Kij Johnson elbűvölő és félelmetes könyve egyszerre eleveníti meg és helyezi más megvilágításba H. P. Lovecraft klasszikus dark fantasy történeteit, ezúttal egy női főhős szemszögéből.
Vellitt Boe a híres-nevezetes Ulthar Lánykollégium tanára. Amikor legtehetségesebb diákja megszökik egy álmodóval, aki az éber világból érkezett, nem tehet mást: veszélyes utazásra indul, hogy megtalálja, hiszen az egész egyetem sorsa múlhat ezen. Fiatalkori vándorlásait megidézve átvág egy őrült, álomszerű logika által uralt világon, amelyet szeszélyes és kegyetlen istenek uralnak, és fantasztikus, lidércnyomásos teremtmények népesítenek be.
Azonban küldetése nem csupán az álmok riasztó vidékére viszi el őt, hanem saját rejtélyes múltjának mélységeibe is, ahol az árnyak között titkok lapulnak – olyan titkok, amelyeknek nem lenne szabad valósággá válnia.
"Ha átmenne ezen a kapun, vajon egy másik valóságban találná magát? Vajon a nőknek is van álomországuk? Hiába vándorolt annyit, soha nem találkozott nővel, aki az éber világból jött volna, és nem is hallott ilyen esetről. Aztán eszébe jutott az avignoni képeslap, amely a Place de l'Horloge-ot ábrázolta. A tér és a színes, nyári ruhába öltözött nők. A képeslapon ugyanannyi nő látszott, mint ahány férfi. Lehetséges ez egyáltalán?"
Nagy rajongója vagyok H. P. Lovecraftnek. Elolvastam a magyarul megjelent összes művét, és még a művei által ihletett játékokkal is nagy örömmel játszom. A kissé régies történetvezetést, az egydimenziós karaktereket, a néhol terjengő leírásokat simán megbocsátom neki a nagybetűs hangulat miatt. Ez a reményvesztett, sötét, komor világ, amit a mélyben ébredező kaotikus istenek próbálnak elpusztítani, nekem nagyon bejött. És úgy tűnik reneszánszát éli ez az érzés másokban is, mert sorra jelennek meg a Lovecraft köpönyegéből kibújt történetek. Amikor a kezembe került a Vellitt Boe álom-utazása, és megtudtam, hogy lesz némi köze a mesterhez, rögtön lecsaptam rá. Az elején kissé zavart ez az in medias res kezdés, jöttek a nevek, a helyek, azt se tudtam, ki, mi, merre és miért. De aztán ahogy olvastam, úgy jöttem rá, hol is vagyunk, mi is ez a hely, megismertem a szereplőket, és persze a főhőst, Vellitt Boe-t.
Azt le kell szögezni, hogy ez a mű nem Lovecraft nyomdokain halad, sokkal inkább kölcsönvette a világot egy kis utazós kalandhoz az Álomföldeken. Aki járatos ezekben a világokban, örömmel találkozhat ismerős nevekkel, mint például maga az Álomföldek, Randolf Carter és az ezüstkulcs, vagy épp Leng fennsíkja.
"– A nők nem álmodnak nagy álmokat! – felelte megvetően. – Csak a pelenkán meg a házimunkán jár az eszük. Ezek kis álmok.
Mivel álomföldi férfiak sok ostobaságot hordtak össze, nem lepte meg, hogy ebben az éber világ férfiai is hasonlítanak hozzájuk. Mindenesetre csalódott Carterben. Vellitt nagyokat álmodott."
Noha találkozunk bizarr lényekkel, a mi világunktól eltérő fizikával, állandóan változó távolságokkal, furcsa, szilárdnak ható égbolttal, mégse árad belőle az a nyomasztó hangulat, mint amit megszoktunk Lovecraftnél. Valahogy ártatlanabb, gyermekibb a stílus, ami új rajongókat fog megszólítani, de a régi keményvonalas rajongóknak ez kevés lehet. Persze valószínűleg nem ők a célközönség, de akkor felmerül a kérdés, minek kellett a Lovecrafti világ? Miért nem talált ki az író sajátot? Valószínűleg azért, mert ezen világok annyi lehetőséget rejtenek magukban, hogy még egy egyszerű utazós, rohanós, üldözős történethez is jó háttér lehet. Vagy csupán meg akarta lovagolni a hullámot, hogy a regénye jobban fogyjon. Bárhogy is, nem volt rossz maga a történet.
"A macskától legalább annyival nehezebb lett a táskája, amennyit az előbb kipakolt belőle, de mivel a szuszogása kellemesen borzongatta a tarkóját, úgy döntött, megérte a csere."
Az alaphelyzet annyi, hogy az álomföldeken híres Ulthari lánykollégium diákja, az egészen jó ősökkel (aki elolvassa, megérti) rendelkező Clarie Jurat eltűnt. Méghozzá egy álmodóval, akik átjárnak a mi világunkból az álomföldekre. A nem hétköznapi lányszöktetés rossz fényt vethet a kollégiumra, ezért Vellitt Boe, aki egykor nagy utazó volt, utánuk ered. De most már nem az, aki volt régen, most már egy idősödő nő, és lehet, hogy nem sikerül átszelni az ellenséges területeket, és utolérni a szökevényeket, mielőtt azok átjutnak a mi világunkba. Társául egy fekete macska szegődik, így ketten vágnak neki a kalandnak, aminek a végén kiderül, hogy több forog kockán, mint a kollégium rossz híre.
"Carter, aki olyan ravasz volt, mint egy macska, ezeket a négylábúkat minden állatfajnál – sőt a legtöbb férfinál és nőnél is – többre tartotta."
Ez egy könnyed, ifjúsági Lovecraft-regény. Sem több, sem kevesebb. Akinek a „könnyed” és az „ifjúsági” szavak nem állnak össze Lovecrafttel egy szövegkörnyezetben, azok kerüljék el, mert nem fog nekik sokat adni. De akik kíváncsiak rá, mit lehet kihozni egy ilyen frigyből, és nem tekintik szentségtörésnek, ha nem minden sarkon egy mérhetetlen vén áll lesben, hanem például kis menyétszerű rohadékok, azok tehetnek vele egy próbát. Én nem bántam meg.
A könyvet a Fumax Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal. Köszönjük!
A borítóra kattintva elérhető a kiadvány a Fumax oldaláról, kedvezményes áron.
Nem Kij Johnson volt az első, aki Lovecraft szörnyű világai megihlettek. Kattints ide, ha érdekel egy mi világunkban játszódó sötét történet a mérhetetlen vénekkel!
Kövess minket Facebookon is!
