Célia

2017. november 16. 00:07 - Carbonari

Könyvajánló - Rakovszky Zsuzsa: Célia

celia.jpg

Amikor meghal az anya. 
Amikor megtudjuk, hogy lányunk van. 
Amikor nem bízunk senkiben. 
Isten hozott a mai magyar valóságban!

Milyen érdekes, ma reggel azt álmodtam, hogy anyámnál vagyok, ő kórházban, én a rég felbomlott házasságomból származó férjemmel tartózkodom ott. Kinézek az ablakon, ahol Csatlós Tibi kanyarodik eszeveszett sebességgel a porta elé a nagyra nőtt dzsumbujban (az öcsémnek erre sincs gondja, jegyeztem meg csípősen álmomban), és én már tudom, hogy anyám meghalt. Hogy ezt a hírt hozta. Felébredtem, ránéztem az órára, hogy ha netalán mégis, tényleg, akkor tudjam azt mondani, hogy én tudtam. Hogy azt is, mikor halt meg. Most majd megyek, és bekapcsolom a telefonokat, mert mit lehet tudni…. Nem tudom, lehet, hogy van rosszabb is annál, mint folyamatosan arra a telefonhívásra gondolni, amely majd közli velünk: anyánk meghalt. Igen, tudom, van rosszabb is. Mondjuk, asszisztálni, jelen lenni annál a halálnál. De mindenkinek az a kereszt a legnehezebb, amit neki kell vinni, nem?

Valami hasonló felütéssel indul hangulatban Rakovszky Zsuzsa könyve is, amit az álom után magam elé húztam, hogy akkor, most te jössz az olvasásban sorra: meghal az anya, a regény főhősének, Ádámnak a mamája, ő pedig tétován téblábol az elhunyt örökül hagyott lakásában, dolgaiban, a vele kapcsolatos ambvivalens viszonyban. Érdekes: minden anya szemrehányón néz a gyerekére? Vagy csak mi képzeljük úgy? Mindenkit szíven üt, amikor idegenek telefonon keresik – rajta – a halott anyját? Mindig mindenki elcsodálkozik, hogy a nagyvilág miért nem tudja, hogy meghalt, és miért tolakszik be a mindennapjainkba őt keresve, felszakítva, belemarva az alig hegedt sebekbe?

Amikor meghal valaki, valakink egészen pontosan, kénytelenek vagyunk számot vetni önmagunkkal, a hozza fűződő viszonyunkkal, és összegzést készíteni, hogy képesek legyünk a túllépésre – ebben pedig akár 20-40-60 évek történései is benne foglaltaknak. Az apánk, akinek cselekedeteit a könyvbeli Ádám kissé ingerülten, csodálkozva, értetlenül szemléli, az apa, aki el sem megy volt felesége temetésére: minek menne, ha harminc éve már, hogy el is váltak? A telefonok, amelyek csak jönnek, jönnek, főleg topshopokból, de akad fontos hívás is, akivel kapcsolatban újra és újra fel kell eleveníteni a régmúltat, a görcsöt kapott kart, amely végre ölelésre alkalmat kapott, az alkoholmámortól beteljesületlen szerelmet (szexet?) és saját magunk létezésének alapját, az örök bizalmatlanságot.

Kiderül, aminek ki kell derülnie, és mi végigfuthatunk, döcöghetünk, galoppozhatunk egy nem mindennapi kislány életén, Céliáén, aki tulajdonképpen Ádám gyermeke, kémcsőből létrejött élet, egy nem mindennapi kapcsolatban, vagy inkább nem mindennapi nem is létező kapcsolatban. Ahogy Céliáról ír a szerző, mellette végigbotorkálhatunk Ádám ki-kibicsakló sorsán, tévedésein, bizalmatlanságának vélt vagy valós okain és a jelenben bukdácsoló Magyarország viszonyain. Megállapíthatjuk, hogy bizony, bizony, mindenkinek be kell járnia a maga tévedéseinek útját, és azokba a bizonyos falakba mindenkinek saját fejét kell belevernie ahhoz, hogy tanuljon is belőle.
Már, ha tényleg tanul belőle.
Már, ha elég csak egyszer beleverni a fejet abba a falba.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!

celiaa.jpg

 

Köszönjük, Magvető Kiadó!

A főkép a szerzőt, Rakovszky Zsuzsát ábrázolja a kötetével.

Kövess minket Facebookon!

Te lelőnéd a legjobb barátodat? Érdekel? Kattints!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr1213130568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.