Mi történik, amikor pánikbetegséggel küzd az ember? Lehetséges-e valamiképpen felülkerekedni rajta? Főleg tartósan? Íme egy lehetséges - sikeres - megküzdési stratégia a sok közül. Tamás Rita: Ne pánikolj, sportolj! című könyve megérintett, személyes hitvallása még jobban: "Hiszem, hogy nem a történések határoznak meg minket. Hanem az, hogy mit kezdünk a történésekkel."

A képek Tamás Rita Ne pánikolj, sportolj elnevezésű Facebook faláról származnak, és őt ábrázolják.

A Jaffa Kiadó kivételesen személyes hangú művet tett le a pánikbetegséggel küzdők asztalára, Tamás Rita Ne pánikolj, sportolj! címmel. A mű a szerző személyes életútját tartalmazza, az összeomlástól a harmóniáig. Kemény, küzdelmekkel teli sors az övé, amely folyamatos kihívásokkal van telitűzdelve. Tanulj tőle! Mert van mit.

Sokat gondolkodtam a címen, a legegyszerűbbtől a legbonyolultabbig ötleteltem, gondoltam arra, hogy egyszerűen a könyv címe legyen a recenzió fő címe, aztán a Ma pánikbetegsége 19. századi lélekkel, de egyik sem tükrözte azt a fontos lehetőséget, amit a mű ígér: a tünetmentességet. Már pedig ez a legfontosabb mondanivalója a történetnek: vedd kezedbe az életed és éld meg a napokat, minél kevesebb pánikbetegségre utaló tünetekkel. A hogyanra ad egyfajta választ, ami nyilvánvalóan az ő személyére szabott lehetőség, amiből azonban más is profitálhat. Persze, Tamás Rita megküzdési stratégiái Tamás Ritáéi. A pánikbetegséggel küzdő más személyeknek csak mankó lehet, amit saját személyükre kell szabniuk, és ugyanúgy keresni kell saját útjukat a betegségből kilábalásra, mint a szerzőnek. Ami biztos: helyettük értük senki sem küzdhet.Személyes sorsát gyerekkora történéseivel kezdi. Két évesen megsértődött, amikor a szülei magára hagyták a kórházban - vágyott rájuk, látogatáskor mégis elzavarta őket, de mire hazavihették onnan, foltokban tépte ki a haját bal oldalon. Vagy amikor edzőtől edzőig hordták, mert tehetségesnek mutatkozott a pingpong terén. Az edzők sorra fejvakarva tájékoztatták a szülőket: "amit Rita tud, azt kevesen tudják, de a lelke...". A jövő bajnoka lehetne, ha nem sértődne vérig félszavakon, ha nem csak edzéseken brillírozna, hanem versenyek alkalmával is. De nem, Rita versenyeken lefagy, apja a nézők közül ordítozik ki, hogy mi a szart csinálsz, míg az edző már csak lemondóan legyint. Rita ugyanis imádja a pingpongot, a játék öröméért és szépségéért - de versenyezni utál, és ez szinte egész életében így marad. Ügyes és kitartó - ha örömet okoz neki valami, ha érdekli, nincs az a mennyiségű munka, amit sajnálna elvégezni érte. De ha beszól valaki, már dobja is el az egészet. Így likvidálja tanulmányaiból a nemszeretem tárgyakat, ami persze újabb konfliktusokhoz és újabb szoronganivalókhoz vezet.

16 éves, amikor abbahagyja a versenysportot, és szintén 16, amikor beoltják kanyaró ellen, ami szövődményeket okoz nála. Ezután nem sokkal utána jelentkeznek a légszomjjal párosuló pánikrohamok. 

Hosszú utat jár be a harmóniáig. A sportnak köszönhetően kap egy alapvető állóképességet, megtanul rendszer szerint élni, kudarcot tűrni, megélni az összetartozás érzését. Ettől függetlenül mai napig is tiltakozik, ha valaki tehetségesnek mondja a pingpongban: nem, aki tehetséges, annak  mentális egészsége is rendben van, neki pedig nem. Ő csak ügyes, tartja magáról. A kanyaróoltás okozta szövődményeket először tévesen leukémiának diagnosztizálják, ez az első olyan trauma Rita életében, amikor megérti: életünk minden igazi nehézsége csak egyedül küzdhető le vagy meg. Nincs mese, hiába állnak mellettünk, helyettünk senki nem tud szülni, meghalni vagy meggyógyulni. Nos, innentől folyamatosan küzd a pánikbetegséggel, amiről azt sem tudja, hogy az. A nyolcvanas években még kevésbé ismerték fel ezt a tünetegyüttest, meg valahogy cikinek is számított ilyesmivel orvoshoz menni: hisztériázik, tartották a hozzánemértők.

