A neves Molnár Gál Péter és bosszúja az őt elítélő kulturális világ felett.
A céltábla mégis visszalő? 

Molnár Gál Péter (színikritikus, újságíró, dramaturg, színháztörténész) önéletrajzi bosszúírását püfölte be néhány hónap alatt számítógépébe, amikor 2004-ben kiderült, hogy III/3. ügynök volt, és többek között Latinovits Zoltán halálával is kapcsolatba hozhatónak vélték egyik színikritikáját, miszerint az lehetett az utolsó csepp a színészóriás halálához, és lehet, hogy politikailag megrendelt írás volt tartalmának irányát nézve...? (Molnár Gál Péter: Coming out, Magvető Kiadó, Tények és tanúk sorozat, 2020.)

Molnár Gál Péter nem szabadkozott, nem kért bocsánatot és nem rinyált senki asztalánál kegyelemért (gondolom), csak püfölte a számítógépe klaviatúráját, hogy majd adok én nektek! Úgy gondolom, ezek járhattak a fejében: azt hiszitek, hogy olyan könnyű volt, nem volt más választásom - ja, hogy szerintetek lehetett volna? Mondjuk, elegánsan és rituálisan, természetesen saját kezűleg, elvágom a torkomat, aztán agyő világ? Hja, ezt nálam nagyobb kaliberek sem tekintették igazi választási lehetőségnek, bocsánat. Nekik sem ment. Pech, mi? A jelentéseimnek pedig kb. annyi köze sem volt a színikritikákhoz, mint almának a körtéhez. Szó szerint vettem a dolgomat, ha már zsarolással beszerveztek: jobbítani igyekeztem a kulturális életet. Ha figyeltek volna meglátásaimra, sokkal élhetőbb lehetett volna a színházi élet. Senki sem vitathatja, hogy Major Tamás - Marton Endre egyidejű jelenléte tönkretette a Nemzeti Színházat, ugyanez igaz Vámos László és Ádám Ottó esetében a Madách Színháznál, hogy hiba volt betiltani az abszurd drámákat, hogy a színháziak mesterségesen alacsonyan tartott fizetése azon túl, hogy elnyomorította életüket, kiszolgáltatottá tette őket műfajilag is, amin csak a néző és végső soron a magyar kultúra veszíthetett. Valami ilyesmi járhatott MGP fejében, amikor leült klaviatúrát püfölni, hogy majd adok én nektek, rohadékok!  A véremre vágytok? Hát itt van, igyátok! Tény és való, hogy sok szál, amiről - meggyőződésem szerint dühéből - írt, nem is tartozik a nagyérdeműre. De dühösen, sértetten kit érdekel ez, amikor vagdalkozni és visszavágni igyekszik a kiszolgáltatott ember? Ismeritek a jég elverte szőlő példázatát, beugrott nem? Amikor parasztnak elverte a jég a termését, felkiáltott: lássuk, uram-istenem, mire megyünk együtt, majd kapára kapott, és szétverte az összes szőlőtőkét.Gyakran olyan emberek köpködték és szörnyülködtek ügynök voltán, akiknek fogalma sem volt az akkori élet mindennapjairól, működési mechanizmusairól. Hogy kit szerveztek be, és  miért, vagy kit nem, bár lett volna miért, az csak szerencse kérdése volt, úgyhogy nem kell nagyon mellet verni azoknak, akik szent meggyőződéssel állították és állítják, hogy ő bizony sosem lett volna képes rá. Dehogynem, kiskomám, hidd csak el. A lényeg, hogy volt-e a környezetében valami vagy valaki, amiről, akiről tudni szerettek volna valamit. Az nem úgy működik ám (ma sem), hogy csak úgy odasétál egy titkosszolga (tartótiszt) beszervezési céllal a hétköznapi emberhez, aki mondjuk sikkasztott, de sosem derült ki, hogy na, kiskomám, mától jelentesz, és miről is tudsz te amúgy jelenteni? Nem, nem. Kell ahhoz előbb egy indok, hogy utána keressenek valakit, aki alkalmas lehet arra, hogy köpjön. MGP-nek ez az alig titkolt homoszexualitása volt, azon túl, hogy olyan művészi körökben forgott, amelynek minden mondata érdekelte (volna) az akkori titkosszolgákat. Nem elfeledni, akkoriban börtönbüntetéssel sújtották a férfiszerelemben résztvevőket. Mi vagyok én tulajdonképpen? - tette fel a kérdést MGP, és meg is válaszolta: balek a horgon. Olyan balek a horgon, aki - szerintem - szintén egy jelentés alapján lett célszemély. Mert nem elfelejteni ám: kevés ember minden vágya az, hogy köpni tartozzon.Heti Válasz, 2004. november 25-i száma

Persze, nehéz eset Molnár Gál Péter ügye, mert krakéler és eleve véres tollú kritikus volt, nagy nevű színészóriások is gyűlölték és rettegték premier utáni véleményét a darabról. Kritikái csöpögtek a cinizmustól, a molnárgálos iróniától. Lehet a szavakkal ölni? Mindenesetre nagyon sok művészember utálta őt. Ezzel egyidejűleg  - kelletlenül - mindenki elismerte, hogy akármilyen tetű is volt az életben, szakmájához nagyon értett. És hogy valóban nagyon értett, bizony így volt. Napokat töltöttem az Arcanum adatbázisában, és szemelgettem a kritikáit, esszéit. Ilyeneket írt: a publikum elválaszthatatlan alkotója egy-egy színházi este sikerének vagy bukásának. Még kritikát is lehetne írni serkentő vagy gátló közreműködéséről. „Ma este a közönség rosszul játszott, különösen a harmadik felvonás drámai jelenetében bizonyította be, hogy nem érezte meg az író szándékát és stílusát" - vagy a jegyszedőnő nem azért tapsol, mert tetszett neki a műsor, hanem azért, mert nem akar nyugdíjba menni (1969). Vagy nézzük ezt a mondatot: "amióta eltűnt az Isten az égből és túl sokneművé vált a társadalom ahhoz, hogy a színház egyetlen mitológikus alapra támaszkodhasson: egymást váltogatják a színházi konvenció-rendszerek" (1970). "Eddig csak szóbeliségben, mostantól vizuális értékekkel elszántan folyik a televízióban a misszionáriusi falraborsó" (1992). "Vizsgáljuk csak meg, honnan fakad ez az esztétikai panasz? Vajon nem a naturalizmus színháza szoktatott bennünket olyan alakokhoz, akikkel akár vonatok fapados osztályain is összetalálkozhatunk vagy távolsági autóbuszok várótermeiben?" (1973).Népszava, 2004. november 22-i számából

