finn felmenőkkel (is) rendelkezik. Néhol kicsit furának tűnt a szöveg, de ez épp annyira múlhatott rajta, mint az eredeti szövegen, a végére viszont inkább úgy éreztem, hogy ez a kissé fura magyarság, nem feltétlen megszokott szóhasználat pont illik a történethez, ami maga is kilóg egy picit a skandináv krimik közül. Jaj, hadd említsem meg itt a neveket. Annyira kedvelem a finn vezetékneveket, annyira tipikusan, felismerhetően finn volt a szereplők többsége, az elsőre lebetűzhetetlennek és kimondhatatlannak tűnő, szokatlanul sok magánhangzóval operáló nevekkel!

Köszönöm a lehetőséget az Animus Kiadónak! A kötet elérhető kedvezményes áron a borítóra kattintva.

Harry Hole ennél mélyebbre már nem kerülhet

Kövess minket Facebookon!