Karacs, a rettenetes

2020. szeptember 26. 06:16 - Carbonari

Könyvajánló - Urbánszki László: Karacs

A Zrínyi Kiadó friss, ropogós, humorral és kalandokkal teli ifjúsági kötetet tett az érdeklődők elé Urbánszki László tollából, Karacs címmel. Miért javaslom olvasásra gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt? Mert tiszta lélekkel felruházott főhőse aprólékos csínyekkel és nagy odaszánással cselekszik, amely kalandokat gyerek körömrágó izgalommal, felnőtt pedig szívből jövő mosolygással olvassa, és olvassa... és olvassa.

Új Fekete István született, vagy inkább reinkarnálódott Urbánszki László személyében. Utoljára akkor volt hasonló élményben részem ifjúsági regény abszolválásakor, amikor Fekete István valamelyik állatregényét vettem kézbe, főleg Kele vagy Bogáncs címűeket, persze, Tüskevárról vagy Téli berekről nem is szólva. Urbánszki fiataloknak szóló műve erőteljes ábrázolással hoz elénk egy honfoglaláskori kiskamasz fiút, annak minden erényével és hibájával egyetemben. Hiszen csak egy tizenéves fiú képes annyira elrugaszkodni a valóságtól, hogy hiúsága legyőzi félelmét, oktondisága felvértezi vakmerőséggel, tapasztalatlansága pedig fájó kudarcokkal, amelyekből felállni nem is olyan egyszerű. Karacs, a rettenetes, írja egy helyen Urbánszki, ami rímel a szerző gyerekkori kedvenc könyvére, Kartal a rettenetesre. (Igen, gyerekként én is olvastam Rónaszegi Miklós A rettenetes Kartal c. művét. Ja. Vagy hússzor. Minden részt.)

Urbánszki László mára már sok könyves íróvá verekedte fel magát, és szó szerint. A történelmi korokban játszódó regényei mellett fantasy-be is belekóstolt, méghozzá maradéktalan sikerrel. Aprólékos világalkotásai pontosak, nem hagy elvarratlan szálat sehol sem, játszódjon az a regény valós síkon IV. Béla korában, vagy a jövőben, egy atomháború után. Nagy vesszőparipája a pontosság és történelmi hitelesség, amely komoly kutatómunkára ösztönzi. Azt szokta nyilatkozni, amikor erről kérdezik, hogy nem engedheti meg magának, hogy ne tudja, mennyi zabot eszik / evett egy ló a XIII. században, vagy mit bírt el egy páncélzat / egyéb védőfelszerelés akkoriban. Ugyanígy képes felkutatni és regényébe beépíteni kevés számú ember által ismert diplomamunkák, doktori értekezések legújabb eredményeit is (egy vita során olvastam tőle elképedve). A szerző, Urbánszki László, és idén megjelent könyvei

Regényeit benépesíti állatokkal is, akiknek úgyszintén ismeri jellemző tulajdonságait. A szürkemarha egyik nagy kedvence, de lovak, rozsomákok vagy mint jelen esetben, komondor és öszvér is szóba kerülhet. Komolyan kidolgozott személyiséggel látja el őket, és jellembeli tulajdonságaikkal rekeszizom reszkettető helyzetekbe sodorja őket a főhőssel együtt.

Ez a regény igazi gyöngyszem a munkái között. A szerző minden regénye alapos, a történelmi kalandregény zsáner kedvelőinek kedvence, de ez most kicsit más. Mint amikor egy viháncoló lovat megzaboláz gazdájának egyetlen pillantása, hogy most NE. Most csak komolyan röhöghetünk. És a ló, fejét félrehajtva, finoman beleharap gazdája vállába, hogy jól van na, akkor komolyan. Így születhetett meg a szerzőnek ez a felnőtteknek szóló regényei nagy többségétől kiforrottabb, igényesebb munkája.
Mert megítélésem szerint felnőttként kamaszoknak írni nem is olyan egyszerű. Egy csomó, eddig jól bevált "fegyverét" le kell raknia a szerzőnek ahhoz, hogy őket is érdekelje, és a kiadó se húzza el a száját, hogy túl erőszakos, túl szabadszájú, túl nem nekik szól, túlakármilyen, amely nem az ő nyelvükön íródott, nem olyan célt valósít meg, amely egy fiatalnak példaképül állítható, és köszönjük, nem kérjük. A kötet illusztrátora Szert-Szabó Dorottya, rajzai remekül kiegészítik a humoros, kalandos szöveget.

Tartalom

"A frankok réme, az Öregisten démoni harcosa, Karacs a rettenetes! – ordította szilajul, a hajába törülve iszapos kezét. A nadrágjába nem merte, mert azért kapott Kincső anyától." Ez az idézet szinte jeligéje is lehet a műnek, mert az egész ebben a hangulatban és ebben a korban zajlik le, amikor a frankok még jelentős tényezők a Dunától közvetlenül nyugatra. A pimasz, tizenkét éves kiskamasz Karacs (aki a fentieket ordítja), saját megítélése szerint már majdnem férfi (nem, nem az, de jól hangzik, jobban, mint az, hogy minden lében kanál kisfiú), rettenetes kalamajkába kerül. Frankok megtámadják családja szálláshelyét és elhurcolják őket, miközben Karacs korábban pont a támadók útvonalába beleesve, előlük menekülve megsebesül, és képtelen értesíteni az ottaniakat a veszély felől.

