Amerikai elnökök elleni merényletek,
egy összeesküvés, egy titkos társaság,
amely kalózkodással haszonszerzésre tör
és elvesztette az állam támogatását (?!), 
valamint egy kód, amely gúzsba köt mindenkit,
és kémek, ellenkémek, árulások és sajátos becsület.
Játszma a pénzért, játszma a hatalomért, játszma az elveszett ... jövőért?

Nem minden könyvét szeretem Steve Berrynek. Olyan ez, mint J. R. dos Santos jó pár műve sem tart érdeklődésemre számot, de amelyik igen, az nagyon.

A Jefferson-kód című könyv már az elején megfogott magának: 1835-ben egy amerikai elnök puszta kézzel megy neki a merénylőjének, azt a! És megússza, sőt, pontosan tudja, miről lehet szó és ki irányította a merénylő kezét lövésre. Haladéktalanul ellenlépéseket is tesz, visszavon valamit, ami rettenetesen fájó az őt láb alól eltenni szándékozó társaság számára. Hogy tétje is legyen az egésznek, tájékoztatja róla az illetékest, hogy a kiváltságlevél, amellyel bizonyítani tudják igazukat, alaposan el van rejtve, és ha megfejtik az úgynevezett Jefferson-kódot, akkor a dokumentum helyére is rá fognak akadni. De addig... addig lehet kapálózni, félhomályban, illegalitásban végezni a feladatokat.

A társaság 175 éve keresi kiváltságlevelét, renegátokká váltak, és közben persze titkos alapokba mentik a szerveződés vagyonát, hírnevére ügyelnek, ami ugyan megtépázott, de erejét akkor sem veszítette el. Újabb elnök életére törnek, de itt közbelép Cotton Malone, Steve Berry kedvenc nyomozója.

Volt főnöke egy hotelszobába kéreti őt pontban 17 óra 15 perckor, nem előbb, és nem is később. Egy automata távirányítású fegyver található a helyiségben, amely az amerikai elnök életét készül kioltani. Cotton Malone igyekszik kibillenteni helyzetéből a nyomorult fegyvert, de nincs egyszerű dolga, pláne, amikor azt kell észre vennie, hogy ez a cucc csak elterelés a fő fegyver, a rakétakilövő mellett. Hajszál híján tudja megakadályozni, hogy az elnököt menekítő kocsit kilője a szerkezet. Igen ám, de közben a titkosszolgálat meglátta őt ügyködni, és a figyelmük középpontjába került. Nem, hidd el nekem, senki sem szeret a titkosszolgálat figyelmébe kerülni, Cotton Maone meg aztán különösen nem. Napláne, azért nem, mert volt főnöke üzenetében az is szerepel, hogy senkiben nem bízhat, titkosszolgálati emberben meg egyáltalán nem.

Amíg Malone a Grand Hyatt szálloda VIP termében egy almát majszol, és azon töri a fejét, hogy mibe keveredett már megint, a titkos társaság fejese szinte felrobban a dühtől: az elnököt nem sikerült likvidálni, pedig a terv nagyszerű és felfedezhetetlen volt!
Ergo: áruló van soraik között.
Áruló, akit fel kell deríteni.
Mindenáron.
Bármi áron.

Aztán hamar kiderül, hogy Malone-vel valaki nagyon csúnya játékot űz.... de valaki valakit (egy állami alkalmazott egy renegátot) azzal kecsegtet, hogy a Jefferson-kód meg van fejtve, és ezért akadályozták meg az elnök elleni merényletet. A renegát már csak abban reménykedik, hogy a merénylet hozzájuk vezető nyomait tisztességesen eltakarították, mert ha nem... ha nem, akkor semmit sem ér már a megfejtett kód sem.
De tényleg megfejtette valaki a kódot, vagy ez is valami csapda?

Hahó!
Valaki érti, mi folyik itt?!
Hogy lesz az üldözöttből üldöző?
Mi ez a modernkori kalóztársaság?
Miért segíti itt-ott egy-egy állami szervezet is?
Mi Cotton Malone szerepe az egészben?
És a volt főnökéé?
Most csak a titkosszolgálatok különböztek össze, vagy személyes bosszú az egész?
Vagy egészen más?
És még csak a könyv egytizedénél tartok a tartalomismertetésben.
Na, csak mondom.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints!

Tetszik, amit olvastál?