Ifjabb Andrássy Gyula gróf A világháború problémái című könyve olyan mű,
amely a háború derekán, szemtanú hitelességével, összefüggésekbe foglalva tárja elénk
a világégés keletkezésének körülményeit, lehetséges okait és megtippeli esetleges következményeit.
Elég messziről kezdi a történetet, hiszen a Nagy Háború
nem a szarajevói merénylettel kezdődött, de nem ám.
A könyv először 1916-ban jelent meg Budapesten, az "Élet" Irodalmi és
Nyomda Részvénytársaság Révai Bizomány kiadásában.
"A háború tulajdonképpen a moszkovitizmus háborúja."
A Szépmíves Kiadó 1916 után először nyúlt Ifjabb gróf Andrássy Gyula A világháború problémái című művéhez, kiadási szándékkal. Az igényes külsővel megjelenő kötet eredeti szövegközlés jegyzetekkel lett kiegészítve. Az angol és francia részeket Hevesi Judit és Kovács Attila Zoltán fordította.
Elöljáróban illik leszögezni, hogy ez az Andrássy Gyula nem az az Andrássy Gyula, akit Európa szerte, de főleg Párizsban a „szép akasztott” (le beau pendu) néven emlegettek, hanem ennek az államférfinak a fia, aki maga is nyomot hagyott maga után a kor politikai életében.
Ifjabb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula Gábor Manó Ádám
Gróf Andrássy Gyula (1860-1929) politikus, jogi szakíró, belügyminiszter, pártvezető, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó külügyminisztere volt (ha pár napig, akkor is). Zavaros időkben élt, semmiképpen sem tisztem minősíteni cselekedeteit. Nemes, sőt főnemes ember volt, tanult, világlátott, széles látókörű, akinek szemléletét legjobban mégiscsak az határozta meg, hogy az arisztokrácia tagjai között élt, és dolgozott. Ez tisztán látszik okfejtései nyomán. Nem néz le senkit, csak egyértelműen kiderül soraiból, hogy vannak, akik értenek a világ dolgaihoz és vannak, akik nem: eszerint osztályozva szereti, ha mindenki tudja, hol a helye. Nincs ebben semmi kivetnivaló, pontosan olyan természetes gőg sugárzik belőle, mint amikor a ma felkészült embere néz elszörnyedéssel egy konkrétan semmitérő személyre, hogy úristen, és ennek is annyit ér a szavazata, mint az enyém.
1916-ban a háború derekán a történet a Monarchia sikereiről, Bukarest megszállásáról, Wilson új politikájáról, a béketeremtési erőfeszítésekről szólt. Még semmi vagy alig valami látszott abból, hogy a háborút elveszítjük, az pedig végképp nem, hogy Osztrák-Magyar Monarchia, mint olyan, eltűnik az akkori magyar területek nagy százalékával együtt. Itt még könnyebb volt derűlátóan és objektívebben látni a háborút kiváltó okokat és lehetséges következményeket.
Olyan kérdéseket boncolgat, mint az "entente" felelőssége, Oroszország egyértelmű háborús akarata, elemzi a háborút megelőző angol hivatalos táviratok tartalmát, foglalkozik a keleti kérdéssel, külön fejezeteket szán a románoknak. Megemlíti, milyen fontos Oroszországnak a Dardanellák és a Boszpurusz (ki vitatná?), idézi Caovur véleményét a témában, amely szerint ha Oroszország Konstantinápoly ura lesz, egyidejűleg korlátozhatatlan ura lesz a Fekete-tengernek is, legyőzhetetlen flottaarzenállal. Az első világháború váratlan ellenfeléről, Olaszországról is értekezik. Nem elfeledni, az olaszok nem kedvelték Ferenc József törekvéseit, veszélyes közelségben volt hozzájuk Ausztria-Magyarország. Nem lehet csodálkozni azon, ami bekövetkezett. A szerző szerint pedig velünk összefogva többet nyerhetett volna, mint ellenfelünkként (az olaszok 1915-ben csatlakoztak az angol-francia-orosz érdekekhez, miután azok rábólintottak területi követeléseikre - hogy ezt maradéktalanul nem tartották be, más kérdés ). Nyilván, 1916-ban ez még úgy látszott. Érdekes végigolvasni az okfejtést, és amúgy nagyon is helyén van minden, bár e témában nehéz nem elfogultsággal vádolni az írót. Talán a hazájáért aggódás íratta le vele pátoszos szavakkal, hogy Olaszország ellenünk való hadba lépése bűn és ahogy kiveszem szövegkörnyezetből: árulás.
"A háború legjobb eredménye az lenne reánk nézve, ha Ausztria-Magyarországot és Németországot a jövő háborúkban elválaszthatatlanná, békében pedig olyan munkatárssá tudnók varázsolni, amely egymást kiegészíti, egymást emeli, amelyben az érdekelt dinasztiák és államok megtartják szuverénitásukat, és amelyben egyik fél sem akarja a másikat a maga egyoldalú akaratának és imperialisztikus terjeszkedésének alávetni, kifelé azonban egységesen lépnek fel mindnyájan.
És ez az eredmény elérhető. A világ új és más lesz a háború után, mint volt azelőtt. Csak az fog igazi államférfiúi munkát végezni, csak az fog igazán használni nemzetének, aki a régi nagy érdekeket és törekvéseket bátor, de óvatos kézzel az új viszonyokhoz fogja alkalmazni."
Kitekint a háború utáni rendezési tervekre is, amelyben megállapítja, hogy Közép-Európát feltétlenül meg kell erősíteni, hogy ellent tudjon állni hódítási-megszállási törekvéseknek, történelmi kísérleteket citál, és leszögezi, hogy ennek a térségnek meghatározó ereje a németeknél van, és ildomos elmélyíteni velük a kapcsolatot.
Nos, hogy miben van igaza és miben tévedett nagyon, nem az én laikus, az időszakot mélységében nem ismerő véleményem eldönteni. Kuriózum, az eljövendő fényében történészi górcső alá vétele feltétlenül érdekes megállapításokat hozhat. Híradásom az új kiadásról figyelemfelhívás: akiket érdekel a korszak, tudjanak róla.
A kötet a Szépmíves Kiadónál jelent meg - köszönöm a lehetőséget a kiadónak! A képre kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron.
Érdekelnek a könyvújdonságok? Hogy mit olvass és miért? Kövess minket Facebookon!
Igazságos volt-e Mátyás király? Van, aki szerint ez.. khm.. legalábbis vitatható. Érdekel? Kattints!
