A fehér felébredt évezredes álmából, és most útnak indul, hogy bosszút álljon az emberiségen...
Részlet a borítóból, Jeff Read illusztrációja
A Vashajó Kereskedelmi Szindikátus hadihajóit több száz éve drákvér fűti, a cég hatalmát a véráldottaknak köszönheti: ők azon kevesek, akik képesek elfogyasztani a drákok véréből készült terméket és szabadjára engedni a benne lakozó félelmetes mágikus erőket. Ám a vállalat világát most éppen az fenyegeti, ami eddig létezésének záloga volt.
Egy elképzelhetetlen erejű, mitikus sárkány éledt fel, bestiák és emberek seregeit gyűjti maga köré, hogy letarolja a világot. A véráldott kalandor, Claydon Torcreek, Lizanne Lethridge, a Szindikátus titkos ügynöke, és Corrick Hilemore, a Szindikátus hajóskapitánya, akiket küldetésük az ismert világ három különböző sarkába vezérelt, közös erővel szállnak szembe a fehér drákkal és szolgáival, a romlottakkal.
A teljes emberi civilizáció jövője forog kockán. A nemrég felfedezett ősi tudással, amelyet sikerült forradalmian új technológiával ötvözni, valamint a váratlan, új szövetségesekkel talán még nincs minden veszve. A győzelem azonban áldozatokat kíván…
Semmi kétség, Ryan a kedvenc fantasy-szerzőm. Már 5 könyvvel ezelőtt azzá vált, a másik trilógiája első részénél. Ez a történet pedig talán még jobb is, mint a Hollóárnyék volt. Három kötet, egyetlen monumentális történet majdnem 1900 oldalban elmesélve. És mégis úgy érzem, hogy kevés volt. Kevés volt, mert látni akarom Lizanne Lethridge elmés ügyleteit, látni akarom Clay kalandjait, ott akarok lenni Hilemore hajóján, sőt mi több, még Sirus fejében is. És más miatt is kevés volt, de erről később.
Részlet a második kötet, A láng légiója borítójáról, Benjamin Carré illusztrációja
Ez a kötet a történet végkifejletét meséli el nekünk, a nagy háborút, ami felé az egész haladt. Röviden: ebben a különleges világban akad néhány birodalom, egy erős vezetésű, kemény császárság, ahol egyre többen forronganak és akarnak köztársaságot, egy szindikátus, amely vállalat-szerűen működik, egy el-elszakadó kalózbirodalom, egy pár tucat sziget, a két nagy kontinens közelében néhány kisebb, jelentéktelenebb kontinens, és egy különálló földrész, Arradsia, ahol drákok, vagyis sárkányok élnek. Zöldek, akik négy lábon járnak, az erdőt, dzsungelt kedvelik leginkább, de élnek kicsit nagyobb vízizöldek folyókban, mocsaras területeken. Vörösek, akik tudnak repülni, a "klasszikus" sárkányalakot testesítik meg, feketék, akik a vörösekhez hasonlóak, de nagyobbak, és főként a hegyekben szeretnek élni, és kékek, akik a tengerekben élnek, hosszú, kígyószerű állatok, a kínai sárkányra hasonlítanak. Mindannyian tudnak tüzet okádni, és mindegyiknek a fajukon, családjukon belül közös, kollektív tudatuk van. Emlékeznek ezer és tízezer évvel ezelőtti dolgokra, átélik a felmenőik és leszármazottaik halálát, legyenek bármilyen messze egymástól.
Ami a különleges bennük, hogy a vérükből készített terméket (vagy magát a hígítatlan drákvért) az ún. véráldottak, az emberek egy része képesek meginni és hasznosítani. A zöld a testet erősíti, erősebb, ruganyosabb, gyorsabb lesz, és nem mellékesen gyorsabban gyógyul, ellenállóbbá teszi. A vörössel a tüzet, a hőt képesek irányítani vagy létrehozni, így pl. vértüzelésű hajók is vannak. A feketével a tárgyakat tudják mozgatni, bármit, ami kézzel fogható. Eltörni egy csontot, összeroppantani egy szívet, tüdőt, ellökni egy embert/drákot, egy helyben tartani hatalmas támadó vagy zuhanó dolgokat... A kékkel pedig transzolni képesek, egy másik véráldottnak üzenni, legyen bárhol a világban. Csak az kell hozzá, hogy ő is vegyen magához kéket. 
Részlet az első kötet, Az ébredő tűz borítójáról, Jaime Jones illusztrációja
És van a fehér. Nagy, gonosz, gyűlöli az embereket, és képes irányítani az elméket, ráadásul képes az emberekből romlottakat, sárkányszerű, pikkelyes szörnyetegeket létrehozni, egy olyan hadsereget, amelynek közös, kollektív tudata van, amelyikben több ezer zöld, vörös és kék drák szolgál, és amelyiket gondolatparancsokkal képesek irányítani. Legyőzhetetlennek tűnnek, ugye? Nos, majdnem azok. De van három ember, aki az élete kockáztatásával és több ezer éves regék és mesék nyomában járva megpróbálják a lehetetlent.
Bevallom őszintén, hogy egészen más végkifejletet képzeltem el az elején. Persze a legeslegvégső kimenetele a történetnek az lett, amire számítottam az első kötet után. De tök más úton jutottunk el oda. Ez a regény négy szálon fut. Láthatjuk Lizanne-t, ahogy megpróbál egy egységes hadsereget szervezni a fehér hadai ellen, ott vagyunk Hilemore-ral, amikor szembenéznek Nincs Tovább Jack-kel és a kékekkel, a vízizöldekkel és Tuskatlannal. Kalandozunk Clay-jel cerath- és drákháton, megszelídítjük Jack-et és ismét találkozunk Lutharonnal (és spoiler: el is siratjuk mindkettőt, ahogy az várható volt :(). És ne feledjük Sirust, az egykori kurátort, aki most a fehér hadseregének romlottparancsnoka, és aki titokban azon mesterkedik, hogyan szabadítsa fel a fehér uralma alól a romlottakat... Egy jó stratéga, és Morradin híre ide vagy oda, szerintem tehetségesebb hadvezér és tábornok, mint a hírhedt mészáros.
Két problémám volt a könyvvel. Vagyis három. Az egyik, hogy noha négy térkép is volt benne, nem tartom elég részletesnek őket, nincs rajtuk pl. Feros sem (és a fene emlékszik már rá, hogy hol van az az egykori város, több, mint egy évvel és 100 könyvvel ezelőtt olvastam az előző kötetet!). Továbbá a méretek. Egy vége-felé lévő utalás alapján tudtam csak kiszámolni, hogy nagyjából mekkorák is azok a földrészek. (Megsúgom, k..va nagyok, ha a távolságok megfelelőek mindegyiken, akkor csak az egyik földrész az északi sarkától a déliig valahol 8 és 10 ezer km közötti, és van még egy kb. ugyanekkora földrészt, plusz két kisebb, és Arradsia, ami ezektől is kisebb, de így is több ezer km-nyi.) De ez a legkisebb problémám.
A nagyobb, hogy bár nagyon élveztem az egészet, a harcok leírását, a megtervezésüket, és harcokból nem volt hiány, végig ott voltunk valamelyik karakter mellett, de mégis úgy érzem, hogy nem nagyon engedtek közel magukhoz. Nem történtek nagy és mély beszélgetések, alig voltak érzelemkinyilvánítások, ha voltak, sokszor azok is csak úgy... csak úgy voltak, konkrét előzmény és konkrét következmény nélkül. Nem került sokkal közelebb Lizanne az apjához, nem tudjuk, mikor is került ennyire közel Clay és Kriz, és hogy aztán mi lesz velük, nem tudjuk, mi van Sigorallal és Lorival, Hilemore-ral és Zenidával vagy épp Lewellával, és mi van Braddonnal és a feleségével. Kevés időt tölthettünk ténylegesen velük, jönnek és mennek, teszik, amit kell, néha kicsit beleőrülnek, de azt nem tudjuk meg, hogy ők mit is gondolnak az egészről.
A harmadik problémám pedig, hogy túlságosan gyorsan és összecsapottnak éreztem a végét. Ezért volt kevés. Ha Ryan ad magának még 150-200 oldalt (sőt, akár egy negyedik regényt), akkor szerintem jobb lenne. Ő a hosszú, igazán hosszú leírásokban és nagyszabású, egész világokat leíró történetekben erős. Egész végig arra vártunk, hogy Clay megtalálja, amit keres, és végül megmentse a háborút. Félig-meddig meg is teszi, de mégis súlytalannak éreztem az egészet. Annyi mindent megtudtunk a múltból, és ezek alig kerültek elő a jelenben. Érdekelt volna az is részletesebben, hogy a háború után mi a helyzet a termék nélküli mágiahasználattal, meg a mesterséges plazmával.
Mindazonáltal nem tudnék 5 csillagnál kevesebbet adni, mert ezen problémáim eltörpülnek az egész mellett.
Egy érdekesség, hogy valamikor olvasás közben, amikor Kriz feltárja a tízezer évvel korábbi múlt egy részét, amelyben ő is élt, és azt, hogy hogyan született meg a fehér, mi történt... annál a résznél szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy ez az egész igazából nem más, mint egy párhuzamos világ. Eljut egy bizonyos fejlettségi szintre, de hibákat követ el, és aztán tízezer évvel később járunk. Innentől fogva óhatatlanul párhuzamot láttam Kriz és népe és közöttünk, és a drákok (vagyis elsősorban a fehér drák) és a mesterséges intelligencia között. Létrehoztak valamit, amihez a tudásuk kevés volt, amit nem értettek, és úgy érezték, hogy az előrelépés, a fejlődés miatt bármit megtehetnek. Istent játszottak. Aztán a teremtményük elpusztította őket.
U.i: A hajók neveit még mindig imádom :)
Köszönöm a lehetőséget a Fumax csapatának! A borítóra kattintva elérhető a könyv a kiadó oldaláról, kedvezményes áron.
Kövess minket Facebookon!
