"Amikor benn valami forr, idekint szanaszét fröccsen."

2009-ben Roberto Diaz Abraham és Jaime Gonzalez-Cano egy különleges művészeti múzeumot alapított MUSA, azaz Museo Subacuático de Arte (Víz Alatti Művészeti Múzeum) néven. A múzeum Cancunban, Mexikóban található és már a nevéből biztosan rájöttetek mitől lesz a világ egyik legkülönlegesebb múzeuma: minden szobor a víz alatt található. 

Ugye, mindenki ismeri: a szerelem mindent legyőz?
Hát ja, még téged is, ha nem vigyázol. 
De mi az a szerelem tulajdonképpen? 
(Nem, nem az, amire általában mindenki gondol.) 
Ennek és még sok mindennek megválaszolására vállalkozik ez a kötet.

Egy fiatal szír úszóversenyző lebilincselő, felejthetetlen, inspiráló története arról, hogyan menekült el a háborúból, miként mentette meg menekülttársait a tengeren, és milyen viszontagságos úton jutott Németországba, majd onnan a riói olimpiára.

1953. május 29-én két ember, egy új-zélandi és egy nepáli történelmet írt. Bizonyíthatóan elsőnek mászták meg a Föld legmagasabb hegycsúcsát, a Tibet és Nepál határán álló 8848 méter magas Sagarmathát, ismertebb nevén Csomolungmát, még ismertebb nevén a Mount Everestet. Tendzing Norgaj és Edmund Hillary ezzel világhírre tettek szert. Hillary igen kalandos életet élt, és 1998-ban gondolt egyet, és leírta emlékeit, élményeit.

Laura Button csendesen éldegél a gyönyörű írországi hegyek között, míg egy napon betoppan életébe egy forgatócsoport és velük együtt a valóság. Beleegyezik, hogy következő dokumentumfilmjük főszereplője lesz és ezzel megkezdődik élete nagy kaladja…

Nehéz elfogulutatlanul írnom Cecelia Ahern bármelyik könyvéről, hiszen közel másfél évtizede kedvenc írómmá avanzsált Ahol a szivárvány véget ér című művével. A Lantmadár megjelenését is nagyon vártam, és bár más élményt adott végül a könyv, mint amire készültem, mégsem kellett csalódnom. Ez a könyv újra meggyőzött, hogy ha érzelmes, egyben elgondolkodtató művet keresek, nyugodtan válogathatok az írónő alkotásaiból.

A könyvben Laura történetét követhetjük nyomon onnan, hogy megismerkedik a háromtagú dokumentumfilmes forgatócsoporttal egészen a tehetségkutató műsorfolyam végéig, miközben a múltjáról is kapunk információkat, visszatekintések formájában.

A csapat visszatér előző sikerük, A Toolin ikrek forgatási helyszínére, sajnálatos módon szomorú apropóból: az egyik iker, Tom temetésére. Nem rohannak azonban vissza Dublinba, hanem a másik ikerrel, Joe-val a farmon maradnak, félig együttérezve, félig kíváncsian, hogyan folytatja életét a 80 éves férfi testvére nélkül - hiszen mindig ott voltak egymásnak, hosszú évtizedek óta ugyanazon rutin szerint éltek és egyikük sem bonyolódott szerelmi kapcsolatba. Legalábbis egészen addig ezt gondolják, míg nem találkoznak az erdőben Laura-val - akiről kiderül, hogy az apja, vagyis Tom engedélyével használja a birtokon lévő erdei kis házat. Létezése meglepetésként éri Joe-t, aki nem tudja, mit kezdjen a helyzettel. Azonban nem ő az egyetlen, akinek felbolydulnak érzelmei: Laura sem érez többé kötődést korábbi életéhez az apja nélkül. Ezért úgy dönt, elfogadja Bo, a producer ajánlatát, miszerint történetét és tehetségét bemutatandó alanya lesz készülő filmjüknek. Döntésében szerepet játszik Solomon, a hangmérnök jelenléte is, aki iránt első látásra vonzalmat érez.

Az írországi Gougane Barra

Az első találkozásukat is Laura tehetségének köszönhetik - ez nem más, mint hogy tökéletesen tudja utánozni a környezetében felbukkanó hangokat, legyen az egy madár, egy kávéfőző vagy akár - ahogy Solomon szüleinél kiderül -, hárfa. Ugyanis miután elhagyja a birtokot, a lány nem szeretne többet egyedül maradni és a férfiban bízik jobban, így vele tart édesanyja születésnapi partijára, ahol az ünnepelt hárfán játszik egy darabot, melyet hangról hangra tökéletesen ad vissza a lány, lenyűgözve ezzel az ünneplő vendégsereget. Megismerkedik Sol testvéreivel is, azonban egy agyaggalamb-vadászat szerencsétlenül alakul és összeugrasztja a fivéreket, távozásra késztetve a látogatóban lévőket.

Dublinba érkezve Laura Bo és Solomon lakásában kerül elszállásolásra, amit kényelmetlenül él meg, hiszen egyre erősebb érzelmeket táplál a férfi iránt, mégis a vékony falakon keresztül azt hallja, ahogy az egy másik nőt szeret. Részben az érzelmei miatti bűntudatból, részben hálából dolgoznak tovább a dokumentumfilmen, amiben fény derül arra, hogy Laura hivatalosan nem is létezik, édesanyja titokban szülte meg és nevelte fel anyja házában. A történet végére arra is választ kapunk, miért volt ez a nagy titoktartás, ami már néha a paranoia határait súrolja.

Mikor a lány anyja meghalt és nagyanyja is érezte, hogy közeledik a vég, felvette a kapcsolatot Tommal, hogy Laura-nak otthont találjon a Toolin birtokon, ahol végül 10 évet tölt el, leginkább saját magáról gondoskodva. A forgatás keretében felkeresnek egy ornitológust is, akitől megtudják, hogy a lány adottsága nem egyedülálló, hiszen az állatvilágban is megtalálható egy faj, mely képes a hangok tökéletes utánzására, mégpedig az Ausztráliában őshonos lantmadár.

A névadó lantmadár

Egy reggelen Bo rendkívüli hírt oszt meg Laura-val: részt vehet a StarrKereső tehetségkutató meghallgatásán. A lány hezitál, ám végül úgy dönt, belevág. Felkészülés nélkül, nem igazán tudva, mihez is kezdjen a színpadon lép a világot jelentő deszkákra, ám mégis megnyeri magának a zsűrit alkotó Jack Starr-t és a közönséget is. Utóbbit annyira, hogy pár óra alatt már milliós megtekintésnél jár az előadásáról készült videó. Laura hamar szert is tesz egy művésznévre, mely nem meglepő módon a Lantmadár lesz. (Itt jegyezném meg, hogy nekem sokkal durvább hangzású a lantmadár szó az angol eredeti lyrebird-nél - szerencsésebbnek érezném, ha a fordításban megmaradt volna a Lyrebird, mint becenév, az első felbukkanásakor jelezve a magyar jelentését - de ez már csak az én rigolyám :) )

A hirtelen jött népszerűség nem hagy sok szabadidőt a lánynak, pár nap múlva már egy rádióstúdióban találja magát, ahol az útlevél megszerzésének problémájáról beszél, hiszen semmilyen hivatalos feljegyzés nem található a létezéséről, nem sokkal később pedig már egy repülőgépen ül, úton Ausztráliába, hogy népszerűsítse a műsort és egy fotósorozat is készül róla névadójával, egy lantmadárral.

A középdöntőt sikeresen veszi, azonban előadását annyira átalakították, hogy már nem érzi igazán magáénak. Ekkor bukkan fel Sol öccse, Rory, aki a családi összejövetelen történtekért szeretne bocsánatot kérni, és együtt indulnak bulizni. Az életében először alkoholt fogyasztó Laura nem viseli jól a bor és a hangos zajok együttesét és rosszul lesz. Mivel híres, sokan felismerik és már ugranak is elő az okostelefonok a táskákból. Ekkor olvasható egy napjaink társadalma elé tükröt tartó gondolat:

Mindenki csak arra törekszik, hogy lencsevégre kaphassa ahogy kibotladozik a klubból, nem foglalkoznak azzal, hogy tényleg nem érzi jól magát. Természetesen a félrecsúszott éjszaka nem marad nyomtalan, a másnapi sajtó tele van az előnytelen fotókkal és tényfeltárónak nevezett, azonban inkább rágalmazó cikkekkel. A lányt annyira megrázza a felismerés, hogy mindenkit cserben hagyott, hogy a versenyzőtársaival közös szálláson csak zárt ajtó mögött tölti napjait és még hangját is elveszti.

Ez a csönd vajon örökké tart? Hogyan alakul Laura és Sol kapcsolata? És ami a legfontosabb, szabad lesz-e a Lantmadár? Ezekre a kérdésekre mind választ találunk az utolsó oldalakon, és olvashatunk egy meglepő, ám rendkívül szívmelengető jelenetről is.

Azt hiszem, nem csak a szereplők élete bontható két részre (arra, ami azelőtt volt, hogy találkoztak volna Laura-val és arra, ami a találkozás után történik), de az olvasóké is: mielőtt kézbe vették a Lantmadarat és miután végigolvasták azt.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál mindig kedvezménnyel szerezheted be!

Köszönjük, Athenaeum Kiadó!

Tetszik, amit olvastál?

2018-ból eltelt már több, mint hat hónap, és ezalatt a hat hónap alatt 54 könyvet olvastam el. Legalábbis jelen állás szerint. Mire ez kikerül, lesz az 55 is. Nézzük, hogy ebből az 54 könyvből mik voltak kiemelkedően jó vagy épp rossz élmények!

Corsai, Corsai, karmos árnyék,
sok-sok foggal élve rág szét.
Malchai, Malchai, eszes gonosz,
véred issza és mosolyog.
Sunai, Sunai, szén a szeme,
lelkeket lop az éneke.
Szörnyek jönnek, szörnyek járnak,
és mindenkit felzabálnak!

A cím megtévesztő, sokkal egyszerűbb
lenne azt megkérdezni, mit nem ettek az emberek 
a XX. századi Magyarországon háborúk idején? 
Például bélszínt, orja levest, marhapörköltet tuti, hogy a legtöbben nem. 
De akkor mit?