Egyezzünk meg abban, hogy valamennyien
hordozunk magunkban traumákat,
amelyeket így, vagy úgy le kell zárnunk ahhoz,
hogy tovább tudjunk haladni utunkon.
Íme egy mankó a traumák feldolgozásához.

Néhány hónapja döbbentem arra rá, hogy anno az anyám miattam maradt együtt az apámmal. Konkrétan, kifejezetten énmiattam. Apám alkoholista volt, szenvedett tőle az egész család, de istenigazából az anyám. 15 éves lehettem, amikor olyannyira elfajultak a dolgok közöttük, hogy anyám úgy gondolta: eltartási szerződést köt valakivel, és odaköltözünk ahhoz az emberhez, akit talál erre a lehetőségre. Emlékszem ma is arra az idős férfire, aki kaput nyitott nekünk Nyíregyházán, beengedett bennünket. Nem, a beszélgetés már nem rémlik, ami akkor lezajlott. Csak az emberre, aki házi ruhában terelt be bennünket a lakásába.

Mindent megbeszéltek, én csak jelen voltam, nem szóltam bele emlékeim szerint. Vagy mégis? Mindegy, elvileg költözhettünk volna. Aláírás előtt anyám megkérdezett engem: biztos, hogy megtegyük ezt a lépést? Biztos, hogy hagyjunk itt mindent? Én pedig azt mondtam, hogy nem. Itt mégis csak itthon vagyunk, ott pedig megtűrt személyek leszünk.
Anyám pedig visszamondta az egészet.

Anyám betegségei miatt egy éve jutott ez eszembe: szent meggyőződésem, hogy számtalan baja meggyötört életének, lelkének, az elszenvedett idegességeknek, tehetetlenségnek köszönhető, amelyek manifesztálódtak testi bajokban. Sokszor elgondolom azóta, mióta erre rájöttem, hogy mi lehetett volna másként, ha én akkor nem biztonsági játékos vagyok – és az önvádtól szinte megbénultam.

Ugyanakkor ő volt a felnőtt ember, vitatkoztam önmagammal. Meg sem kellett volna kérdeznie, és ha már megkérdezett, meg kellett volna győznie, hogy rosszul gondolom. Az a véleményem, hogy kivetítette rám saját félelmét, és megkönnyebbülve maradt az ismert rossz élethelyzetben, de biztonságban.
Yes – de mire erre a konklúzióra eljutottam, eltelt pár hónap, amíg a lekiismeretfurdalástól folyamatosan rosszul éreztem magam.

Mire való ez a könyv?
Hogy ne rágódj hónapokig olyan kérdéseken a múltadból, amelyek nem visznek előbbre, hanem porold le, nézz szembe vele, és helyezd el a megfelelő skatulyában. Ne fojts el semmit, ásd ki azt, amit eltemettél, keresd a megbékélést, tedd tudatossá a tudatalattit, alkoss az elmédben menedéket és tudj belépni legkínosabb emlékedbe is, keress önmagadban megerősítést és megkönnyebbülést vagy feloldozást, ha kell, és végül hogyan válj teljessé, hogy le tudd zárni traumáidat. Gyakorlati tanácsokkal lát el, metodikát ad a kezedbe a fenti folyamat végrehajtásához.

Ha képes vagy magadévá tenni a műben tanácsoltakat, akár sorsfordító lehetőséget is kaphatsz általa.
Ez már azért valami, nem?
Visszatérhetsz egy örömteli jelenbe, ahol többé nem nyomorít meg a múlt, és nem rémít meg a jövő. Értékesebbnek fogod érezni magadat tőle, és reményekkel telve újra bízhatsz az élet szépségében.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!

Köszönjük, Fumax Kiadó!

Tetszik, amit olvastál?

Ha a siker ára kiégés: nem kell. Érdekel? Kattints!