A halálsor angyalai

2020. március 30. 00:44 - GReni

Könyvajánló - Linda Polman: A halálsor angyalai

Milyen az élet a halálsoron? Megérdemli bárki a kivégzést? Miért szeret bele egy nő egy gyilkosba, aki a halálos injekciót várja? Izgalmas kérdések, amelyekre egy holland oknyomozó újságíró kereste a választ a texasi halálsoron. Egy olvasmányos, érdekes kötetben olvashatjuk halálraítéltekkel és családtagjaikkal készült riportjait és interjúit.

Linda Polman holland oknyomozó újságíró egy érdekes mikrokozmoszba vezeti be az olvasókat A halálsor angyalai című kötetben. Amerikai filmekben szerintem mind láttunk már olyat, hogy egy börtönben valaki a kivégzésére várva megismerkedik egy bájos nővel, akit még akár feleségül is vesz. Ezek a nők azért kapták a halálsor angyalai nevet, mert ők azok, akik lehetőségeikhez mérten fizikailag és lelkileg is támogatják a halálsoron várakozókat.

Az Egyesült Államok 32 államában még mindig van kivégzés. Évről évre derülnek ki esetek téves ítéletekről, ártatlanok kivégzéséről, de még mindig nem döntöttek úgy a vezetők, hogy véget vetnek neki. A halálsoron kivégzésüket várók hosszú éveket, 15-25 évet töltenek a rácsok mögött mielőtt elérkezik a halálos koktél vagy a villamosszék ideje. Ez idő alatt pedig lehetőségük van hirdetést feladni, hogy levelezőtársat keresnek, amire meglepően sok nő jelentkezik. Az éveken át tartó levelezés pedig nem egy esetben házassághoz vezet.

Egy texasi börtönben mintegy 280 rab vár a kivégzésre. A szerző évekig tanulmányozta a halálra ítélteket és hozzátartozóikat. Számos interjút készített az elítéltekkel, feleségeikkel, menyasszonyaikkal és ebben a kötetben elmeséli az ő történeteiket, miközben megismerteti velünk ezt az elzárt világot és a végrehajtás részleteit.

Részletesen olvashatunk a teljes ügymenetekről, köztük magáról a halálbüntetésről, bűneikről, gyilkosságaikról, tárgyalásaikról, fellebbezéseikről, emellett kapunk egy kis betekintést az állam által kirendelt ügyvédekről, valamint a lelkészekről, családtagokról, levelezőtársakról és azon kevesekről, akik minden kivégzésen tüntetéseket tartanak a kivégzés ellen, de megismerkedünk azokkal a szervezetekkel, mozgalmakkal is, akik harcolnak a büntetések enyhítésén életfogytig tartó szabadságvesztésre.

Izgatottan és kíváncsian fogtam bele ennek a könyvnek az olvasásába, mert számomra teljesen érthetetlen, hogy egy nő miért akarna levelet írni, megismerkedni valakivel, akire a biztos halál vár, és még csak nem is ez a legnagyobb probléma, hanem mondjuk az, amikor egy többszörös gyilkosról beszélünk.

A kötet során kapunk egy képet erről a világról, a rabok kapcsolatairól, a családtagokról, a kivégzés menetéről, az azt megelőző harcról az életért vagy épp a megbékélésért. Nekem nagyon tetszett. Izgalmas volt egy olyan helyzetbe belesni, amelyről fogalmam sem lehet. Milyen lehet a négy fal között várni az időpontot, életed végének pontos idejét? És akkor itt vannak ezek a nők, akik egy kis színt visznek a mindennapjaikba. Kirittyentik magukat, csinosan, dögösen felöltöznek, flörtölnek vagy épp vigasztalnak. Kinek mire van szüksége. Nem mondom, hogy teljesen megértem őket, azt sem, hogy egyetértek ezekkel a nőkkel, de nem is ítélem el őket. Linda Polman izgalmas könyvét bátran ajánlom mindenkinek, aki belesne a halálsor kulisszái mögé.

Egy idézetet emelnék ki a végére, amely egy 28 éves angol hölgy mondata a kötetben. A nő a tévében látott egy műsort arról, hogy amerikai halálraítéltek levelező társat keresnek. Közölte a férjével, hogy kíváncsi, ezért ír az egyiknek. A pasi azt gondolta csak valami hülye hóbort, ezért ráhagyta a dolgot. Végül így ismerkedett meg a negyvenhét éves gyilkossal, aki a kivégzésére várva vallásossá vált és őszintén beismeri, hogy valóban gyilkolt, de vállalja a felelősséget a tetteiért. Azt gondolnám, hogy a halálra várva már nincs értelme titkolózni, de sokan még az utolsó pillanatban is ártatlannak vallják magukat. Kettejük között a levélváltások egyre sűrűbbé váltak, kötődés alakult ki, s végül a nő el is utazott az Államokba, hogy láthassa a férfit...és azóta már házasok. De miért ment hozzá? Hát elmondása szerint ezért:

"Ideális férjek. Nem tudnak megverni, nem zavar a horkolásuk, és saját maguk szedik fel a földről a koszos zoknijukat meg gatyájukat. [...] Nem tudnak mást megérinteni, csak a szívedet. Egy férfi, aki a halálsoron ül, csak a leveleivel tud meghódítani és megtartani egy nőt. Tulajdonképpen mindegyiknek el kellene töltenie egy kis időt a halálsoron. Sokkal rendesebbek lesznek tőle a nőkkel. - Azt, hogy végül ki fogják végezni őket, nehéz megemészteni, ha a szíved egy halálraítélté. - De azok a férfiak, akik nem a halálsoron ülnek, szintén meghalnak egyszer."

A kötetet az Athenaeum Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!