Csinszka, a költőnő

2018. március 12. 07:38 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Csinszka: Mert a csodának nincsen párja

Mára egyre ismertebb tény, hogy Ady egyik múzsája, felesége, Csinszka is írt verseket. Sőt, nem csak verseket írt, hanem rajzolt, időnként festett is. Tehetsége sokoldalú volt, de költészetét saját korában nem ismerték el, ma pedig nem ismerjük. Ez a kötet ezen hívatott változtatni, amely 57 költeményt tartalmaz Boncza Bertától, azaz Csinszkától. 

Csinszka, született Boncza Berta életútja igen sokszínű. Édesapja 50 éves korában vette feleségül az édesanyját, aki egyébként a saját 22 éves unokahúga volt. Lányát 14 éves korától Svájcban taníttatta, innen kezdett el levelezni magyar írókkal, költőkkel, Ady Endrével még 1911 novemberében, ám csak két és fél évvel később találkoztak személyesen. Némi egyéb románc és kaland után végül 1915-ben hozzáment Adyhoz, akinek halála után egy ideig Babits-csal élt, majd hozzáment Márffy Ödönhöz. Igen korán, negyven évesen hunyt el agyvérzésben. Ismert dolog, hogy Adytól kapta a Csacsinszka vagy Csacsinszki nevet, ám ez tévedés. Valójában ő adta Adynak viccesen a Csacsinszky nevet, aki erre válaszul Csinszkának keresztelte el.

Fekete mezőn fehér virágok,
sápadtan, gyéren, szétszórva álltok,
a színetek is olyan idegen!...
Állok köztetek némán, mereven.
Néha egy szikra sötét világban
föllobban a gyászos, nagy némaságban.
Rövid az élte, hazug a fénye.
Fekete mezőn fehér virágok,
élünk szétszórtan, örök sötétben.

Eddig nagyon keveset tudtunk erről a művészi körökben forgó múzsáról, de most, a Jaffa Kiadó jóvoltából bepillanthatunk egy kicsit a lelkébe. Egy okos, végtelenül érzékeny fiatal lány képe derengett előttem, ahogy költeményeit olvastam. Első versét 15 évesen írta, számos költeménye a fiatalkori naiv bájról, az elsöprő érzelmekről és magasra törő vágyakról szól, de szépségük, költőiségük elragadó, van bennük valami idilli. 

Csinszka, amellett, hogy maga is próbálkozott az alkotással - és meggyőződésem, hogy csak a "körei" miatt, az olyan nagy nevek miatt, mint Ady, Babits, Márffy maradt csak árnyékban, hiszen az ő művészetük már életükben is ismert és elismert nagyság volt. Az árnyékukból nehéz kitörni, de talán nem is volt ez Csinszka célja. Ady találkozásukkor már egy életunt, beteg ember volt, de adott neki még pár évet a sors, és talán maga Csinszka is. Márffy Ödönnek pedig 14 éven át volt a társa, mindketten, Ady és Márffy is életművük legszebb darabjait alkották Csinszkáról, Csinszkának. Ő elsősorban múzsa volt, de alkotásai mesélnek róla, álmodozó lelkéről.

"Csinszka nem a saját verseiből él igazán, hanem azokban az örök poémákban él, melyek általa születtek akkor, amikor Ady már a halottak élén állott."

Reményik Sándor

Érdemes megismerkedni ezzel a kötettel, ami által Csinszka egy kicsit kitörhet a nagy művészek árnyékából, fiatal és naiv múzsa helyett valami mást, valami többet látunk belőle - egy kicsit talán őt magát. 
Köszönöm a lehetőséget a Jaffa Kiadónak! A borítóra kattintva kedvezményes áron hozzájuthattok a könyvhöz:

Érdekelnek mai versek is? Kattints ide!

Kövess minket Facebookon!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr9113721542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása