Két szuper Disney kötet alsósoknak

2020. június 08. 07:05 - GReni

Könyvajánló - Álnok ügynök / Egy ifjú kacsa ballépései

A Manó Könyvek számos szuper könyvet adott már ki gyerekeknek. Legújabb könyveik között van két jópofa, vicces, színes Disney kötet is. Ez egyikben Minnie és Daisy kalandjait ismerhetjük meg, míg a másikban az ifjú Donald kacsa ballépéseiből kapunk ízelítőt.

disney_kotetek.jpg

Az egyik kötet Jen Petro-Roy Szuper Kémek című sorozatának első kötete, az Álnok ügynök, melynek főszereplői Minnie egér és Daisy kacsa. Mindkettejüket felvették a Kaliszota Fősuliba, ahol számos izgalmas kaland várja őket. Már az odaút alatt is történnek titokzatos dolgok. Egy különös csomag, egy furcsa idegen, aki autókban leskelődik, ráadásul az úton Minnie autóját valami őrült le akarja sodorni. Majd egy váratlan pillanatban az idegen ellopja Daisy titokzatos csomagját.139482663.jpg

Az idegen után csak egy sáldarab maradt MM monogrammal. A lányok nyomozásba kezdenek, hogy visszaszerezzék a csomagot, közben pedig arra is fény derül mit jelent az MM. Két jó barátnő, akik a nyomozás közben új barátokra tesznek szert és azt is kiderítik ki az álnok ügynök. És nagy titkot nem árulok le, amikor azt mondom a nyitókötetben fény derül rá, miként lesz a csajokból szuperkém.

Könnyű nyelvezetű, fordulatos történet. Izgalmakkal, kalandokkal, barátságokkal és titokzatos gonoszokkal, akik legyőzésre várnak. Ezt pedig csak teljesebbé teszik a színes, vidám illusztrációk a Kawaii Creative Studio jóvoltából.

Egy 6-10 éves gyerek biztosan örömét leli ebben a szórakoztató történetben. Nem olvastam az angol kiadást, de a laza, gyerekek számára könnyen megérthető, feldolgozható mondatokat olvasva, a fordító, Heinisch Mónika klassz munkát végzett.

0401_kreativok10.jpg

A másik jópofa Disney kötet Az Ifjú Donald Kacsa című sorozat nyitókötete. Jimmy Gownley az Egy ifjú kacsa ballépéseiben megismerjük a legendává vált Donald kacsa gyerekkorát. A világ leghíresebb kacsája június 9-én ünnepli 86. születésnapját. Hihetetlen, ugye? 1934-ben debütált a Bolondos Dallamokban és hamar népszerűvé vált, rengeteg film, képregény szereplője volt. Annyira népszerű, hogy még aszteroidát is neveztek el róla, ráadásul a világhírű hollywoodi Walk of Fame-en, a hírességek sétányán is kapott egy csillagot.

A történet elkalauzolja az olvasókat a Hápburgban található legmenőbb iskolába, a város büszkeségébe, ahova a legokosabb tanulók kerülhetnek csak be. Donald itt kezdi meg tanulmányait és az akadémiai kalandjai közben számos ismert Disney figura ifjúságából kapunk szeleteket. Felbukkan a kötetben többek között Minnie, Daisey, Mickey és Goofy is. A fiataloknak komoly fejtörést okoz, hogy mi is az a varát és mi a terve vele a kis lurkóknak.

Megismerjük a kollégiumba költözés izgalmait, a tanárokat, a különböző típusú lakókat, legyenek akár okoskodó könyvmolyok, szégyenlősek vagy épp hibbantak, minden gyerek megtalálhatja a kedvenc karakterét, bár egyértelműen Donaldé a főszerep. Íme egy kis betekintő a kötetbe:

Imádtam az illusztrációkat, a kötet humorát, jópofák a karakterek, és még a dinka kacsa dühkitörései is viccesek voltak. A fordításért ezúttal is Heinisch Mónikának jár a dicséret. A korosztályt a másik Disney kötethez hasonlóan 6-10 közé lőtték be. Mókás kalandok, színes, magával ragadó képek és ezt a kötetet is a könnyed nyelvezet jellemzi.

A Manó Könyvek Kiadó külön oldalt szentelt a Disney kiadványoknak. A linkre kattintva láthatjátok az eddig megjelent könyveket korcsoportok szerinti bontásban, de a hamarosan érkező kötetek is helyet kaptak: Disney Könyvek.

