Szeretném azt mondani, hogy apám hős volt.
Pedig nem volt az.
Csak túlélni szeretett volna.
Nem mindenáron, nem mindig, csak lehetőleg.
Nyíregyháza környékén hamar beszorulnak a házakba az emberek. Ilyenkor, október táján már bőven fűteni is kell arrafelé, sokkal jobban, mint az ország más tájain, ahol elég, ha alkonyatkor megmutatják a kályhának a csutkaíziket. Emlékszem, ahogy ülünk a konyhában, villany már van a házban, és a spór szeme hunyorogva várja a történetet, amit apám mindig, minden októberben elmesélt.
Nem tudtok tik' semmit, legyintett az emberekre, amikor 1956-tal kapcsolatos emlékek kerültek sorra egy-egy pohár bor mellett, nem tudtok tik' semmit. Vót' géppisztoly a kezetekben? Vagy néztetek farkasszemet puskatorkolattal? Kellett megvédenetek bárkit, vagy elfognotok bárkit? Súlyos pillantással nézett a rokonokra, barátokra, és azok végül lesütötték a szemüket. Hiszen mindenki ismerte történetét.