Van, amikor a gondolat közelebb áll az igazsághoz, mint a tett. Mert mondani mondhatsz bármit, tenni is tehetsz bármit, de a gondolatot nem hamisíthatod meg.
A történetben egy fiatal pár a főszereplő, akik néhány hete vannak együtt, a lány a narrátor. Hosszú útra indulnak a fiú szüleihez egy vidéki farmra. Tél van, hideg, jól megvannak együtt, de a lány mégis azon agyal egy ideje, hogy ennek véget vet. Nincs semmi baj Jake-kel, ambiciózus fiatal, aki kutatóként dolgozik és a PhD fokozat megszerzésére készül, de mégsem tudja elképzelni, hogy vele éljen, mellette öregedjen meg.
Szerintem sok mindent nem abból tudunk meg másokról, amit elmondanak, hanem abból, amit megfigyelünk.
Útközben, ott, a farmon a szülőknél, de főleg visszafelé egyre több furcsaság történik. És a lány nem mond el Jake-nek mindent. Pl. azt sem, hogy valaki zaklatja őt, és mindig ugyanazt az egy mondatot hagyja üzenetként a hangpostáján. Ám egy napon ennél több is történik, és kiderül, hogy a zaklató tényleg ismeri őt. Hogy tud róla dolgokat. Hogy megfigyeli. Közben pedig Jake-kel furábbnál furább szituációkba keverednek, a történetet pedig időről időre megszakítja egy-egy dőlt betűkkel írt, különálló fejezet, ahol valaki mások arról beszélnek, hogy szörnyű, ami történt, meg hogy magának való ember volt, hogy senki nem gondolta volna, hogy ilyet tesz, hogy a szekrényben találták meg a holttestét, több szúrás végzett vele, hogy... a szokásos értetlen szörnyülködés, amikor valami "felfoghatatlan" tragédia történik. 
Kép forrása: https://americanart.si.edu/artwork/adirondack-farm-winter-22516
De mi az isten folyik itt valójában?? Létezik a telefonos zaklató? Esetleg skizofrén vagy valamilyen személyiségzavarban szenved a lány? Vagy tényleg a beteg báty áll a háttérben? Ilyen kérdések kavarogtak bennem, miközben olvastam, és valahol a felénél talán, a szülőkkel töltött este során volt egy röpke gondolatom a megoldást illetően, de végül elvetettem. Pedig igazam lett!
Egy másik embert megismerni olyan, mint egy soha véget nem érő kirakós játék. Először a legkisebb darabkákat illesztjük a helyükre, és közben egyre jobban megismerjük önmagunkat.
E/1. személyben megírt könyv, a lány a narrátor, jelen idejű. Nagyon ritkán olvasok ilyen könyvet, talán az E/1. eleve kevesebb (nővérem pl. nem is szereti, bár olvasott már olyan E/1-es könyvet, ami nagyon tetszett neki), a jelen idejű pedig még kevesebb, bár mostanában mintha több lenne. Vagy csak én futok bele többe, mint korábban, nem tudom. De ez eleve megadta az alaphangulatát, és tetszett, hogy így benne lehettünk a lány fejében, aki végig azon agyal, hogy ennek véget vet.
Rengeteget filozofálnak a szereplők, főleg a gondolatok mibenlétéről, a valóságról, az emberekről kicsiben és nagyban. Tetszettek ezek a gondolatébresztő szócsaták, pl. amikor Jake kijelentette, hogy ő a legokosabb ember a Földön, tetszett Jake elrugaszkodott furcsasága, az elgondolkodtató kérdései. Ettől függetlenül nem szeretnék közelebbi kapcsolatba kerülni egy ilyen emberrel, mert rém idegesítő lehet. 
Iain Reid 1980-ban született Ottawában, érdekesség, hogy a nővére, Eliza az izlandi First Lady, Guðni Thorlacius Jóhannesson izlandi elnök felesége. Iain eleinte cikkeket különféle kanadai, később amerikai lapoknak, magazinoknak, 2010-ben jelent meg az első könyve, 2013-ban a második, ám ezek nem regények. Első regénye ez a könyv, amely 2016-ban jelent meg eredeti nyelven, és azt kell mondanom, nagyon erős debütáló regény. Ötletes, figyelemfelkeltő, félrevezető, de mégis elgondolkodtató. Ajánlom azoknak, akik szeretik a pszichothrillereket. Ez ugyan nem az, de tetszeni fog. (Nem, nem tudnám besorolni. A legjobbakat véleményem szerint nem is lehet igazán.)
Hideg, szeles az idő. Most már biztos, hogy erősödik a havazás. Nem is annyira hull a hó, inkább kavarog. Nem marad meg a földön. Majd megmarad, ha igazán beindul.
Nagyon tetszett a történet lassú hömpölygése, a leírások. Nem sietett sehová, nem akart mindenáron elmesélni egy történetet, egyszerűen csak hagyta megtörténni a dolgokat. Semmi erőltetettség nem volt a könyvben, az írásmódban, a leírásokban. Mostanában az ilyen típusú könyvek nagyon megtaláltak, és nagyon örülök is ennek. Amikor a dolgok mélyére látunk, amikor a szereplők agyalnak, gondolkodnak, amikor aprólékosan leírják a tájat, de mégsem feleslegesen hosszan, csak amolyan hangulatfestő módon.
Nem tudjuk, nem tudhatjuk, mi jár mások fejében. Nem tudjuk, nem tudhatjuk, mi motiválja az embereket arra, amit tesznek. Soha, de soha nem tudhatjuk. Vagy legalábbis nem egészen. Ez volt én rémisztő ifjonti revelációm. Egyszerűen nem ismerhetünk meg igazán senkit. Én sem. Senki sem.
A regényből a Netflix készít filmet.
Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak! A borítóra kattintva megrendelhető a könyv kedvezményes áron, közvetlenül a kiadótól.
Út a Fénybe! Vagy a sötétségbe?...
Kövess minket Facebookon!
