„Rubin Eszter sodró cselekményű regényének főszereplői egy házasság, amit talán sosem kellett volna megkötni, egy ház, amelyet talán sosem kellett volna felépíteni, egy gyerek, akinek talán máshova kellett volna születnie, és mindazok a szerelmek, házak, gyerekek, amik és akik sosem válhattak valósággá."
Gács Anna, kritikus, esztéta
A Jaffa Kiadóhoz átigazolt Rubin Eszter harmadik könyve jelent meg a magyar könyvpiacon, Árnyékkert címmel. Azért húztam be Gács Anna szavait a műről, mert annyira üt és ül, hogy egyszerűen fölösleges átfogalmazgatni, kínkeservvel eredetinek látszani, amikor úgy jó az, ahogy van: nem kell belőle elvenni és nem kell hozzá sem tenni semmit.
Biztos voltál olyan élethelyzetben, amikor annak hittél, aki elveszejteni akart, de legalábbis közömbösen nézte volna bukásodat (is), míg aki óva intett, józanságodra apellált, érted haragudott, attól elfordultál, mert mit tudja az, mi rejtezik a te és szeretted szívében, hol ért az a ti kapcsolatotokhoz! Így indul Stark György és Lia szerelme is. Gyurival nem lenne nagy baj, ép érzelmekkel, társadalmilag érett gondolatokkal vág bele a kapcsolatba, de Lia, aki sosem tanult meg igazán kötődni, nem kapott elég szeretet gyermekkorában otthon, nem tudja megkülönböztetni birtoklás erős érzését a szerelemtől.
Igen, a szerelemtől, amely árulással kezdődik. Már itt gyanút foghatna az ember, de az élet sűrűjébe való induláskor a fiatal még nem nem gondol bele abba, hogy a közös élet, ami így indul, önmagában hordozza annak lehetőségét is, hogy valamikor nagyobb eséllyel siklik félre: ma őt árulta el, de mi a garancia arra, hogy holnap nem engem? Itt még mindenki csak saját hormonjaiba és birtoklásvágyába van beleszédülve. Ahhoz, hogy ilyen élethelyzeten úrrá legyenek, nem elég csak felnőttnek látszani, annak is kell lenni gondolkodásmódban, megoldási modellekben.
A szerző, Rubin Eszter
A kötet tehát árulással kezdődik (igen, tudom, harmadjára írom le), a két főhős, Lia és Gyuri úgy érzi, küzdeniük kell egymásért, óriási akadályokat kell átugraniuk (Lia párhuzamos szerelmi kapcsolata Gyuri barátjával, lány szüleinek ellenzése, szegénység), de Gyuri nem tudja, hogy abból a káoszból, amiből Lia jön, sosem lesz rend. Lia képtelen kötődni, szeretni, rendet tartani mind átvitt, lelki értelemben, mind szó szerint. Akárhová költözik is a Stark család, Lia mindenhová viszi magával a saját káoszát, érzelmi és tárgyi felületességét. Gyuri komolysága, akarata elvész ebben a nőben, hiába használja ki a rendszerváltás lehetőségeit és teremt átlagon felüli életet családjának, eleinte képtelen belátni, hogy ez az a házasság, amit nem lett volna szabad megkötni, ez az a ház, amit nem lett volna szabad felépíttetni és ezek azok a gyerekek, akiknek nem lettek volna szabad ebbe a családba születni (Gács Anna).
A kötet cselekménye tipikus látlelet a mérgező kapcsolatokról. Amikor a valóság érzékelése kificamodik. Egészen biztos, hogy mindenki volt már olyan élethelyzetben, amikor a gondolatokban hátul ott motoszkál a bizonyosság, hogy nem jól van ez így, nem vagyok én ebben hibás, nem úgy vagy nem teljesen úgy van az, ahogy a másik állítja, de szemtől szemben elbizonytalanodunk: de hát olyan határozottan mondja... de hát annyira meggyőző... de hát lehet, hogy nem nekem van igazam? És akárhogy forgatjuk magunkban az egészet, egy idő után kénytelenek vagyunk rádöbbenni, hogy kettő meg kettő akkor is négy, ha az egész világ állítja is, hogy öt. Na, akkor kell felállni, és elmenni onnan.
Lia és Gyuri esetében is ez a helyzet. Lia mérgez, Gyuri nem akarja elhinni. Depresszióba süllyed és az asszony manipulációi miatt úgy néz ki az egész, mintha pont fordítva lenne, Gyuri mérgezné a kapcsolatukat és Lia lenne a szenvedő fél. Ehhez azért kell egy kis finesz, nem?
Amikor Gyuri számára valósággá válik, hogy mind szerelmi és házaséletüknek, mind az oszlopok nélkül felépített óriási ház nappalijának személy szerint ő volt a tartóoszlopa, már sok mindent nem tud tenni: mind a kapcsolat, mind a ház erodálódásnak indul, liánok fonják be életüket és a házat, kibogozhatatlanul. Menekülési útvonalai sorra csőddel zárulnak, mert még mindig ragaszkodik álmaihoz, a nagy családhoz, boldog élethez, de Liával ez lehetetlen, saját boldogtalanságuk tartja őket egyben mindaddig, amíg a végső, nagy árulás be nem következik.
Ez a családregény, amely több évtizedet átölel, nehéz, tartalmas mű. Maga a szerző is azt javasolja, hogy ne egy huzamban próbáljuk lenyelni, olvassuk az első-második részt, aztán kis megszakítással a harmadikat, majd újabb várakozási idő után a negyedik részt. Ahogy haladnak a fejezetek egymás után, úgy válik a tartalom egyre nehezebben emészthetővé, szürreálisabbá.
Mi a kötet mondanivalója a mindennapi ember számára?
Élj!
Éld meg minden napnak az örömét. Tarts fontossági sorrendet, figyeld az életben előkerülő apróságokat is, élvezd, amit nyújtani képesek neked. Kerülendő az önsorsrontás, csapdahelyzetekbe való beleragadás. Szerezd meg azt a tudást, amellyel józanul képes vagy látni önmagadat és a másikat is kapcsolatotok fényében, és ha környezeted minden lakója mondja is, hogy nincs igazad, akkor is saját, valósághoz hű tudásodra, tapasztalataidra építs és fordulj el onnan, sőt, menekülj! A valóság és az álmok folyamatos egyeztetést kívánnak, mert ez a természetük, és ha az álmok becsapnak, nincs kit hibáztatnod érte magadon kívül.
Így van ez, és nem másképpen.
A kötetet a Jaffa Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!
Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!
Kövess minket a Facebookon is!
Kulináris szocializáció francia módra, avagy hogy ne legyen válogatós a gyereked. Nézd csak meg!