Karacs szülei és testvérei után indul, de szerencsére nemcsak ő, hanem a szálláshely munka nélkül maradt óriás komondora (Nagygubanc) és apja hektikus, harcias viselkedésű öszvére is (Uraság)... Legkésőbb félúton mindnyájan találkoznak és egyesítik erejüket. Karacs minden találékonyságára szükség van, hogy egyrészt a komondort magához édesgesse és komoly harcostársként betagozza életébe, másrészt valamilyen módon úrrá legyen olyan mindennapi gondokon, hogy enni valamit, aludni valahol, életben maradni valahogy, miközben szülei nyomát sem tévesztheti szem elől. A két állat mosolyogtató, egyszerre egyszerű és mégis bonyolult viselkedése, gondolataiknak embertől különbözősége nagyon sok komikumot, és egyben elgondolkodtató helyzetértékeléseket tartalmaz. Mindenesetre az öszvérről érdemes tudni, hogy aljas és bosszúálló, saját gazdáján és annak családján kívül senkit sem tűr meg sem magán, sem maga mellett... nyerítiázással tanít móresre bárki idegent, aki vesztére belebotlik, és úgy gondolja, hogy befogja vagy embercsaládja ellen támad.

Karacs sok viszontagság után megtalálja a családját, de apja erősen ráparancsol, hogy azonnal forduljon vissza frank földről, ne hősködjön, innen nekik MOST képtelenség megszökni. Menjen el innen, keressen békésebb vidéket, nőjön fel, és talán valamikor visszajöhet értük, ha minden úgy sikerül, ahogy gondolja. Karacs szorongva szót fogad. Visszaútja során sok-sok emberrel találkozik, de segíteni senki sem akar vagy senki sem tud neki. A Dunától keletre fekvő Gyepűvidéken nem maradhat, és beljebb sem lesz jobb, mert éhes szájat senki sem szeretne etetni sajátjain kívül. Portyázó magyar seregbe is belebotlik, de be nem tagozódhat, a nagypolitika pedig éppen nem neki kedvez: Kál horka serege pont a frankok mellett indul harcba. Sorsa teljesen reménytelennek látszik, amikor egy magyar százados megszánja... és történik, ami történik.

Mi a tanulság? Bármekkora igazságod vagyon is, ha nem tudod érvényesíteni, nem ér semmit, annyit sem, mint pernye a szélben. Az erősebb, a hatalmasabb, a gátlástalanabb egyszerűen elvehet tőled bármit, és ha nem vagy észen, az életedet is. Aki erre a sorsra jut, addig kell ügyeskednie, amíg valakit maga mellé nem tud állítani, vagy csavaros ésszel fogást nem talál ellenfelén. Fiatalként pedig hiába akar bárki is hirtelen felnőttnek lenni, nem olyan jó az - de ez gyerekként csak akkor érthető meg maga valójában, amikor ilyen rettenetes kalamajkába kerül, mint Karacs.

Ugyanakkor... nem erről álmodik minden mai gyerek is? Hű, ha majd egyszer felnövök, akkor annyi csokit eszek, amennyit csak bírok! És sosem fogok fogat sem mosni! És akkor fekszem le, amikor én akarok! A felnőtt pedig csak elnőzően mosolyog, hogy hej, de visszajönnél te még gyerekkorba, ha lehetne: semmi felelősség afelől, mit eszel, hol alszol, annyi a dolgod csak, hogy gyerek legyél. De úgy van megcsinálva, hogy saját életünkben sokáig mindig csak utólag vagyunk okosak, az éppen akkor zajló események pedig elvakítanak, hogy jaj, most mi is történik? Betöltjük bizony a harminc, negyvenet is, mire lassan eszmélni kezdünk, hogy AHA, ez most így történik, azért mert... és ha én erre azt teszem, hogy, akkor az lesz, hogy. Bizony, Karacsnak, a kölyökembernek ezen az érési folyamaton hirtelen kell átesnie és heteken belül felnőni úgy-ahogy a feladathoz. Nincs mit csodálkozni azon, hogy már kalandok közben is nagyon szívesen maradna mégis gyermek felnőttek felügyelete mellett.

Lesz-e a történetnek folytatása? Erősen remélem, hogy igen. Annyi potenciál rejlik még ebben a kiskamaszban és a kor történéseiben, hogy akár még két rész is beleférhet. Én pedig nem árulok el hadititkot azzal, hogy bizony Fekete István regényei mellé odakerül ez a kötet is, hogy ugyanúgy, mint Bogáncsot, Kelét, Végtelen utat pár évente, legnagyobb gyönyörűséggel újra, és újra, és újra elolvassam, amíg csak élek.