Mi a szabadság? Mi a szerelem? Hol kezdődik az egyén és hol a társadalom?
Ezeket a kérdéseket járja körbe ez a lassú lefolyású regény, amely igazából Glahn hadnagy naplója, az ő feljegyzései. A könyv első felében megismerjük a gondolatait, az életmódját. Kint él az erdőben egy kunyhóban, ráérősen járja az ösvényeket a kutyájával, lő maguknak egy-egy vadat, de csak annyit, amennyit meg is eszik, a szükségtelen vadászat ugyanis nem más, mint gyilkosság. (Tökéletesen egyetértek.) Érintkezik persze az emberekkel, de nem igazán tud bánni velük, nem illeszkedik a társadalomba. Aztán felbukkan a szerelem, de a nőkhöz még kevésbé ért... és aztán megismerjük ezt az embert, Glahn hadnagyot egy egészen más oldalról, más szemszögből is.
Hosszú éveken át azt hittem, hogy tudok olvasni az emberek lelkében. De lehet, hogy ez nem igaz…
Érdekes ízt adott a regénynek a tudat, hogy e művet Knut Hamsun írta, az az ember, aki idős korában a náci norvég bábkormány lelkes támogatója, a németek és a nácik, Hitler csodálója volt, miközben fiatalabb korában mélyen humanista, életet tisztelő, nélkülözésben, de fontos gondolatokban, szeretetben gazdag műveket írt. Igaz, ez a szeretet leginkább a természet felé nyilvánult meg, nem ember és ember között. Nem véletlenül kapott Nobel-díjat, és nem véletlenül példaképe rengeteg írónak, de nem véletlenül vetették meg őt a norvégok élete utolsó éveiben, majd váltak tabuvá a művei és vele együtt a neve is évtizedekre. Ezeket a műveket azonban kár lenne elfeledni.
Hasonlót vártam, mint az Éhség volt, de ez egészen más, nem jobb, nem rosszabb, csak más, de az nagyon. Az Éhségben nagyon tetszett az éhség (a fizikai és a lelki, emberi is) érzékletes leírása, ami a főhős költő fennhéjázó, tüntető adakozásával párosult, ebben pedig nagyon tetszett az a mély természetszeretet, az egyszerűség, a lassan hömpölygő szöveg, a kapcsolatok lassú kibontása: olyan mértékű józanságról és jóságról sugall ez az egész, aminek fényében csak és kizárólag időskori agyi problémának tudom betudni a nácik ilyen erős támogatását és az irántuk való rajongást. Egy olyan ember, aki ennyi érzéssel képes írni, nem hiszem, hogy szemet tud hunyni az embertelenség felett, sőt mi több, éltetni azt, legalábbis normál esetben. Persze ki tudja, lehet, hogy ő a nácik - időlegesen - jövedelmező, értelmes gazdasági és egyéb törvényeit éltette inkább, nem a Lebensraum eszméje miatti emberirtást. Az igaz, hogy a könyveiből sosem az emberek közötti kapcsolat süt, az emberek közötti szeretet, az szokszor negatív fényben tűnik fel, de mégis az, ahogyan ki tudja bontani egy egyszerű, ám művelt ember egyszerű gondolatait és érzéseit, nekem ez az erős emberismeret és empátia nagyon távol áll az idős korában vallott eszméitől.
Legyen elnéző, maga engem nem ért, én legszívesebben itt élek az erdőben, ez a legnagyobb örömöm. Itt az én magányosságomban nem ártok vele senkinek, ha olyan vagyok, amilyen vagyok, de ha emberek közé kerülök, minden erőmet össze kell szednem, hogy olyan legyek, amilyennek lenni kell.
A kötet egyébként az első, 1925-ös magyar kiadást idézi, nem csak borítójában, de a fordításban is. A 21. Század Kiadó új, KULTxx sorozatának az első kötete, amely a 20. századi, méltán ismert és elismert kalsszikusokat idézi meg egy gyönyörű kiadói sorozatban. Azóta megjelent már Az angol beteg és a Cápa is a sorozat részeként.
Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A borítóra kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron, közvetlenül a kiadó oldaláról.
Kövess minket Facebookon!
