Mi történik, ha a nő szerint ő csak alapértelmezett anya, a férje viszont igazi apa, sőt, akár anyának is elmehetne helyette? 
Mi van, ha nem értenek egyet a csecsemő gondozása során? Ha az anya szerint jó a gyereknek a bolti bébiétel is, de az apa párás szemekkel, lelkesen párol, pürésít és utálja a vásárolt bébikaját? Ha az anya a sokadik textipelenka felületéről levakart ürülék láttán kategórikusan kijelenti, hogy ő ezt többet nem és jöhet az eldobható pelus, de a férj szerint az környezetszennyező és ráadásul szent meggyőződése, hogy nem tesz jót a csecsemő bőrének sem? 
Szerinted mi lesz a közös nevező?

Mondtam már, hogy szeretem a Corvina Kiadót? Újabban olyan meghökkententő, tabukat döntögető kiadványokat menedzselnek, amelyeket szívem szerint ingyen osztogatnék metróállomások kijáratainál, iskolák bejáratánál, hipermarketek központi helyére tennék, hogy csak tessék, tessék, vigyétek, okuljatok belőle! Amíg nevettek, szorongtok rajta, akár megoldást is találhattok saját problémáitok megoldásának vezérfonalára is. Igen, ilyen mű Meaghan O'Connel: Anya lettem - most mi lesz??? című munkája is, mint az előző kiadvány, amelyről írtunk blogunkon, Inti Chavez Perez: Respekt című kötete (Szexkönyv fiatal fiúknak).

A könyv lényege rettenetesen egyszerű mondatban összefoglalható: nem akartam gyereket, de itt van. Aztán bővíthető olyan mondatokkal: nem igaz, hogy nem szeretem a gyerekeket, csak magamat is szeretem. Jó anya akarok lenni, de kiborítanak a folyamatos nehézségek, amelyek a terhességet, a szülést és a gyereknevelést kísérik. Mi az, hogy elveszítem az uralmamat a testem felett? Oké, gyönyörű az áldott állapotban lévő test - de mi van, ha kívülről és másnak? Ha én csak azt érzem, hogy a társamnak annyira bejövő, megnövekedett mellek nehezek, viszketnek és fájnak? Ha nekem csak az jön le a gyerek méhbeli gyarapodásából, hogy hízok, mint az állat és nem látom a lábfejeimet? Aztán a gondolat, hogy ez a gyerek, ahol bekerült a méhbe, ott ki is fog jönni - teúristen, teúristen, teúristen!Nincs az az első gyerekét váró terhes kismama a földön, aki elhinné bárkinek, hogy megszülni a gyereket smafu az újszülött első heteihez képest, amikor ilyesmiken agonizál a frissen született anya (nem elírás), hogy biztos jól veszem fel? Biztos eleget evett? Most miért sír? Nem beteg véletlenül? Ó, istenem, mit csináljak vele, ha rosszul nyúlok hozzá, megölöm, kitörik a nyaka... - és hasonlók. (Mondjuk, kéjes örömmel súgom meg, hogy csak kevés szerencsések ússzák meg csemetéjük zűrös kamaszkorát, ami még borzasztóbb ennél is - csak máshogy.) (Igen, én is borzasztó kamasz voltam, nincs mentségem.) 

A történet főhőse éppen házasságot tervezett gyereke apjával, amikor kiderült, hogy vőlegénye egyben valóban gyereke apja. Óriási trumát okozott a besikerült baba, a nem tervezett családgyarapítás nagy csapás egy ilyen rettenetesen önálló, független személyiségnél, mint Meaghan O'Connel. Fanyar humorral követi lépésről lépésre a változásokat, amelyek bekövetkeznek mind testi, mind érzelmi, mind egzisztenciális téren. A szerző (meg én is) úgy gondolja, írhatnak számtalan művet orvosi, pszichológiai, társadalmi szempontból a gyermekvárásról, gyermeknevelésről, szülővé válásról, mindegyik kifelejt valamit: a papírforma csak papírforma. Olyan, mint a nőlapok oldalain megjelenő tanácsok: általánosak és szükségszerűen valamennyire púderezettek. Mint a csecsemő, amely a fotókon pózol: friss és üde (púderezett), és nem látszik a háttérben a talpig leizzadt anya, aki valami módon ezt a jóllakott, békés babát letette a fényképész elé. Milyen újszülöttel otthon lenni, császármetszésből lábadozva? Mintha táppénzen lennél. Csak örökre. Nem lehet felkészülni mindenre, sugallja a helyenként folyamatos nevetésre késztető mű. Minden terhesség egyedi, minden baba egyedi, minden szülő egyedi, minden párkapcsolat egyedi. Az a rózsaszín felhő, amivel kezelik néhányan a család nevű formáció folyamatait, egyszerűen csak nyomokban és ritkán jelentkezik: azt hívják boldogságnak, azokat a perceket az egyén életében. A többi kakis peleka, félreértések, portörlés, napi taposómalom, önzés és nagyvonalúság váltakozva, ragaszkodás és hit. Nehezen kiérdemelt és megkapott hit abban, hogy bízhat bennem a másik és én is bízhatok őbenne. Félreértés ne essék: egy szavam nincs a családok ellen. A család jó, a család értelmes képződmény. Ha jól csinálják. Ahhoz pedig önismeret, alázat, tabuk nélküli kommunikáció és az isten szerelmére, humor, humor, humor szükségeltetik.

[Mondjuk, érteni vélem a rózsaszínű ködöt is a témával kapcsolatban. Ha bármely fiatal elől levennék a szűrőt, hogy na, nézd csak meg, ilyen lesz, amikor gyereked lesz, alig valaki vállalná be, hogy ennek ellenére is akar bébit.  Elsőre rémes és ijesztő, de aztán "belerázódik" az ember lánya. A természet elég erősen gondoskodott arról hormonok formájában, hogy elültesse a vágyat gyerek után, és még utána is évekig biztosítja a nő testét arról, hogy az anya ne hagyja magára csecsemőjét. Hormonok, emelik fel jelentőségteljesen a tudósok az ujjukat, hogy a számtalan nehézség dacára az anyák ne vágják falhoz csecsemőjüket. (Most azt hiszed, túlzok vagy hazudok? Ne engem szidj, nézz utána a dolgok tudományos vizsgálatainak.) Mert igen, az anya testében a hormonok szinte szerelmes tárggyá teszik gyerekét, és nincs semmi, amit ne tenne meg érte, dacára a rettenetesen sok elviselhetetlenségnek (alváshiány - ezzel vallatnak Guantanamoban, megvan? és ez csak egy a sok közül). Ez a hormon cirka a gyerek 4 éves korában száll el az anya testéből. Amikorra már megszerette és ragaszkodik hozzá.]A szerző, Meaghan O'Connel

Nos, a főhős nem lát semmit rózsaszín szemüvegen keresztül. Tárgyilagos és humoros. Nem kertel, kimond mindent. Talán többet is, mint amit jónéven vesz a legtöbb, témában elvakult ember. Nincs más tanácsom, mint légy nyitott Meaghan O'Connel mondanivalójára. Érezd megtiszteltetésnek, hogy kimerte mondani: az anyaság nem fenékig tejföl. Hogy az anya is ember. Hogy egy gyerek (de az első tuti biztos) érkezése újrapozícionál mindent, szexet, szerelmet, ragaszkodást, anyagi helyzetet, rokoni kapcsolatokat, bensőséges pillanatokat. Hogy már soha semmi nem lesz olyan, mint azelőtt. Hogy nem történik semmi vagy éppen bármi megtörténhet, ha mindenki igénye szerint ad és vesz ki a család nevű képződményből. Hogy nem szeretünk  mindig mindenkit azonos hőfokon (igen, a párunkat sem, igen, a gyereket sem), hogy létező jelenség iszonyúan dühösnek lenni bárkire a családban. Ami nem jelenti azt, hogy nem egy család vagytok. Ami pont annyit jelent csak, amennyit jelent.

Ennyi.

Köszönöm a lehetőséget a Corvina Kiadónak! Érdekel a könyv? A kötet elérhető kedvezményes áron a borítóra kattintva, közvetlenül a kiadó oldaláról.

Ki volt az első európai Amerikában?

Odin, Thor és Loki . érdekel a skandináv mitológia?

Kövess minket Facebookon!