Egy vallás, egy nép, egy akarat -
de szép is lenne.
Ha nem használnák ki mocsok emberek,
akik uralkodni szeretnének a maguk kis szemétdombján.
A Nagy Háború után vagyunk, egy folyamatosan generált ellenségképpel, egy akarattal, egy vallással, az élet minden területe feletti ellenőrzéssel. Abisztánban járunk, egy mai iszlám államra való hajazással. Kérdések nincsenek, válaszok még kevésbé.
Abszolút diktatúra uralkodik az emberfők felett.
Ab-szo-lút.
Jó lehet nekik. (vicc volt)
Múlt nincs, a jelen zavaros, a jövő várható harcokkal teli. Senki sem tud semmit. Vannak-e határok? Vagy Abisztán létezik egyedül a földön? Yölah az egyedüli Isten, és Abi az ő prófétája? Miért nem tudja vajon senki sem, hol járnak az időben? Mert nem fontos? Ki mondja, hogy nem az? És miért?
Lépten-nyomon tetten érhető a félelem szúrós íze, amikor egy-egy embernek kilóg a lóláb a történtek miatt. Pusmogások, elharapott fél szavak, tévképzetek és fals levont következtetések, de valamit mindig meg kell torolni a rendfenntartóknak: egy kaján mosolyt, egy rosszkor, rossz helyen kiejtett szót, egy dühös pillantást, egy falfirka felpacsmagolását.
Hogy mi lesz?
A diktatúrák egyszer megdőlnek.
Minden diktatúrának vége lesz egyszer.
Csak nem biztos, hogy mindenki megéli azt az időszakot.
Ennyi.
"Tudta, amiként az ember tudja, hogy az élet célja a halál – ez a lényegéből fakadóan megfoghatatlan dolog egyszerre tagadása és célja, de egyben igazolása is az életnek –, a Rendszernek viszont nincs más célja, mint hogy megakadályozza a szabadság megjelenését, leláncolja és megölje az embereket, mert ezt parancsolja az érdeke, de egyszersmind ez az egyetlen élvezete, melyet nyomorul létéből meríthet. A rabszolga, aki tudja, hogy rabszolga, mindig szabadabb és nagyobb lesz, mint a gazdája, még ha a világ ura is."
Nem dobtam el magam a könyvtől. Sőt, kifejezetten untam.
Ebben nem a könyv hibás: én. Nem nekem íródott a mű.
Születtem baromi régen, éltem szocializmusban, dolgoztam rendőrségnél: ki és mit akar nekem - újat? - elmondani a diktatúráról? Nekem, aki magam voltam bizonyos szempontból a mindenkori erőszakszervezet végrehajtója? (minden rendőr az, mielőtt kiakadsz)
Jó, törvények alapján, de tudod te, mennyit érnek a törvények? A demokráciában is? Néha kevesebbet, mint a papír, amire kinyomtatják őket, hogy köztudomásra hozzák egy életviszony legújabb szabályozását.
A szerző, Boualem Sansal
Ergo, ismétlem, ezt a könyvet nem nekem írták, hanem neked, kiskomám, aki születtél nemrégen, de már felnőttnek tekintenek, aki életében nem éhezett még meg igazán, és pofán sem vágta még soha senki igazságtalanul.
Te értékelni fogod.
Sőt, inni a szavait.
Döbbenten fogod a levegőt kapkodni, hogy ne basssz... tényleg? Egy vallás ennyire képes átszőni a mindennapokat? Ellenőrizni a gondolatokat? Eltüntetni tanúkat? Tudatlanságban tartani tömegeket? Agymosni milliókat? Mindenkit? A kételkedés gáz és halálos is lehet?
Jobb, mint a legjobb disztópia. (amúgy)
Hogy nekem miért nem? (leírtam már, nem?)
Lehet, undorodom.
Még csak az a kérdés, mitől.
Önmagamtól? (kizárt)
A rendszer működésétől? (naná)
A cinizmusomtól? (jó az, bár több lenne belőle)
Vagy félek? (naná, amilyen sok hülye szaladgál az országban, és mindnek van szavazati joga, beszarás)
Szóval: ha neked írták, olvasd el.
Ha nem: kerüld el messzire.
(ja, és ha azt hiszed, hogy MOST itthon diktatúrában élsz, el tudom intézni, hogy egy olyan igaziban részed legyen. Aztán majd dumálunk az élményeidről. Ha túléled.)
Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints!
Tetszik, amit olvastál?
Akkor kövess minket a Facebookon is!
Az emberiséget végromlás fenyegeti. Már megint. Érdekel? Kattints!
