Auschwitzi bölcsődal

2020. június 24. 07:57 - GReni

Könyvajánló - Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Egy német ápolónő, cigány férj és öt gyermekük
tragédiája Auschwitz Birkenauban a náci faji törvény miatt.
Megindító, szívszorító történet a vészkorszakból.

auschwitz_i_22_may_2010.jpg

Amikor meghalljuk, hogy Auschwitz, rögtön a rengeteg zsidó jut eszünkbe, akik a haláltáborokban vesztették életüket. Rengeteget könyv és film foglalkozik azzal a tragédiával, ami akkor történt, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy nem csupán ők voltak a kitaszítottak között. Auschwitzban is volt tábor a cigányság számára. Mario Escobar Auschwitzi bölcsődal című könyvében egy igaz történeten keresztül meséli el az olvasóknak, hogy mit jelentett a náci Németországban cigánynak lenni.

A kötetben megismerjük Helene Hannemannt, az árja ápolónőt, aki a '20-as évek elején beleszeretett egy kedves hegedűművészbe, Johann Hansteinbe. Nem volt könnyű dolguk, sokan elítélték őket a srác cigány származása miatt. Megharcoltak, hogy együtt lehessenek, mert akkor már bőven uralkodtak a náci eszmék.

Végül a pár sikerrel járt és öt gyermekük volt, amikor a Berlini Filharmonikusoknál zenélő Johannt elbocsátották a faji törvények miatt. Helene rengeteget dolgozott, plusz műszakot vállalt, hogy el tudják tartani a családjukat és még talán nem is sejtették, hogy lesz még ennél rosszabb is.

1943 májusában kopogtattak az ajtón. A cigányholokauszt rendelkezései alapján az apát és az öt gyermeket elviszik a Birodalom cigány lakosságának kijelölt gyűjtőhelyre, de az asszony marad. Árja származása őt megvédené, de ugyan ki lenne képes végignézni, hogy elhurcolják a családját? Így kötöttek ki együtt az Auschwitz-Birkenauban elkülönített cigány táborba.

Mario Escobar történész Helene történetét öntötte egy regénybe. Attól, hogy nem dokumentarista jelleg, hanem maga Helene meséli el az ott töltött hónapokat, még egy kicsit személyesebbé, megindítóbbá válik. A kötet lapjain az anya és gyermekei tábori életét ismerhetjük 1943 májusától '44 augusztusáig. Az események igaz történeten alapulnak, csupán néhány eltérés van a valóságtól, de ezekre fel is hívja a figyelmet a szerző a kötet végén.

Megismerhetjük a tábor mindennapjait, olvashatunk a szörnyűségekről és Mengele rémtettei is terítékre kerülnek. Helene a gyermekeivel marad, míg férjét máshová helyezik. Nyomorúságos körülmények uralkodnak, éhezés, betegségek, megaláztatások, rengeteg szenvedés, amiből sokszor a halál jelenti a megváltást, ráadásul az emberkísérleteiről elhíresült Mengele megbízza Helenét, hogy hozzon létre egy óvodát a lágerben a cigány gyerekeknek. Ettől is kicsit más ez a regény, mint a korábban olvasott holokauszt leírások. Az óvodában a gyerekekért mindent megtesznek a körülöttük serénykedő felnőttek. Próbálnak reményt nyújtani a kicsiknek és sokszor saját életüket kockáztatva segíteni a kicsiket. Nem könnyű a dolguk, mert a halál és a kilátástalanság veszi őket körbe.

Egy érdekes olvasmány, tele érzelmekkel, bár én úgy éreztem néha a tények elvittek, mégis azt gondolom, hogy jól példázza, hogy még a vészkorszakban is volt szeretet, önfeláldozás, emberség, bátorság, remény, összetartás a legnehezebb pillanatokban is. A könyv ugyan nem hibátlan, de olyan téma ez, amiről mindig kell beszélni, amire mindig kell emlékezni. A valaha volt legnagyobb rémtett ez az emberiség ellen, aminek sosem szabad megismétlődnie.

auschwitzi-bolcsodal.jpgA kötet kedvezményes áron megvásárolható a borítóképre kattintva a kiadó honlapján.

Fordította: Pávai Patak Márta

Köszönöm a lehetőséget a Kossuth Kiadónak!

Kövess minket Facebookon!

 A Mengele-lány, aki túlélt négy haláltábort

Anne Frank naplója képregénybe csomagolva

Egy zsidó kislány megrázó naplója a vészkorszakból

Schindler listája: “Egyórai élet is élet.”

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr2315717630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drizari 2020.06.24. 16:28:15

Ma egyes országokban sokkalta kifinomultabb, és humánusnak tűnő megoldásokat alkalmaznak. S mindezt koncentrációs munkatáborok, és jogi megkülönböztetések nélkül.
süti beállítások módosítása