Természetesen Orion, az óriás, akiről az előző részben olvashattatok, nem maradhat a hűséges kísérői nélkül, akik nemes egyszerűséggel a Nagy Kutya (Canis major) és Kis Kutya (Canis minor) nevekre hallgatnak.

A Nagy Kutya csillagkép Európából szemlélve annyira délen van, hogy az alsó fele nem is látszik, Skandinávia területéről pedig nem is figyelhető meg. Kilenc főbb csillagból áll, ezek a következők:

Sirius, az éjszakai égbolt legfényesebb csillaga (látszólag, valójában több csillag is megelőzi abszolút fényességben), 8,7 fényévnyire van tőlünk, majdnem kétszer akkora, mint a Nap.
A Mirzam, vagyis Előfutár sokkal távolabb, nagyjából 500 fényévnyire található, míg a szomszédja, a Miluphein 325 fényévnyire.
A Wezen húszezerszer ragyogóbb a Napnál, de az 1800 fényév távolság miatt ez kevésbé látszik.
Az Adhara 430, "testvére", az Aludra pedig 3000 fényévre található. A többi csillag a távolságuk vagy fényerejük miatt kevésbé mérvadó, ám érdekesség, hogy a Siriusnak van egy testvére is, a Sirius B, amely egy fehér törpe, anyagsűrűsége 90000-szerese a Napénak. 

Erről a csillagról Nyugat-Afrika egyik népcsoportja, a dogonok már évszázadokkal ezelőtt tudtak, és időszámításukat, szartartásaikat is a Pó (nehéz csillag) nevezetű kísérőhöz igazították. A mezopotámiaiak szemében is fontos csillag volt a Sirius, ők Ninurtához, a harcoshoz kötötték, illetve Ishtar íjának tartották. 

Piero di Cosimo, reneszánsz itáliai festő műve Prokrisz haláláról

Érdekesség, hogy a görögök egész máshogyan mesélték a történetet. Lailapsz egy különleges kutya volt, aki sosem tévesztette szem elől a zsákmányát, és mindig elkapta azt. Eredetileg Zeusz ajándéka volt Európé számára. Európé fia, Minósz király Prokrisznek adta, aki szégyenében bujdosott, mivel Éosz rávette a férjét, hogy tegye próbára Prokriszt: álcázza magát idegennek, és csábítsa el, ami végül sikerült is neki. Később visszatért Kephaloszhoz, a férjéhez, és vadásztársául szegődött önmagát férfinak álcázva. Kephalosznak megtetszett Lailapsz és a különleges gerely (szintén Zeusz ajándékainak egyike volt, egy olyan fegyver, amely sosem tévesztett célt), ám az álcázott Prokrisz csak akkor volt hajlandó odaadni neki, ha szeretkezik vele. Utána felfedte magát, és Kephalosz megbocsátott feleségének, hiszen mindketten ugyanannyira voltak hűtlenek a másikhoz. Később azonban a gerellyel véletlenül megölte Prokriszt. Kephalosz elvándorolt, és Lailapszot, a kutyát odaadta Amphitrüónnak, aki a teümésszai rókára uszította. Ennek a rókának volt egy különleges tulajdonsága: nem volt olyan eb, amely utolérhette és megölhette. Így az üldözés sosem ért volna véget, ezért Zeusz mindkettőt kővé változtatta, és az égboltra helyezte: Lailapsz lett a Nagy Kutya, a róka pedig a Kis Kutya.

A Sirius egyébként a három legrégebbi csillagnév egyike, amelyet használunk, eredetük a messzi ókorba nyúlik vissza, és nem egyértelmű, hogy mezopotámiai, vagy egyéb származású-e. A másik kettő a Canopus és az Arcturus, mindkettőt már jóval a görög kultúra előtt használták. Az ókori egyiptomi neve Szopdet, megjelenése pedig a Nílus áradásával esett egybe, ezért rendkívül fontos volt, innen számították az újévet is. Néhány ezer éve a hajnali kelése egybeesett a legforróbb napokkal, így a canis, vagyis kutya szóból ered a mai kánikula kifejezés is. Mára a Föld tengelyének változása miatt szeptemberben jelenik csak meg az égbolton.

A Kis Kutya csillagképnek négy csillaga van, ezek közül a legfontosabb egy kettőscsillag, a 11,3 fényévnyire lévő Procyon, az éjszakai égbolt nyolcadik legfényesebb csillaga. Tagja a nagy téli háromszögnek, amelyet a Sirius, a Betelgeuse és a Procyon alkot, egy látványos, könnyen felismerhető (elvégre a legfényesebb csillagokból álló) majdnem egyenlő szárú háromszög. 

A sorozat következő részében az Ikrek és a Szekeres csillagképekről lesz szó, tartsatok velünk! 

Ha lemaradtál volna a Hold mítoszairól, kattints ide!

Kövess minket Facebookon!