Nem kiabálok, csak súgom: mégis meghallja a világ

2017. február 06. 07:38 - Carbonari

Könyvajánló - *Isten oltó-kése* 33 magyar vers Istenről, hitről

 

hit1.jpg"Ne hazudj.
Ne halj meg.
Élj benne.
Ez a nagy pillanat.
Vigyázz.
(Kosztolányi Dezső)

Mondtam már, hogy szeretem a vers válogatásokat? Azt szoktam mondani, hogy adott költő verseskötetében ha már két olyan verset találtam, amelyről úgy hiszem, nekem szól, már megérte a beruházás a könyvre. Erre ideért hozzám ez az antológia, amely magyar költők műveit tartalmazza istenről.

"...aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyűléptű szívében megterem
az érett és tűnődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör." (Radnóti Miklós)

Mind kiváló a maga nemében.hit4.jpg
Páratlan.
Mindet öröm és megtiszteltetés olvasni.

"Én attól élek, hogy hiszek,
de hogy miben, azt nem tudom." (Nemes Nagy Ágnes)

Isten.
Létezik?
Nem létezik?
Se ezt, se azt nem lehet bebizonyítani.
Vannak, akik azt mondják, hogy majd a halálunk után megtudjuk.
Hát szerintem meg nem.
Egyszerűen nem logikus, hogy tudjunk a létéről, akár élünk, akár halunk.
Isten képe mindenkinek van, nekem is, neked is, mindenkinek, fajtól, nemtől, vallási meggyőződéstől, vagy meggyőződéstelenségtől függetlenül.
Én azt tartom, istennek van humorérzéke, és ha az van neki, olyan nagy baj nem lehet.

"Ki nyitja meg a betett könyvet?
Ki szegi meg a töretlen időt?" (Pilinszky János)

hit2.jpgÉs hogy mit gondoltak erről több évszázad költői?
Üsd fel a kötetet, és láss. Olvass. Nézegesd a képeket, Márton Ildikó fotóit, amelyekkel illusztrálták a művet. Mindegyik illik a vershez, tovább gondolkodásra serkent. Mindenesetre, lecsendesült lélekkel vedd kézbe az antológiát, hogy teljes hatását ki tudja fejteni a szellemi munka. Kapaszkodót, iránymutatást, reményt adhat ezeknek a verseknek az olvasása.
Neked, nekem, nekünk.
Nem muszáj.
Csak érdemes.

"Lesznek, akik majd kinevetnek.
Ti ne hallgassatok azokra." (József Attila)

A kötetet a Corvina Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!
A képek a Pixabay-ról származnak.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!

hit5.jpg

Tetszik, amit olvastál?

Akkor kövess minket a Facebookon is!

Szereted a verseket? Kattints, itt egy másik kötet!

 

 

 

 

 

"Mit akar a világ, hogy
eltakarja Istent?" (Gulyás Pál)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr2512169328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása