Fiala János: másképp bedrótozva

2017. február 21. 00:04 - Carbonari

Könyvajánló - Fiala János: Utolsó esély

 fiala_1.jpg

Kik vagyunk, és mit akarunk ezen a földön?
Mikor tudunk kinőni, felnőni a szüleink mellé?
Soha?
Mennyit "köszönhetünk" bajainkból anyánknak?
És az ő hibája-e, ha felnőttként sem vagyunk felnőttek?

Ezek a kérdések merültek fel bennem, amikor Fiala Jánosnak tavaly, az Alexandra Kiadónál megjelent könyvét az első betűtől az utolsóig elolvastam. De mindent ám! Két éjszakám ment rá az életemből, miközben vadul jegyzeteltem a füzetembe.

Olyanokat írtam le róla, hogy juj.
Aztán elszégyelltem magam: hát ember vagyok én?
Nincs ennek a hapsinak elég baja az én véleményem nélkül is?

Egyensúlyozom. Vitázom önmagammal.
Egyrészt viszketek attól, hogy egy szülő - egy anya - ennyire funkcionális analfabéta legyen a saját kölykéhez. Hogy ennyire zsaroljon, uralkodjon, zsémbes legyen, kiszámíthatatlan legyen, undok legyen.
Másrészt egy szívlapáttal nagyon kezelésbe bírnám venni azt az embert is, aki szerint a gyereknevelés pusztán ösztönből is királyul megy mindenkinek.
Ja.
Látom.
Harmadrészt értem, hogy mennyire el lehet tolni egy gyermeket nevelés szempontjából, ugyanakkor hol van a felnőtt ember magabiztossága, aki képes mellérendelt, velük egyenlő szereplővé válni a szülei életében? Aki felelősen tud nemet mondani? Aki megérti, hogy saját sorsáért ő, és csakis ő a felelős, hozzon bármilyen negatívumot lelkileg a gyerekkorából? Aki pontosan tudja, hogy konfliktushelyzeteknek lennie kell, mert azáltal haladunk előre magán és közéletben egyaránt, és hogy ezeknek a konfliktushelyzeteknek törvényszerű lefolyásai vannak?
Hogy csak a tetőpontot kell kibírni, és utána már viselhető és megoldható a helyzet. Vagy más, a félelem a másik reakciójától nem szabad, hogy bénítson. Nemet mondani szülőnek is lehet. Aki haragszik, majd megbékül. És ha nem békül meg, az ő vesztesége. Istenem, micsoda klisé, de bakker: így igaz! Alap, hogy engem nem zsarolhat senki se szeretetből, se utálatból, se számításból. fiala1.jpg
Rázom a fejem, és sajnálom ezt a Fiala gyereket.
Nőj fel! - üzenném neki legszívesebben.
Remek riporter vagy.
Apa vagy.
Ember vagy.
Nem tetszel mindenkinek.
És?
Nem mindenkinek hízelgő a véleménye rólad.
És?
Másképp vagy bedrótozva, mint a legtöbb ember.
És?
Nem számít, anyád mikor és hogyan döngölt a földbe.
Anyád hatalmaskodó volt, ti pedig az apáddal gyengék.
Ilyen feleségtől, ilyen anyától csak menekülni lehet, csak menekülni érdemes.
Ha van hová.
Igen.
Gyenge voltál, ellentmondásos, és ma is szenvedsz.
Szar ügy.
Lépj túl rajta.
Hiszen anyád már elengedett.
Anyádat már elengedted.
Azt írtad, nem?

Akkor meg?
A gyászmunka megvolt.
Éld az életed: most már nincs több mentséged. Nincs több bűnbakod. Nincs, aki visszanézzen rád, nincs, aki mérgezze az életed.
Eltemetted.
Hogy az urnája az előszoba szekrényedben van: semmi.
Nekem is van három urnám a hálószobámban.
És? 

Felkeltettem az érdeklődésedet? Ha szeretnél többet tudni a könyvről, kattints a képre!

fiala2.jpg

Köszönjük, Alexandra Kiadó!

 

Tetszik, amit olvastál?

Akkor kövess minket a Facebookon is!

 

Szereted az önéletrajzi ihletésű könyveket? Akkor kattints, itt van egy!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr10012268980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása