Művészlélekhez, megszállotthoz, küldetéstudattal megáldotthoz
szerelemmel tartozni isten egyik rafinált és különösen kegyetlen csapása. 
Hidd el: nem akarod ezt az érzést, 
fáj, megéget, kifacsar, remény nélkül hagy,
és amikor már úgy érzed, feldolgoztad a hiányát,
vissza-visszatérve pofátlanul hozzád tartozónak súgja magát. 
Aztán ott a másik fajta szerelem, ami nyugodt, kiegyensúlyozott
életet ígér, egyenletesen meleg, megbízható és kiszámítható.
Mégis a másik kell. 

A 21. Század kiadó legújabb kiadású könyvébe, Jill Santopolo A fény, amit elvesztettünkbe véletlenül botlottam bele. Még csak nem is kellett volna, hogy hozzám elérjen, hiszen másik blogtársamnak jutott, de a kiadó hozzám küldte el egy csomóban az összes könyvet. S ha már nálam vannak, mielőtt továbbadom őket annak, akit illet, csak beléjük nézek, nem? Hát ez ennél a könyvnél többre sikerült egyszerű belenézésnél.

Először is: nem tudtam letenni. Pedig akartam. Minden sornál úgy éreztem, hogy nem kell tovább olvasnom, fölösleges, úgyis tudom, mi lesz vége (az is lett). És mégis, betűről betűre odaragasztott a lapok mellé, pedig nem reméltem más befejezést, mint ami lett.
Másodszor szidtam a főhőst: te, te hülye, te nagyon hülye, nem látsz a szemedtől? Ahelyett, hogy jól pofán vágnád és hozzá szemen is köpnéd, még te kínlódsz, mentségeket keresel neki és - uram, ne hagyj el! - lelkiismeretfurdalásod van, mert...?!
Harmadszor, ahogy üzemeltem be a hálószobai laptopot, amelyen ezeket a recenziókat - jóformán csak ezen - szoktam megfogalmazni, végig ökölben volt a kezem.
Rám így hatott a könyv.
Igen, nekem is volt ilyen szerelem az életemben.

És hálát adok az istennek, hogy végül vége lett, és már csak az érzésre emlékszem vissza.
Na, nem arra, hogy közben milyen jó volt (nem volt az, mindig hiányérzetem volt, de amikor szerelmes az ember, ezt hajlandó elviselni - egy darabig legalábbis biztosan), hanem arra, hogy mennyit kínlódtam, mire feldolgoztam, hogy művészlélekhez, megszállotthoz, küldetéstudattal megáldotthoz (megverthez) szerelemmel tartozni isten egyik rafinált és különösen kegyetlen csapása (nem hiszed? nem találkoztál még ilyen érzéssel? csak olvasd el a könyvet, majd rájössz).

Lucy és Gabe, a kötet főhősei történelmi napon ismerkednek meg egymással, 2001. szeptember 11-én, New York-ban. A város lángokban áll a terrortámadás nyomán, amelynek árnyékában először megcsókolják egymást. Egy év múlva találkoznak újra, és szerelmük kiteljesedve tombol, ugyanúgy, ahogy a lángok valamikor felemésztették az ikertornyokat.

Gabe küldetéstudattal jött a világra. Valami eltört benne, amit csak akkor tud összeragasztani, ha mindig többre, jobbra törekszik. Ha feláldoz mindent azért, hogy megváltsa a világot. A párkapcsolatát is, önmaga másik felének eldobását is, kerül, amibe kerül. Ez pedig sokba kerül.
Lucyt hiába óvja a környezete, hogy ne szeressen annyira, nem lehet jó vége, bízik és remél, eszébe sem jut, hogy a férfi küldetéstudata oltárán ő csak áldozati bárány. Amikor pedig ez kiderül - Gabe elfogad egy közel-keleti állásajánlatot anélkül, hogy a döntési folyamatba Lucy-t bevonná -, a lány élete fenekestől fordul fel. Érzi, hogy élete, munkája ebben a kapcsolatban csak második lehet, ez a tudat pedig egyáltalán nem tetszik neki. Képtelen alárendelt szerepben élni és egyedül áldozatokat hozni kettejük viszonyának fenntartása érdekében.

Szakítanak. Gabe elmegy, összevissza csapong külföldi kiküldetései során, Lucy pedig összetört szívvel ragasztgatja élete cserepeit egybe, miközben karrierje felível. Lassan gyógyuló önérzete biztonság után üvölt, amikor megjelenik életében a jó fiú: Darren, aki mindennél és mindenkinél jobban akarja őt magának. Finoman, óvatosan kezd bele Lucy meghódításába.
Igen ám, de Gabe ritka New York-i tartózkodásairól folyamatosan értesül a lány, találkozgatnak is, és hiába telnek el évek egy-egy közös ebéd között, a sebek folyton felszakítódnak. Lucy neheztelése a férfire hol fellángol, hol csak a kötelesség tartja vissza attól, hogy ne kezdjen viszonyt régi szerelmével.
Miért is fordulhat elő a második lehetőség?
Darren hűséges, megbízható, az életénél is jobban szereti Lucyt. Olyan, mint egy meleg kandalló, amelyhez isteni odahajolni, sosem éget meg - de néha ...rettenetesen... hát...  unalmas ez a nagy biztonság.
Vajon miért és meddig kell mégis a másik, keresi a választ a könyv írója. Az a másik, amelyik meggyötör, megperzsel, akivel sosem lehet számolni, akinek illatára, hangjára megroggyan a térd, elakad a lélegzet? Miért az kell? Lehetséges-e saját döntésünk alapján távol maradni ettől az érzéstől, vagy csak a sors zárhat le egy ilyen kapcsolatot?

Mondanám, hogy nem tudom, de tudom. 
Nekem sikerült saját döntésem alapján távol maradni.
Ó, nem vagyok rá büszke.
Ennyire rohadtul még semmiért nem kínlódtam meg.
Már a döntésemért.

Eltelt jó néhány évtized azóta. Ha felmerül emlékeimben a mi lett volna, ha kérdése, csak derűsen mosolygok, hogy mindegy (talán a könyv hőse is ezt tenné ennyi idő után). És legfeljebb a lelkem mélyén mozdul meg egy kósza sajgás, hogy azért lehetett volna jó is benne. De nagyon utáltam volna, hogy mindig második vagyok. Hogy minden fontosabb nálam. Hogy mindig alkalmazkodnom kell világmegváltó terveihez. És magamat ismerve, lehetséges, hogy amikorra a világ megunta volna hősködéseit, és leintette volna őt, már csak megkönnyebbülést éreztem volna, hogy hálistennek és kit érdekel. Mielőtt így járhattam volna, még a telefonszámát is kiirtottam az életemből. Igen, egyszerűen eldobtam, hogy még csak kísértésbe se eshessek egy gyenge pillanatomban.

Lányok, asszonyok: hősöknek, világmegváltóknak, küldetéstudatosoknak lenniük kell! Csak lehetőleg nekünk nem szabad a társainak lennünk.
A hős nincs ott, amikor szülsz: éppen megváltja a világot.
A hős nincs ott, amikor egy pohár vizet sem tudsz magadnak tölteni: éppen megváltja a világot.
A hős nincs ott, amikor neked életbevágó lenne, hogy ő hozza el a bölcsiből közös gyereketeket: éppen megváltja a világot.
A hős nincs ott, amikor érzelmi támogatásra van szükséged: éppen megváltja a világot.
A hős nincs ott a közös nyaraláson: éppen megváltja a világot.
A hős sosincs ott, amikor neked is fontos lenne, legfeljebb akkor, ha véletlenül éppen nem kell menteni a világot.
Csak a rendes pasi van jelen - és mindegy, hol vagy, akkor is ott terem -, amikor szükséged van rá: ő a hétköznapi hős. Nem a világot váltja meg, csak téged. De azt nagyon és folyamatosan. Ha hagyod.
Forever rendes pasik!
A másik fajta csak szeretőnek jó.
Vagy még annak sem. Amikorra rájön, hogy a világ nem engedi megváltani magát, amikorra rádöbben, mit veszített személyedben, talán már nincs senki ott az angyal helyén, aki addig reá vigyázott. 
Ennyi.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel be is szerezheted!

Köszönjük, 21. Század Kiadó!

A cikkben a portré a szerzőt ábrázolja.

Béke svájci módra - érdekel? Kattints!

Ha érdekelnek az újdonságok, hogy mit olvass és mit ne, kövess bennünket Facebookon!