Én, a nő, szárnyra kapott lélek - Agárdi Zsóka lírai sorai szenvedélyről, kétségről, tiszteletről, háláról. 

A Jaffa Kiadó Agárdi Zsóka lírai kötetét tette Én, a nő címmel az igényes olvasók asztalára, akik kedvvel olvasnak érzésekről, szerelemről, hűségről, kötődésről, küzdeni akarásról.

A szerző közel harminc éves. Kora behatárolja mindazt, ami a jelenben izgatja, érdekli, amiről írni tud és írni akar. Szerelmes, istenem, olyan szerelmes, ahogyan csak egy 27 éves asszony szerelmesnek lenni tud. Hisz, bízik, repked. Hiszen előtte az élet. És tényleg. Bensőséges, romantikus gondolatok csiklandozzák bensőjét, méltó párra lelt (nagy szó), akit megbecsüléssel ötvöz.

Agárdi Zsóka igényesen kivitelezett könyvében olyan vezérfonalak mentén vezeti olvasóját, amelyek másokat is inspirálhatnak életük meghatározó szakaszaiban. Ilyenek, mint például a műből az alábbi véletlenszerűen kiragadott sorok:

- "Légy hű önmagadhoz!"
Igen, ez generálisan érvényes mindenkire. De mit is jelent? Tényleg azt, hogy ez a mondat önmagában elegendő mindenre? Ne add el, ne add fel, ne add ki magad, tégy meg lehetőségeidhez mérten mindent azért, hogy boldogulj. De önmagadnak csak akkor leszel mérce, ha már tudod, mit érsz. Ha már beszerezted azokat az értékeket - tudás, lojalitás, önbecsülés, önismeret, kitartás -, amelyekhez érdemes ragaszkodnod. Akkor már van mihez hű lenni. 

- "Egy férfi akkor tesz igazán boldoggá, ha széles mosoly van az arcodon, örömkönny a szemedben, és magabiztosság a lépteidben."
Bingó! Remekül hangzik és 27 évesen így is érzi az ember. Pont kétszer annyi idős vagyok, mint ő, nosztalgikusan mosolygok a sorokon, és határozottan azt mondom: a boldogság minden forrása bennem van. Független attól, hogy van-e méltó társam, akit tisztelek, szeretek, szerelemmel fordulok felé. Lépteim magabiztossága sosem lehet egyenes arányban azzal, hogy éppen van-e mellettem társ.

- "Idomulunk, simulunk, miközben mindvégig önmagunk maradunk."
Igen, ez 54 évesen is megállja helyét. Valóban így van. Ebben a részben ír kommunikációról, őszinteségről, szabad térről. "Alapot építünk egymás lelkére, amin életünk végéig épül a ház." Vagy nem. Közbeszólhat például a halál, amikor 39 évesen eltemeti egyik a másikat, és ott marad(tam) egy 16 éves kamasszal. Csak mondom. Nem általános, de előfordul. Persze, 27 évesen és akárhány évesen sem erre készül az ember lánya a kapcsolat elején.

- "A bizalom a háza alapja ... szerelmünk vára."
A szerelem szuper érzés! Tényleg! Csak elmúlik. Tényleg. Számos megfigyelésem, személyes tapasztalatom szerint 4 évig tart ki a hormonok által segített érzés. Fantasztikus szerelmesnek lenni! Emlékszem, amikor ilyen állapotban lebegtem a föld fölött. Behívtak MR-re, és én boldogan feküdtem be abba a hangos és falatnyi teret is alig engedő gépbe, mert szerelmes voltam és semmi sem tudott volna kibillenteni ebből az állapotból. Többször is előfordult életemben ez az áldott, vágyott, rettegett állapot. Menthetetlenül át kell alakulnia az együttélés során tiszteletté, lojalitássá, bizalommá, szeretetté, kötődéssé. Tudni kell, meddig mehet el az ember a kapcsolatban és mi az, amit sosem szabad kérnie a másiktól. Pá, pá, szerelem, üdv bizonyosság! Ami a bizalom nagy testvére. Persze, a kapcsolat elején ez sem ilyennek látszik, hanem folyton lángoló, heves érzésnek.

- "...Úgy szeressek esztelen, hogy ne vesszen el az / eszem."
Nagyon pártolom! Nem fog mindig sikerülni, de igen! Igen, így kellene szerelmesnek lenni. Aztán hogy az szerelem-e, ahol nem megy el az ember esze? Kit érdekel! Olyan sokat fizettem én már ezért az érzésért, hogy valóban időt álló fohász számomra a fenti mondat.

Imák az univerzumhoz, versek a Nőről, aki magabiztosságát a párkapcsolatban véli megtalálni, hálás, dolgos, kétségek kínozzák, vágy a gyermek után, bizalom a mában, fohász a hosszú életért, és még ezernyi tiszta, fiatalasszonyi gondolatot tartalmaz a mű, amelyre jó harminc évesen, éppen élet sűrűjébe indulóként tekinteni. Gördülékenyen csúsznak le tolláról megvalósult hétköznapok irodalommá nemesedett szavai. Romantikus, kicsit pátoszos (és miért ne lehetne az, könyörgöm?), pákosztos cicaként szabadult be mindabba a jóba, amiért nem győz elég hálás lenni. Sok bölcs gondolat, amelyek mögött már van tartalom, de még nincs hosszú gyakorlat. Már sejteni véli, mitől tartson, de a ma fényében még nem hiszi, hogy valóban van félnivalója, hiszen nem lát(hat)ja a jövőt. Az elkövetkezendő évtizedek még ezernyi örömet és kínt tartogatnak neki - mindenkinek -, de most ezt érzi, így érzi és ez így van jól. A magamfajta idősebb asszony nosztalgiával fordul az ilyen sorok felé és drukkol: istenem, csak sikerüljön neki mindaz a szép és jó, amiről írt!

Csak sikerüljön.

A kötetet a Jaffa Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

Kulináris szocializáció francia módra, avagy hogy ne legyen válogatós a gyereked. Nézd csak meg!