Ki volt Dimény Imre? Miért fontos az ő élete, munkássága?
Miért fontos egy akadémikus életútja? Kinek fontos?
Meríthet-e belőle bárki bármit, ha elolvassa ezt a nagy igényességgel összeállított és kivitelezett művet?

„Most leszek 95 éves,túl gyorsan múltak el az évek,
még oly sokat szeretnék tenni,
úgy szeretnék százéves lenni.”

A Kossuth Kiadó úttörő munkát vállal fel, amikor egyre-másra csendes ikonok életútjának könyvben való kiadását tűzi ki céljául. Ezek a művek ugyanis nem fogják rentábilissá tenni a gazdasági társaság (mert minden kiadó az) pénzügyi helyzetét, ugyanakkor minden időben óriási szükség van arra, hogy a fogékony emberek, különösen ifjú emberek elé példaképek kerüljenek.
Példaképek, akik utat mutatnak, személyes tanúságot tesznek kitartásról, emberségről, munkabírásról, megmutatják, hogy az akarat és a szorgalom némi szerencsével karöltve (mert az élethez szerencse is kell, akárki akármit mondjon) – ha göröngyös úton is, de célhoz vezet.

Ilyen csendes ikon számomra Dimény Imre is.
Akik nem ismerik őt, azoknak elmondom: van egy szerény dr. rövidítés a neve előtt. Okleveles mezőgazda, mezőgazdasági mérnök, akadémikus.
Dolgozott járási felügyelőként, főagronómusként, neves mezőgazdasági intézményekben volt vezető-helyettes, vezető beosztásokban, majd 1967-től 1975-ig mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszteri státuszt töltött be. Az ország első embere, aki tíz millió gyomor megtöltéséért volt felelős.
A tudományos életben számtalan szállal kötődött a Magyar Tudományos Akadémiához, annak rendes tagja 1990-től volt. Főbb kutatási területe a mezőgazdasági gépfejlesztés, a műszaki fejlesztés, az integrációk, kooperációk a mezőgazdaságban, a mezőgazdaság helye és szerepe a nemzetgazdaságban címekkel jeleníthetők meg.

Mindez csak felsorolás, hideg, papírízű felsorolás, egy gazdag életút pár soros számbavétele. Sokkal érdekesebb, ha belekukkantunk a könyvbe, és Dimény Imre saját szavait olvasva kapunk képet egy érzékeny erdélyi fiú hányattatásairól a második világháború zajában, pályaképét, mindennapi életét a hírhedt ötvenes években, hogy mi volt az a Tervhivatal, miniszterként hány harcot kellett megvívnia, milyen volt a Kertészeti Egyetem rektorának lenni és egyáltalán, betekintést nyerhetünk közéleti tevékenysége mellett magánéleti vonatkozásaiba is.
Azért a ma fiatalsága egy percre biztosan meghökkenne, ha azt kellene tudomásul vennie, hogy a taníttatás „juss”, és a szülők örökségéből nekik semmi sem jár. A háborús idők, az egymásra utaltság pár éve évtizedekre biztosította az egy helyen tanulóknak az összetartozás élményét, nem hagyták egymást sosem bajban. Ez a kör volt, amelyet alarmírozni lehetett, bármi vész ütötte fel a fejét. Nem volt, nem lehetett egyszerű a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején vezető beosztásban lenni, és Dimény Imre volt annyira óvatos és eszes, hogy abban a képlékeny politikai helyzetben túl nagy falatot nem is vállalt el – amíg tehette. Van, akinek ez esetleg visszatetsző, de én nagyon tudom becsülni érte. Senki sem bolond önként hurokba tenni a fejét, amíg nem muszáj egy olyan politikai helyzetben, ahol az önkritika gyakorlása alap, és az ember saját gondolataival sem gazdálkodhat szabadon. Árnyalt képet kapunk a téeszesítés folyamatáról, hogy Újfehértóra például csak azért kellett kiszállniuk, mert Péter Gábor szülőhelye volt, és micsoda szégyen, hogy pont ez a falu áll ellen az egész folyamatnak. Ó, és a gyapot, Rákosi gyapottermesztési ötlete, amelyet tűzön-vízen át keresztül kellett verni az országon, minden józan szakmai megfontolás dacára! A Tervhivatalban, az agrárgazdaság élén, a Kertészeti Egyetem élén… az MTA-ban… sok-sok kortörténeti dokumentum kerül elénk, amely jól lefesti a szocialista mezőgazdaság mindennapjait, személyi és tárgyi feltételeit, majd a rendszerváltás utáni helyzetet. Mindezt ízesen, tartással, első kézből. Ha valaha is vezető akarsz lenni agrár vonalon, nagyon sokat profitálhatsz belőle, mind szakmai, mind személyzeti vonatkozásban. (A bekezdésben a fotó a szerzőt, Varga Zsuzsannát ábrázolja.)

Ugyan nem tartozik senkire, de magamnak is vannak kötődési az időszakból. Apósom annak a mezőgazdasági gépállomásnak volt az igazgatója, ahol korábban Dimény Imre is tevékenykedett. Biztosra veszem, hogy személyesen is ismerték egymást, mert idővel apósom első ember lett a megyéjében. Unokatestvérem akkor járt a Kertészeti Egyetemre, amikor Dimény Imre volt a rektor, jómagam pedig csak egyszerűen mezőgazdasági szakközépiskolába jártam, és a mai napig legtöbb örömömet a kertemben lelem. Értem és megértem Dimény Imre életútját.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál mindig kedvezménnyel szerezheted be!

Köszönjük, Kossuth Kiadó!

Egy kalandos élet: Kalmár Tibor. Érdekel? Kattints!

Tetszik, amit olvastál?