Randevú lepukkant kocsmában

2017. április 05. 07:48 - Carbonari

Jolimesék (1)

001_2.jpg

Olyan régen történt, ami történt, és már csak én vagyok életben a szereplők közül, aki elmesélhetem ezt a kacagtató, keserédes történetet.

Mennyi idős lehettem? Harmincöt? Harminchat? Mondjuk. Már lediplomáztam munka mellett, fiam 13-14 éves volt, a férjem pedig nyugdíjas. Emlékszem, hogy akkor már kerestem annyit, hogy egy magam is képes voltam (lettem volna) eltartani a családot, ezért aztán a férjem a nyugdíját minden hónapban a kezembe nyomta (ami nem volt kevés, igaz, sok sem), de a munkabérét, ami hasonló kaliberű összeget tett ki, megtartotta. Életemben először költhettem arra, amire akartam. Ha vásárolni mentem: nem az árcédula volt az első, amire ránéztem.

Én pedig öltözködtem, nett kiskosztümök, kisestélyi-félék, minőségi ruhák, a fehérneműnek szigorúan szinkronizálnia kellett vele, naná, körömcipő, öltözethez harmonizáló smink; pontosan tudtam, egy parfümnek milyennek kell legyen a fejillata, hogy nem dörzsöljük össze a csuklónkon a méregdrága nedűt, mert összetörik az illat... és társai. Akkoriban tanultam meg tequilát inni, tudod, citrom/lime és só a hüvelyk és mutatóujjad közötti redőre, lenyalni, és rálökni nyeletnyi italt (ne fújjogj itt nekem, így kell, oszt' jóvan'), meg azt is, hogy melyikhez jobb a lime, és melyikhez meg nem, hogy a camparit isszák ugyan narancslével is, de nekem szódával, jéggel az igazi, hogy a whiskybe csak nyeretlen kétévesek töltenek colát.. és még sok-sok hasonló "fontos" tudást szereztem meg akkoriban.

Ma már csak mosolygok a múlton.joli.jpg
Na, elképzeltél nagyvilági nőnek?
Aki csak a mai valómat ismeri, nehéz dolga van, elismerem.
Szóval... elszállt velem a hajó cseppecskét. Érted, hatalom is kezemben, pénz is van mellé, a magam szakterületén verhetetlen is vagyok, nézek is ki valahogy: én vagy a király(nő).
A férjem idősebb volt nálam, és ... bölcsebb.
Sokkal bölcsebb, mint én akkoriban.
Úgy gondolta: megleckéztet.

Akkoriban már kezdett használati eszközzé lefokozódni a mobiltelefon, elérhető ára lett, mi is vettünk magunknak. Már hazaértem a munkából, amikor csörögni kezdett az enyém. A férjem volt a vonalban:
- Öltözz! - hangzott a kíméletlen parancs, - megy érted a taxi, kirúgunk hámból!
- De.. hápogtam... - de hová? Meg miért? És különben is..?
- Öltözz! vedd fel azt csinos kis feketét a leheletnyi bordóval, és gyere. Negyedóra múlva ott a taxi érted! - ezzel már el is némult a vonal.

Hát jó, vontam meg a vállamat. Elővettem a kis feketét leheletnyi bordóval, harisnya, körömcipő, smink, parfüm, ruházathoz illő retikülbe átönteni a másik cuccból a holmimat, rúzs, száj és szemceruza, hogy szükség esetén megigazíthassam a sminket (mert a hibátlan smink fontos), pénz, mert anélkül nem indulunk útnak, és lecaplattam a harmadik emeletről a kapuba, ahol már ott is volt a taxi.

Taxistól semmit nem kérdeztem, gondoltam, csak tudja, hová megyünk.
Budáról át a Lágymányosi-hídon (akkoriban még így hívták a Rákóczi-hidat). Nocsak, Pest a célpont, gondoltam.
Hát az volt.
Ismeritek a Ferencvárosi pályaudvar környékét? Mostanában kocsival járok arra, és a vezetéstől nem nagyon jut idő figyelni a környéket, de mintha nagyságrendekkel jobban nézne ki, mint akkoriban. Mindenesetre nekem kihagyott a szívverésem, amikor a taxi megállt egy lerohadt környék irgalmatlanul lepukkant kocsmája előtt.
Na ba+, ez volt a cseppet sem úrinős megjegyzésem magamban.
Az én drága férjem akkor már ott várt, és a rá rettenetesen jellemző arckifejezéssel figyelt, mint sas a prédáját, hogy mit szólok a helyhez.
Mosolyogj, Jolán, mosolyogj, amúgy meg ezért még számolunk, édes Mihályom, szűrtem magamban a fogaim között.
Bevitt a krimóba.
Hát képzelheted.
Én, aki akkoriban már komoly helyekre jártam, most itt a füstös kiskocsmában, mici sapkás melósok között. Mosdatlan testek, kipárolgások... amivel nincs semmi baj sem... és néma csönd, ahogy beléptem, mert .. annyira túl voltam öltözve a helyhez, hogy a kések is megálltak a levegőben.
Khm... mértem fel a felmérni valókat, akkor hozzuk ki a helyzetből a legjobbat, amit lehet.
Itt vagyok?
Itt vagyok.
Van lecke íze a dolognak?
Van, hogyne lenne.
Megtanultuk a leckét?
Egy életre.
De azért nehogy már az én édes uramnak mindez szokásává váljon, kapja be, ha már itt tartunk.
Valamit tenni kell.
Elfutni?
Szó sem lehet róla.
Játszunk, nem? Hát akkor játsszunk!
Vágjunk jó képet a cucchoz.
Vágjunk vissza a saját fegyverével.
Én akkor is jól fogom magam itt érezni, döntöttem el, ha a fene fenét eszik is.
Ebből kifolyólag bűbájosan elmosolyodtam a kocsmáros felé, hogy mondja csak, jó uram, mit tud ajánlani, amiről úgy gondolja, hogy nekem is megfelel? A hatás kedvéért egy picit megrebegtettem tökéletesre kihúzott pilláimat is a kérdéshez.

joli1.jpg

Meg nem esküdnék rá, de mintha itt lettem volna

A csapos végig mért, majd javasolt valamit. El voltam szánva rá, hogy bármi is lesz az, a szemem sem fog rebbenni. Ettem a hagymás zsíroskenyereket, mert üres gyomorral inni nem lehet, és közben óriásikat nevettem.
Az én édes jó uramnak erre cvikkelni kezdett a szeme.
(Igen! Igenigenigen! - csaptam gondolatban a levegőbe, ez az!)
Aztán odamentem a zenegéphez, és kiválasztottam jó pár zeneszámot. És aztán mindenkivel, aki a kocsmában éppen hímnemű volt, mindenkivel táncoltam.
Kivétel nélkül.
Nem érdekelt, hány éves az illető, hány foga van, hogy néz ki.
Voltak olyan férfiak is, akik még jól is néztek ki.
Azokkal többször is táncoltam.
Közben rá-rá néztem az én drágámra.
Azt akartad, hogy mulassunk, nem?
Akkor pedig mulatunk!
Ő pedig ült az asztalnál, és megveszekedetten rágta a bajszát.
Az nála mindig azt jelentette: túljártak az eszemen, wazze.
Szóval: mindenki megtanulta a leckét.
Én is, hogy vegyek vissza a nagy arcomból, és ő is, hogy velem ezt is lehet, így is lehet, de nem sokáig és nem mindenkinek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr2412375941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása