Az Alexandra Kiadó két nagyszerű regényét javaslom az olvasni szeretők figyelmébe: az egyik csupa rejtély a két iker elválasztásával, a másik pedig okos, érzékeny és helyenként reménytelen felnövéstörténet.

Cristina Caboni Titkos virágok kertje című regénye romantikus családtörténet, amelyben ikerpárok és kertek kapnak hangsúlyt. A két idősíkon játszódó történet kíváncsiságot plántál az olvasóba:  minél tovább halad a műben, a szerző annál több rejtéllyel csalogatja befelé egy labirintusba - és ezt akár szó szerint is lehet érteni. Létezik egy kert, amelyben titkos virágok tenyésznek, és ezt a kertet, ezeket a növényeket mindenáron gondozni szükséges. A Donáti családban régóta születnek ikrek, akik különös feladatot kapnak családjuktól. Persze, a történelem és egyéni tragédiák színezte légkörben nem mindig olyan vállakra kerül a tehertétel, akik el is bírják, s ebből sok kalamajka kerekedik, amelyben a lelkiismeretfurdalás a legenyhébb problémája a benne résztvevőknek.

A múlt visszaköszönésén túl a jelen is tartogat meglepetéseket. Londonban, egy virágkiállításon két egymásra hajszálpontosan hasonlító nő néz szembe egy virágkompozíció felett: a környezetükön kívül ők vannak a legjobban kibukva ezen a rettenetes egyezésen. Mint hamarosan kiderül, ikertestvérek, mert bár ott és akkor nem beszélgettek, elrohantak egymástól, de mindegyik kérdőre vonta saját szülejét, hogy fordulhat az elő, hogy valaki kiköpött másuk, ha nem vérrokon? A szülők le vannak sújtva és vallanak, amennyit jónak látnak. Iris Donati Amszterdamban nőtt fel az apjával, Viola Donati pedig az anyjával Londonban. Pici gyerekként választották el őket egymástól, egyelőre titokzatos okból kifolyólag, amit aztán csak apránként csepegtet a szerző. A lényeg, hogy őseik földjére, Olaszországba kell menniük ahhoz, hogy a titkokra és miértekre fény derüljön.

A képre kattintva kedvezményesen beszerezheted a kiadótól!

Kellemes, vaskos, romantikus családregényt tart kezében az olvasó, ahol a rejtélyek mögött emberek és életek húzódnak meg, a virágok pedig titkos nyelven szólítják meg az arra érdemeseket. Bekuckózni való, néhol fájdalmakkal teli történet arról, hogy a család nevű képződmény, akár van kertje, akár nincs, nem mindig alkalmas arra a feladatra, amire kiszemelték, nem mindenki lehet olyan erős, mint amilyen terhet muszáj cipelnie. Olyankor pedig mindig tragédia kíséri a folyamatot. A szeretet ereje néha képtelen megbirkózni a hagyományokkal és az ősök elvárásaival. Jól van ez így vagy változtatni kell rajta? Majd a legújabb generáció, Iris és Viola megoldja. Ha megoldja. Jami Attenberg A felnőttkor küszöbén című könyvének abszolút félrevezetőnek tartom a fülszövegét. Egy felnövéstörténetet ígér, amely kíméletlenül mulatságos és megkapó. Hát... nem az. Értem és tudom, hogy ezt a témát is meg kell írni valakinek, értem, hogy nem mindenkinek sikerül olyan módon felnőtté válnia, ahogyan a nagy könyvben meg van írva, azt is vágom, hogy vannak emberek, akik alig akarnak kiröppenni a mamahotelből, de azt nem értem, mi a fenének erről ekkora terjedelemben írni, és ráadásul azt állítani róla, hogy vicces és megkapó. Szerintem meg szánalmas és nyomorúságos (nem a mű, hanem a sors, amiről ír), amikor valaki ennyire nem tudja, hol a helye és mennyit ér, holott elmúlt lassan nemhogy húsz, hanem harminc éves is, de bőven. Ami még borzasztóbb, személyes ismeretségi körömben is tudok mutatni több (!) ilyen embert, aki simán beleillik a könyv főhősének, Andrea Bernnek pozíciójába: szingli, munkája alig tartja el, élete sehová sem tart, amiért természetesen rajta kívül mindenki más hibás.A mű végigköveti Andrea életének sarokpontjait, gyerekkorától negyvenéves koráig. Folyamatosan ugrálunk ide-oda az időben, hogy kiderüljön, szerelmi élete romhalmaz, egy New Yorkban lévő reklámügynökség jól-rosszul fizetett alkalmazottja, számos férfiafférja valamint úgy-ahogy normális családja ellenére rettenetesen magányos. Elpazarolt évekre néz vissza a mű, amikor lovon (fehéren, természetesen) érkező királyfit vár, de addig is kapcsolatot kezdeményez vagy fogad el nős férfiakkal, a munkahelyén sem oké minden, de legalább biztos, az idő pedig csak csordogál mellette, de nélküle. Nem arról van szó, hogy partner és gyermek nélkül nem élet az élet, csak akkor nem kell mindenkiben leendő gyereke jövendő apját látni.

A képre kattintva kedvezményesen beszerezheted a kiadótól!

Nekem ez a könyv reménytelenség eposza. Semmi nem jön be ennek a nőnek. Mintha a nagyváros levegője azt üzenné neki, minden a tiéd, csak akarni kell, holott ez egy nagy humbug: nem ő nyúl sorozatosan félre, hanem azt kéne alaposan sejhajon billenteni, aki sugallja neki. Semmi sem a tiéd, amíg képtelen vagy megfogalmazni, hogy mit és kit akarsz, és hogy ezért mit kell megtenned. A mű főhőse csak sodródik, csak duzzog, csak nagy vonalakban van jelen saját döntéseinél, ezeknek árát pedig rettenetesen nem akarja megfizetni, igazságtalannak tartja. Passzivitása saját sorsával kapcsolatban idegesítő és bosszantó. Értem, hogy van olyan: most a lovak közé dobjuk a gyeplőt, de világos okok nélkül az is baromság. Kábítószer-használatra nincs mentség, derékba tört álmokon pedig legfeljebb nosztalgiázni érdemes, de siratni, komolyan venni azt, ami lehetett volna, semmi értelme.

Most már csak azt remélem, hogy a szerző nem önmagáról írt. Szóval: nem bátor, nem kacagtató és nem magával ragadó olvasmány, hiába ezt ígéri a fülszöveg. Látlelet elpazarolt évekről, és semmibe tartó sorsról. Amikor elolvasod, azért tedd, hogy tudd: hogyan ne éld az életed vagy azért, mert eddig így élted, és szembesülj vele.

Köszönöm a lehetőséget az Alexandra Kiadónak! 

Egy rossz döntés, egy nagy titok, és egy család, amely mindent elveszíthet...

Mi a különbség igazság és bosszú között?

Kövess minket Facebookon!