Az eset rettenetesen felkavarta a kultúra állóvizét, jöttek a megmondóemberek, akik aztán több csoportba is oszthatók: a különösebb tájékozottság nélküli habzó szájúak, akik megítélésem szerint mindegy, mit mondanak, aztán jött a szakma, érintettek és simán csak kritikája lehúzásaitól szenvedők, akik azonnal kinyilatkoztatták, hogy ők már akkor tudták, hogy önmagától nem lehet valaki ilyen szemét, biztos megrendelésre gyártotta kritikáit. Aztán jött a józanabb kisebbség, aki pontosan tisztában volt azzal, ha jelenteni kellett, akkor jelenteni kellett, nem kívánságműsor volt az annak idején.

Nem tudhatom, hogy milyen ember volt MGP. Szar alak volt? Nem tudom. Akár az is lehetett. Vagy nem. De ha az volt, nem  kifejezetten azért, mert jelentett. Hogy személyes sorsát továbbnyomorította a jelentési kötelezettsége, az tény, de nálam az is tény, hogy nárcisztikus vonásai, odakapkodott sorai, cinikus megnyilvánulásai egyáltalán nem teszik őt szimpatikussá a szememben. Az ilyen embert világéletemben kerülni igyekeztem, csak köszönni se kelljen neki. 

Ugyanakkor... ha, te azt hiszed, hogy ezek a dolgok csak a szocializmusban fordultak elő, és egyetlen, magára valamit is adó demokrácia sem használ ilyen eszközöket; akkor ki kell, hogy ábrándítsalak, a besúgás intézménye RENDSZERFÜGGETLEN. Amíg világ a világ, mindig lesznek tartótisztek és olyan emberek, akiket zsarolni lehet, akik aztán köpni tartoznak, amíg csak élnek (igen, tudom, sokadjára írom le ezt a kifejezést). És a módszerek a beszervezésre... mit gondolsz, operatív ismeretekből vizsgára készülni miért csak az oktatási intézményekben lehet, szigorúan ellenőrzött körülmények között, ahol nem nyílik lehetőség lefotózni, lefénymásolni, beszkennelni az olvasott tartalmat? Miért nincs a könyvesboltokban civilek számára is elérhető módon árusítva? Hm?
Jó reggelt kívánok.
A civilek hamvasan érzékeny gondolkodása biztosan dobna rajtuk pár hátast, hogy teúristen. A beszervezéshez elég egy gyógyíthatatlan beteg gyermek számára kínált, kísérleti fázisban lévő gyógyszer felajánlása, egy társadalmilag kipécézett, amúgy titkolt szexuális irányzat nyilvánosságra hozásának lebegtetése, netán némi kokain megtalálása igazoltatáskor a zakód zsebében, amiből saját kezűleg pakolsz ki, amihez amúgy semmi közöd, a titkosszolga tette oda jó előre, de bizonyítsd be...Szóval, nem  menesztem mennybe Molnár Gál Pétert. Olyan volt, amilyen, plusz, szerencsétlenségére volt is mivel megzsarolni őt ahhoz, hogy beszervezhető legyen egy paranoiás rendszerben. Élt, mint bárki más, sokkal többet tudott a művészetekről, mint az átlagember, cinikusan állt hozzá a világhoz. Sokan haragudtak rá, mert gyakran igazságtalannak és szükségtelenül bántónak érezték kritikáját (mint ahogy előfordulhatott, hogy az is volt), ő viszont tojt arra, hogy kinek tetszik és kinek nem egy-egy tárgyban hozott írása. Sokkal könnyebb volt össznépileg nagyon haragudni rá, amikor kiderült ügynökvolta, mint például Medgyessy Péter  leköszönt miniszterelnökre, aki meg D-209 volt. A dühében gépbe bepüfölt irománya sem segít őt megkedvelni - de meggyőződésem, hogy nem is ilyen szándékkal írta. A ma emberének azért lehet kultúrtörténeti dokumentum a kötet tartalma, mert remekül rávilágít egy letűnt korszak mozgatórugóira, legyen szó újságról, filmről, színházról vagy kávéházról. Csak a sallangot kell lebontani róla, úgymint cinizmust, kesernyés, kifordult humort, szemét módon való bosszúállási igényt, és ott is vagyunk a lényegnél. Akiket megbántott az odakapkodott írásával? Hát... így jártak. Mint ahogy ő is így járt. Kölcsönkenyér visszajár. Kit érdekel, hogy helyenként ártatlannak? Emgépét már biztosan nem izgatja. Lógatja a lábát egy felhőről és törvénytelenül röhög rajtunk.

Köszönöm a lehetőséget a Magvető Kiadónak! A képre kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

Parti Nagy Lajos: Mi a hézag, Batman?

Rajk László: A tér tágassága

Nincs és ne is legyen