Bizánc ad és elvesz.
Intrika és szerelem. Bosszú és hadjárat.
Korona és az ára.
Zöld szemű kígyó és a fehér sárkány.
Magyar hadúr és a császár felesége.
Több, mint pikáns.
Több, mint történelem.

Tavaly vettem először kezembe Pusztai Andrea művet, a Bizánc trilógia első kötetét. Elvarázsolt, elbűvölt, onnantól  figyelemmel kísértem az író működését a közösségi oldalakon, folyamatosan ostrom alatt tartottam, hogy mielőbb olvashassam a folytatást, írja már, írja már - de mind hiába, el kellett telnie egy évnek, mire kezembe vehettem a mű folytatását. Kivártam kiadója, a Gold Book nagy karácsonyi leárazását (de a honlapjukról rendelve amúgy is nagyobb kedvezménnyel lehet kapni kiadványaikat, mint máshol az alap -15 %), és jól telepakoltam a kosaramat a kiadó könyveivel (most olvasom őket, és ahogy haladok, ígérem, hozom a többit is).

A regény, ami történelmi, kalandos, kicsit (jó, kicsit jobban) romantikus, lehetőségekhez mérten hiteles, ahol nincs megegyezés a történészek között sem a valószínű tényekről, fikció, egyéb esetben pedig izgalmas, pörgő és intrikus.
Baromira intrikus.
Fojtogatóan intrikus.
Mi is lehetne más, ha egyszer a X. századi rómaiakról szól, egészen pontosan Bizáncról, ahol egy egészségeset szellenteni sem lehetett bizonyos személyeknek anélkül, hogy ez feljegyzésre ne került volna.
Ebben a Bizáncban korábban már megismerkedhettünk Anasztáziával, aki szende szűzből császári feleség lett.
De még milyen császári feleség lett! - zöld szemű... kígyó.
Akaratos, tűzről pattant, ármánykodást éppen csak pedzegető, de az ellene elkövetett mérgezési kísérlet után a témában rohamosan fejlődő tanonc, aki a kötet végére maximálisan túlszárnyalja mesterét is intrikálásban, kegyetlenségben. Személyében felfogható a mű jellemfejlődési regénynek is. Nem tudom, mi lesz a harmadik részben (amit könyörgöm, ne egy év múlva írja meg az író - adja ki a kiadó), de borítékolom a gyászos véget.
Nem lehet más.

A fenti asszonyhoz kell egy jó képű, ellenállhatatlan ellenpólus is, aki ráadásul magyar: Kagan vezér, a karchán, a magyarok hadura, ha szabad így mondanom. Miért is ne veszkődne folyamatosan ezért az Anasztáziáért? Hát persze, hogy tekereg a visszafojtott vágytól, pedig Bizánc császárának feleségére a szemét is vigyázva vetheti, nemhogy egyéb érintésbe bonyolódhatna. Kagan magányos, sebzett, bosszúra vágyik és mintha megfelelne neki a magány, függetlenül attól, hogy odavan Anasztáziáért. Valóban szerelmes? Valóban készen áll bízni egy másik emberben? Vagy csak félti önmagát egy újabb szerelemtől, ami azért mégis jó lenne? Mi lesz velük, mi lesz kettejük sorsa, mi lesz a magyarokkal ebben a részben, hazakerül-e Gyevel herceg (Géza, I. (Szent) István apja), hogyan kerül Géza majdani felesége, a becsen Sarolt Kagan anyjához, milyen ármánykodások várhatóak magyar honban és környékén, lesz-e békesség, mi az ára, és lesz-e, aki kifizeti? - mindenről képet kaphatunk a könyvben.

A többi szereplővel néhol bajban voltam. Ahogy írtam, egy éve olvastam a könyv első részét, és bizony, sokan kihullottak emlékezetem rostáján. A mű egyharmadáig gyakran ráncoltam a homlokom, hogy várjál... ez ki is? hogyan is kapcsolódik a történethez? kinek a kije és miért? mit csinált eddig és főleg! kivel van? Ez sokat rontott számomra a regényen, az első résszel kellett volna kezdenem, hogy újra olvasom. Az intrikálás miatt is nyüglődtem, és néha bosszúsan félretettem a kötetet: értem én, hogy Bizánc, de na... ebben a nyomorult civilizációban a képmutatás, mérgezés, stb., olyan természetes volt, mint nekem a levegővétel?

Ó, és belép egy új elem: a fehér sárkány! Aki... nem mondom meg, hogy ki. Akinek előbb-utóbb hasonlóan buknia kell (vagy nem?), mint egyetlen gyenge pontjának, a zöld szemű kígyónak.

Vannak benne csaták, olyan igaziak és másfajták, amelyeket jó esetben ágyakban visznek véghez, hullámzik benne születés és halál, kín és kínlódás, gyötrelem és vágyódás, bosszú és szerelem. A könyv végén megszületik egy kisfiú, akit az anyja odalök az apjának, hogy sose (?) lássa többé, mert nem lehet és nem szabad, hogy a létezéséről illetéktelenek tudomást szerezzenek.
Mert Bizánc ad és elvesz.
Mert aki rádöbben, hogy már késő visszafordulni, az kígyó lesz a kígyóveremben.
Sajnáljam?
Szánjam?
Megvessem?
A bizánci hatalom öl.
Mindegy, hogy megszerezni, vagy megtartani akarod.

Na, most innen indulunk a harmadik részhez, aminek megvásárlása előtt kénytelen leszek újra elővenni az első két részt.
Melegen ajánlom, hogy kijöjjön a könyv áprilisra (de nem fog - ó, nem fog).

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!

Ha tetszett az összeállítás, kövess minket a Facebook-on is!
A képek Pusztai Andrea írói oldaláról (Facebook) származnak.