Valahogy mindenütt kívülállónak érzi magát: az elitiskolában munkásszármazása miatt, munkahelyén is, problémái egyre sokasodnak. Szülei igyekszenek bagatellizálni gondjait, majd elmúlik, kislányom, bíztatják, apja pedig egyenesen unja a vele kapcsolatos problémákat. Az egyszerű, tanulatlan szülők nem értik, mi baja lehet Ritának. 

Halad az élete, tudattalanul is hordozza magában anyja sorsát: mindig lehetőségein alul választ párt magának, ahogy anyja is. A hozzávaló társ folyamatos kihívást, megfelelnivágyást generál, arra nincs szüksége, biztonságot akar. Így lesz társa, gyermeke apja egy szerencsejátékfüggő, akivel nagyon megértik egymást, egy agyuk van, ahogy ő fogalmaz, de ez nem minden. Végigcsinálja vele a terhességet, szülést, nehézségeket, és mégis, mire nagyobbacska lesz a gyerek, nincs más választásuk, mint elválni. De legalább méltósággal teszik.

A sporthoz való visszatérést a normál helyzetben is szapora nyugalmi pulzusa indítja el: kell valami, ami miatt kiegyensúlyozottab lehet ez az érték, ez pedig a sport. Rita elindul az úton és rádöbben, hogy számára egy verseny lehet csak, önmagát legyőzni.A többi már történelem. Múltjánál már csak a jelenét szereti jobban. Nem tartja magára nézve kötelező érvényűnek a járt utakat és az elvárásokat. Ragaszkodik saját megoldásaihoz, azok kitalálásaihoz, az úthoz, amit értük be kell járnia. Önmagával, önmagáért küzd. 

Valamikor, nagyon régen valami enyhe pánikbetegség-félém nekem is lehetett: rettegtem hídon átmenni (leszakaaad, úristen, pulzus az egekben, amíg át nem értem rajta), tömegben dettó, csak azt néztem, hol a széle és kifelé innen. Tömött buszon, villamoson légszomj, szédülés, rosszullétig dübörgő szív. Aztán elmúlt, miután egyfolytában mantráztam, hogy csak úgy érzed, csak úgy érzed, nincs semmi bajod, csak úgy érzed, de ez nem valódi, csak úgy érzed, de nem valódi, és egy-két év alatt túljutottam rajta. Szerencsém volt? Szerencsém volt. A tünetek ugyanúgy a nyolcvanas évek végén kezdődtek, amikor még nem volt olyan egyértelmű, hogy mi lehet a bajom. 

Amikor a recenzióhoz kerestem fotókat, eljutottam Tamás Rita Ne pánikolj, sportolj című Facebook oldalára is, ahol sikeresen leragadtam a posztjainál. Mondhatom, le a kalappal előtte. Nem elvarázsolt celeb, hanem saját rohadtul nehéz életének avatott krónikása. Sokan szeretik, követik, és néhányan nem kedvelik, de azokkal neki nincs gondja. Neki csak önmagával van elintéznivalója, az pedig, hogy kinek hogyan tetszik az, amit és ahogy csinál: nem érdekli. Amúgy nagyon helyesen. Összbenyomásom az a hölgyről, hogy sikeresen állja a sarat élete, munkája és szenvedélye között, egyensúlyra törekedve. Nem festi magát jobbnak, szebbnek, még azt sem mondja, csináld utánam, bakker, aztán majd dumálhatunk, mert (igen, ismétlem magam) nem érdekli, ki mit gondol róla. Megítélése szerint mindenkinek a maga cipőjét kell felhúzni reggelente és járni is csak ő tud benne, így megítélni sem más dolga, hogy az illető hol tart, miért tart ott, ahol éppen tart. Mert mindenkinek megvan a maga tempója, amihez illik jóindulattal és segítőkészséggel odafordulni. És hogy ezt a jóindulatot és odafordulást ki hogyan képes vagy hogyan akarja, tudja elfogadni és saját élethelyzetére fordítani: az ő dolga. Önmagától senkit sem lehet megmenteni. Sem férjet, sem társat, sem gyereket, sem ismerőst, sem barátot, sem követőt, sem tanítványt, sem senkit. 

Számtalan életmódváltással, egészséges életmóddal foglalkozó könyv járt a kezemben a blog három éve alatt. Ez az első, ami meg is érintett és igazán cselekvésre késztetett. A könyv utolsó fejezetében vázolt tippek mindenki gyakorlati hasznára szolgálnak, ha élnek vele.

Ennyi.

A kötetet a Jaffa Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

Elfogták a Sötét Sebészt!

Az aranyműves fia