139482660.jpgA kötetek kedvezményes áron megrendelhetők a kiadó honlapján a borítóképekre kattintva!

A kötetet a Manó Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Kövess minket a Facebookon is!

Mesél az erdő a kis dinoszauruszról

Kisiskolás gyereked van? Imádni fogja ezeket a királyokat! Meg te is.

Az éjszakai vonat titka: egy kicsi lány egy nagy kalandban

 

Szólj hozzá!

Az árnypiac kísértetei

2020. június 06. 07:07 - GReni

Könyvajánló - Az árnypiac kísértetei (Cassandra Clare, Maureen Johnson, Robin Wasserman, Sarah Rees Brennan, Kelly Link)

A világon milliók rajonganak az Árnyvadász univerzum lakóiért és kalandjaikért. Az árnypiac kísértetei novelláskötetben tíz történet repíti vissza az olvasókat A Végzet Ereklyéi, a Pokoli szerkezetek és a Gonosz fortélyok hőseihez.

cropped-tumblr-withoutwords1-1_1.jpg

A világon milliók rajonganak az Árnyvadász univerzum lakóiért és kalandjaikért. Az árnypiac kísértetei novelláskötetben tíz történet repíti vissza az olvasókat A Végzet Ereklyéi, a Pokoli szerkezetek és a Gonosz fortélyok hőseihez.

A rajongók ezúttal egy különleges illusztrációkkal ellátott novelláskötetben merülhetnek el. A kötet kétféle kiadásban jelent meg, a másodikban találhatóak Davood Diba meseszép illusztrációi. A teljes élmény kedvéért én azt javasolnám, hogy a korábbi sorozatokat olvassátok először, bár akadnak apróbb spoilerek, lényegesek csak az utolsó két novellában vannak, amelyek sokat elárulnak az Éjsötét királynő (Gonosz fortélyok) című kötetről.

A tíz novellának egy összekötő kulcsszereplője van, ő Jem Carstairs, azaz Zakariás Testvér. A történetek az egykori árnyvadász néma testvérré válását mutatják meg, miközben számos jól ismert (és néhány még kevésbé ismert) karakter keresztezte az útját. A történet pedig tele van az univerzum izgalmas lényeivel, árnyvadászokkal, tündérekkel, vámpírokkal, vérfarkasokkal, boszorkánymesterekkel, nekik köszönhetően pedig kalandokban gazdag órák várnak az olvasókra. Közben pedig elmerülhetünk Jem, Tessa és Will szerelmi háromszögében, valamint megtudjuk, Jem miként kutatott két évszázadon keresztül egy titokzatos, rejtett árnyvadász-vérvonal után.

Novellásköteteknél szerintem szinte lehetetlen, hogy valakinek az összes történet egyaránt elnyerje a tetszését. Igaz volt ez rám is. Valamelyik hibátlan volt, valamelyik izgalmas, félelmetes, szomorú, és némelyik sajnos nekem kicsit unalmas, de az biztos, hogy mindegyik adott valami pluszt, egy titkot, egy érdekességet, a már megismert személyek útjához.

Az alább olvasható fülszöveg már ad némi ízelítőt a sztorikból, én ezt kiegészíteném annyival, hogy mesélek a kedvencemről a kötetből.

"Az alvilágiak mágikus tárgyakat adnak-vesznek, sötét üzleteket kötnek, és a nephilimek elől gondosan rejtegetett titkokat rebesgetnek. Két évszázadon át rendszeresen megfordult itt más is – egy vendég a Csontvárosból, az árnyvadászok világának szívéből. Néma testvérként Zakariás a nephilimek törvényeire megtartására esküdött fel. Valaha azonban Jem Carstairs néven árnyvadász volt, örök szerelme pedig egy boszorkánymester, Tessa Gray. Jem az évek hosszú során számos város árnypiacán keres egy relikviát a múltból.

Kövesd Jemet, és miközben az eseményekhez az árnypiacokon zajló sötét ügyletek szolgáltatják a hátteret, olvashatsz Anna Lightwood kudarcra ítélt szerelméről, Matthew Fairchild nagy bűnéről és Tessa Gray tetteiről a világháborúban.

Valentine Morgenstern vásárol egy lelket a piacon, az ifjú Jace Wayland pedig szerető otthonra lel.

Valahol, valamelyik piacon lapul egy elveszett örökös, de találkozhatunk egy hőn szeretett kísérlettel is, és kiderül, hogy senki nem mentheti már meg azt, aki eladta a szívét. Még Zakariás testvér sem."

47583292_1343004295834856_792548421223417709_n.jpgForrás: instagram.com/dibadavood/

Az elveszett ország című novella 2012-ben játszódik és a történet középpontjában Alec Lightwood áll. Jem és Tessa a segítségét kéri, be kéne jutniuk újabb nyomokért Buenos Aires árnypiacára, melyet egy vérfarkas ural. Kapunk először egy mókás jelenetet Magnus, Alex és a kicsi Max mindennapjaiból, majd útnak indul Buenos Airesbe Lily-vel, a New York-i vámpírok vezetőjével. A városba érve szörnyű dolgokkal találják szemben magukat. Az Intézet aljas dolgokat művel, az alvilág számára az árnypiac ad menedéket, de most vérfarkas nők tűnnek el sorban. Olyanok, akik segítették az árvákat. Megismerik az ötéves Rafaelt, akiről kiderül, hogy ő maga is árnyvadász, akinek szülei meghaltak az Intézet elestekor és több társával együtt az egyik most eltűnt vérfarkas gondozta.

Alec a regények során egyre erősebbé vált. Az önmagával, érzéseivel viaskodó kölyökből szép apránként egy szimpatikus, jószívű, de szigorú árnyvadásszá vált, aki nem tűri az igazságtalanságot. Kivívta a tiszteletet az árnyvadászok és az alvilágiak között is és most sem kell benne csalódnunk. Elhatározza, hogy kideríti mi történik itt és segít a helyieknek. A kaland izgalmas és kifejezetten jót tettek az időnként komor, zsarnokságot bemutató történetnek Lily könnyed, vagány, bohó beszólásai. Közben egy tündér történetén keresztül újabb fontos nyomokra bukkannak a titokzatos Herondale vérvonalról, valamint Jem és Tessa idillijéből is kapunk szeleteket, miközben megtudjuk Rafe miként bővítette Alec és Magnus bájos családját.

"Rafael sötét, komoly tekintete megint Alecen állapodott meg. A fiú egy hosszú pillanatig mozdulatlanul állt, aztán ellentmondást nem tűrő mozdulattal felemelte mindkét karját. Alec annyira megszokta a gesztust Maxtől, hogy gondolkodás nélkül felkapta Rafaelt.

Nem is hasonlított arra, amikor a kicsi, pufók, mindig nevető Maxet tartotta az ölében. Rafael borzasztóan sovány volt. Alec érezte a kiugró csontokat a hátában. A fiú nagyon mereven tartotta magát, mintha valamilyen szörnyű megpróbáltatást kellene kiállnia. Alec akár ha egy kis szobrot tartott volna a kezében, egy szobrot, amit rettenetesen sajnált, és amivel egyelőre nemigen tudott mit kezdeni."

Közben sorra bukkannak elő a titkok, amik még érdekesebbé teszik a szereplők múltját, jelenét, jövőjét. Egy-egy gyengébb novellát leszámítva, szerintem ez a kötet szuper kiegészítése a sorozatoknak. Mindig örömmel merülök el az Árnyvadász univerzumban, izgatottan várom a folytatást.

8616_b1.jpgKöszönöm a lehetőséget a Könyvmolyképző csapatának!

Fordító: Kamper Gergely

A kötet borítójára kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

A királynő méregkeverője

Fagy és csillagfény udvara

Szólj hozzá!

Pszichothriller, fekete humor és skizofrénia. Mi kell még?

2020. június 04. 07:21 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Bobby Hall: Szupermarket

A Szupermarket fekete humorú pszichológiai thriller, az őrület és a kreativitás lényegének élveboncolása.

1_167.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Megérkezett Az Éhezők Viadala hivatalos előzményregénye

2020. június 03. 07:44 - GReni

Könyvajánló - Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája

"A becsvágy hajtja.
A küzdelem élteti.
De a hatalomnak megvan az ára."

fokep_77.jpg

Suzanne Collins Az éhezők viadala trilógiájával letarolta a világot. Milliószámra gyűjtötte a rajongókat a kötet és a belőle készült film is. Egy érdekes, izgalmas sorozat egy pusztuló világról, ahol a félelem, a kegyetlenség uralkodik, de szerencsére akad pár bátor harcos, akik mindent megtesznek az elnyomás ellen, hogy megvédjék szeretteiket, barátaikat. Tavaly gyönyörű keménykötéses kiadásban jelent meg a rajongók legnagyobb örömére. Ha eddig nem olvastad a trilógiát, íme egy kis ízelítő:

Az ​éhezők viadala (1. rész)

Futótűz (2. rész)

A kiválasztott (3. rész)

Már tavaly, amikor bejelentették a kötet megjelenését nálam kívánságlistára került a könyv. El sem olvastam a fülszöveget, bőven elég volt annyi, hogy az Énekesmadarak és kígyók balladája a trilógia előzményregénye. Amint meghozta a futár, gyakorlatilag mindent félredobva belevágtam az olvasásba. Voltak félelmeim, mert nekem nagyon tetszett eddig a sorozat, féltem, hogy ez a kötet nem fogja hozni ugyanazt az élményt. Szerencsére tévedtem, öt csillagosra sikerült.

Tíz év telt el Panem Sötét Napjai óta, amikor a körzetek fellázadtak az elnyomó Kapitólium ellen és kitört a háború, mely a Kapitólium győzelmével zárult. Azóta, hogy a körzet lakóit emlékeztessék rá ki uralkodik felettük, minden évben megrendezik az Éhezők Viadalát, mely háborús jóvátétel, melyben elveszik a körzeti ifjak életét az elveszett kapitóliumi életekért cserébe. Mind a 12 körzetből kiválasztanak egy-egy fiút és lányt, hogy aztán összeeresszék a huszonnégy fiatalt egy élet-halál harcra, ahonnan csak egy győztes kerülhet ki.

A kiválasztottakkal úgy bánnak, mint az állatokkal. Koszos, büdös marhavagonokban, láncra verve szállítják őket a Kapitóliumba, ahol az állatkert majomketrecébe hajítják őket, hogy a lakók kedvükre megcsodálhassák őket. Napokon át nem adnak nekik enni, és csupán egy kupac szalmát kapnak, amin aludhatnak, van némi vizük és ennyi.

A világ még nem állt teljesen a helyére a lázadások óta, számos helyen romok, összedőlt épületek, nyomor, éhezés. A 13. Körzet, s vele a nagyra becsült és nívós Snow család hatalmas vagyona is odalett. A háború során árvává lett Coriolanus Snow-t és unokatestvérét, Tigrist nagyanyjuk neveli. Próbálnak boldogulni, miközben igyekeznek fenntartani a látszatot, hogy még mindig jómódban élnek.

young-president-snow-in-hunger-games-prequel.jpgAz ifjú Snow az Akadémián tanul, de ha tovább szeretne tanulni nem elég a jó jegy, valami többet kell letenni az asztalra az egyetemi ösztöndíjhoz. Ehhez kapóra jöhet neki a hamarosan megrendezésre kerülő 10. Éhezők Viadala, ahol ez lesz az első alkalom, hogy a kiválasztottak egy-egy mentort kapnak maguk mellé. A viadal nem elég népszerű, úgy látják a fejesek, hogy így nem tölti be elrettentő szerepét. Abban bíznak, hogy a kapitóliumi fiatalok talán vonzhatnak néhány nézőt. Coriolanus-nak akad pár ötlete, amelyekkel növelhetnék a nézettséget, például, ha lehetne fogadni a győztesre, akárcsak egy lóversenyen.

Snow meglátja a lehetőséget a dologban és arra törekszik, hogy a lehető legnépszerűbbé tegye a mellé osztott kiválasztottat, aki már a kiválasztásnál bebizonyította, hogy imádja a kamera, a színpad. Szemtelen, vadóc, lázadó, aki a kiválasztáskor a polgármester lányának nyakába hajít egy kígyót, majd a színpadon szivárványszínben pompázó fodros ruhájában magához veszi a mikrofont és énekelni kezd a közönségnek. 

A fiúnak nincs más dolga, mint a tizenhat éves Lady Gray-ből győztest kell faragnia. Az esélyek nem mellettük szólnak, de reménykednek és a végsőkig küzdeni akarnak. De vajon a fiú sikerrel jár és győzelemre segíti a lányt? Aki olvasta Az éhezők viadala trilógiát, sejtheti a kérdésre a választ, viszont, aki most először vesz a kezébe Collins regényt és kedveli ezt a műfaj, az ezt a könyvet is szeretni fogja, és tutira rendeli majd mellé a trilógiát is. Nagyon jó, olvasmányos stílus, szuper világépítés, érdekes, színes, izgalmas karakterek. És bár egy rettentő embertelen és kegyetlen helyzet a viadal, egy elnyomó rezsim brutális eszköze a hatalomfitogtatásra, mégis akadnak a kötetben szép pillanatok, melyek mosolyt csaltak az arcomra.

Tetszett, hogy Coriolanus-on keresztül megtudjuk milyen volt a lázadás, a harcok, s hogy milyen volt éhezni, fázni, rettegni, hallgatni a bombázásokat és elveszíteni szeretteket, barátokat. Azt is láthatjuk, hogy bár eltelt tíz év a Kapitólium győzelme óta, még nem állt helyre a rend. A hatalmuk megszilárdítására eszközként használják ezt a kegyetlen módszert. A srác is eleinte csak eszközt lát a lányban, egy tárgyat, ami az övé és, ami segítheti a céljai elérésében. A lány győzelme jelentheti az esélyt, hogy kitörjön szorult helyzetéből, ám nem várt fordulat még számára is, hogy megkedveli a 12. Körzet kiválasztottját, Lady Gray-t. Sőt, még ő is igazságtalannak és elítélendőnek tartja az egész szituációt.

Mivel én olvastam a trilógiát, tudom milyen szerepe lesz később azokban a kötetekben a már idős Coriolanus Snow-nak és, ahogy olvastam a könyvet, végig az pörgött a fejemben, hogy bár ott van a srácban a vágy, hogy hatalom legyen a kezében, azért ő egy jólelkű kölyök és vajon milyen borzalmas dolognak kellett történnie vele ahhoz, hogy azzá a szörnyeteggé váljon, akit megismertünk a három kötet során?

A kérdésemre megkaptam a választ, megismertem jobban a fiatal Snow-t, a féltékeny, irigy srácot, aki a hatalom megszállottja. Aki nem fél bemocskolni a kezét, ha az érdeke úgy kívánja. Menet közben a háború megismerése mellett betekinthetünk egy kicsit a Békeőrök mindennapjaiba is és az apró ütközések felidézik a trilógiát is. 12. Körzet, a Perem, a tó, a fecsegőposzáták, A bitódal. Izgalmas, fordulatos regény, mely tökéletes lezárást kapott. Remélem Suzanne Collins tervei között szerepel még pár izgalmas panemi történet, örömmel merülnék el még párszor ebben a világban.

suzanne_collins_enekesmadarak_es_kigyok_balladaja_b1.jpgA kötetet az Agave Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Fordította: Farkas Veronika

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

Illusztráció Coriolanos Snowról: Charles Chaisson 

1 komment

A pénz áldás vagy átok?

2020. június 02. 13:47 - Carbonari

Könyvajánló - Csóka Judit: Mesék a pénzről

mese_1.jpgMi ma pénz? Boldogít-e? Lehet-e pénzen becsületet venni? 
Öröm, bánat? Mitől lett a 21. századra a legfontosabb 
értékmérő a pénz?
Erről, és sok minden másról próbál szemeket felnyitogatni 
Csóka Judit, meséken keresztül. 

Tovább
3 komment

Az univerzum is átállt a sötét oldalra?

2020. június 01. 07:01 - Tibitron79

Könyvajánló: Richard Panek: 4% univerzum

„A fizikusokat nem a vonzza a fizikában, hogy megérthetik, amit már eddig kiderített a tudomány, hanem az, hogy így esetleg rajtakaphatják a világegyetemet, ahogy épp valami képtelenséget művel.”

1_163.jpg

A Hubble egyik képe - a fényes objektumok mindegyike egy-egy galaxis, sokmillió csillaggal és bolygóval.

Tovább
Szólj hozzá!

A békéhez hány embernek kell meghalnia békeidőben?

2020. május 31. 06:39 - Carbonari

Könyvajánló - Rhys Bowen: A toszkán gyermek

toscan.jpgA múlt kísérteni kezd a jelenben, amelyhez elég egy embernek érdeklődnie Hugo Langley után azon a helyen, ahol valamikor ez az angol pilóta lezuhant. A csontvázak pedig potyogni kezdenek azokból a bizonyos szekrényekből... 

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása