Ő kezdte

2020. december 31. 07:21 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Samantha Downing: Ő kezdte

Három testvér keresztülszeli Amerikát - épp mint gyerekként. Vajon a súlyos titkok közéjük állnak?

1_279.jpg

Eddie, Portia és Beth - a három testvér, immár felnőttként, akik évek óta nem látták egymást, most ismét arra vállalkoznak, hogy keresztülautózzák Amerikát, érintve minden egyes megállót, amit korábban is. Nem jószántukból teszik: jómódú nagyapjuk utolsó kívánsága ez, és a nem kevés örökség megkapásának feltétele. Súlyos titkok húzódnak mindannyiuk életében, de immár öten, kettejük házastársával kiegészülve mégis nekivágnak az útnak, ami rég eltemetett és elfeledett sebeket tép fel. 

cadillac-ranch-3--7536f0835056a36_7536f219-5056-a36f-23d066647caf3023.jpg

Cadillac Ranch, Amarillo, Texas. 1974-ben Chip Lord, Hudson Marquez és Doug Michels építette

A regény folyamán apránként lebben fel a fátyol előttünk is arról a régi útról, miközben haladunk a mostanin is. Nem egy szokványos cross-country ez, érinti Amerika összes olyan elfeledett, bizarr helyét, mint pl. a Bonnie és Clyde múzeum a helyen, ahol lelőtték a gyilkos párost, vagy épp a Cadillac Ranch, ahol félig a földbe temetett Cadillacek várják a turistákat, és mindenki ott is hagyja a névjegyét egy-egy graffiti formájában. Az út során a nagyapjuk sorozatgyilkosokról és félreértett gyilkosokról mesélt nekik, és aztán maga az út is tragédiába torkollott... Vajon mi történik most, amikor három nem igazán szimpatikus embert, három testvért a párjaikkal együtt összezárunk, és felelevenítjük a mélyre temetett emlékeket? Ki ússza meg ép bőrrel, amikor annyi pénz forog kockán, amennyiből mindannyiuk élete rendbejöhetne? 

Egy hősnőre vágysz. Akinek drukkolhatsz, akivel azonosulhatsz. De a hősnő nem lehet tökéletes, mert így csupán annyit érne el, hogy elégedetlen lennél önmagaddal. Akkor legyen tökéletlen! Egy olyan nő, aki esetleg megszegi a szabályokat azért, hogy megvédje a családját, de kizárólag önvédelemből öl. Nem gyilkosságról van szó, legalábbis nem a hidegvérrel elkövetett fajtáról. Ez a legfontosab kitétel.
A második a hűtlenség. A férfiak megúszhatják és ettől függetlenül hősök lehetnek, a feleség hűtlensége azonban megbocsáthatatlan.
Ami azt jelenti, hogy én nem lehetek a hősnőd.
Viszont van egy érdekes történetem a számodra.

Az Ő kezdte egy érdekes, különös thriller, amelyben nem csak végigutazzuk Amerika legfurcsább látványosságait - melyek mindegyike valóban létezik is! - és tipikus étkezdéit, ahol akkora burgereket adnak, ami egy normális embernek egyheti kalóriabevitelét fedezi. Megismerhetünk olyan történeteket, amikről nem valószínű, hogy hallottunk korábban, és közben egyre mélyebbre ásunk a főszereplők múltjában, a gyerekkori útban, feltárva annak minden szörnyűségét. A végkifejlet profi, meglepő, csavaros, de mégsem hiteltelen vagy elképzelhetetlen, Samantha Downing ügyesen építi a történetet a csúcspontig.

1_277.jpg

1934-ben itt, a Louisiana állmabeli Gibsland város közelében ütöttek rajta a gyilkos pároson.
A szétlőtt autó replikája a bizarr múzeum előtt látható.

Belefutottam abba a hibába, hogy először túl sokat vártam ettől a könyvtől. Downing előző regénye, az Elbűvölő feleségem - amelyből elvileg Nicole Kidmannel közösen készítenek adaptációt - a tavalyi év egyik legjobb olvasmánya volt számomra, egy különös, magával ragadó, jól felépített regény, és erről a kötetről hónapok óta azt hallottam, hogy ha lehet, még jobb is annál. Így mire a kezembe vettem az év vége felé, az elvárásaim az egekbe szöktek - és ezt nem is tudta először megugrani a regény. Rájöttem, hogy egyrészt nem szabad sem az Elbűvölő feleségemből kiindulni, elvégre ez egy egészen más könyv, sem pedig a saját, hónapok óta érlelt és növekvő, már-már irreálissá váló elvárásokhoz igazítani, ezért egy kis időre félre is tettem a könyvet, hogy ülepedjen bennem az egész. Végül újrakezdtem elölről, és most már sokkal jobban megfogott Downing csavaros története. Nem kedvelem a cross-countrykat túlságosan, de kétségtelen, hogy van egyfajta bájuk, egy különös érzés, amit csak az ehhez hasonló történetek váltanak ki. Ezt nagyon jól meg tudta fogni a szerző, és ügyesen kreált az egész életérzés köré egy antipatikus szereplőkből álló, közös traumát átélt, a Rizikó stratégiáján, egy kissé elmebeteg nagyszülő mellett nevelkedett diszfunkcionális családot. Nem érte el az Elbűvölő feleségem szintjét, de ez leginkább a cross-country jellegből adódott. 

Pluszpont Samantha Downingnak, amiért tényleg valós, ugyanakkor fura, kissé már elfeledett és sok esetben bozarr, morbid helyszíneket és érdekességeket írt bele a könyvbe, a 19. és a 20. század különös, csak Amerikára jellemző "mikroklímáját" és miliőjét a tulajdonjog és a szabad fegyvertartás minden bajával és "bájával". 

A könyvet Bosnyák Edit fordította, akinek a tolmácsolásában már sok jó könyvet olvashattam, többek között minden idők egyik legjobb krimi-thrillerét, J.D. Barkertől a 4MGY-trilógiát is.

1_278.jpgKöszönöm a lehetőséget az Agave Könyvek csapatának! A kötet elérhető kedvezményes áron a borítóra kattintva.

Elbűvölő, pszichopata feleségem

A negyedik majom

Kövess minket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr8416363646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása