Egy világ, ahol a Párt mindenki felett áll, az emberek teljes megfigyelés alatt állnak, a sajtó újraírja a történelmet, a népbutítás elsődleges feladat, a szabad gondolkodás halálos bűn és a hatalom fenntartására a bombázások mindennaposak, a háború állandó. Egy regény, ahol az emberek nem élnek, csupán léteznek egy visszataszító gépezet elemeként.
George Orwell 1949-ben megjelent disztópiája, az 1984 a szerző egyik leghíresebb munkája. A kötet több, mint hetven éve íródott, de mai napig nem vesztett népszerűségéből és aktualitásából. Fido Nesti remek illusztrációival első alkalommal elevenedik meg a kultikus regény képregény formában.
A történet 1984-ben játszódik, egy olyan jövőben (igen, furán hangzik ez a mondat 2020-ban, de ez a regény írásakor még nagyon távoli volt), ahol a felügyelő hatalom teljes elnyomásban tartja az embereket, hazugságokkal és félelemkeltéssel teljes engedelmességre, alkalmazkodásra kényszerítve őket. A háború állandó, a mindennapok része.
Óceánia egy olyan birodalom, melyet a náci és kommunista diktatúrák ihlettek. Ez egy olyan világ, ahol a Nagy Testvér mindent lát. Ebben semmi költői túlzás nincs, tényleg mindent rögzítenek. A lakásokban található Telekép segítségével az emberek minden egyes szavát rögzítették és bizonyos szögben még látni is képesek voltak. Igazi, totális kontroll, melyet véres háborúval nyomtak le az emberek torkán. Egy olyan párt, melynek így szól a jelmondata:
"A HÁBORÚ: BÉKE
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
A TUDATLANSÁG: ERŐ"
A Párt egyik embere, Goldstein fellázadt a vezetői ellen, azóta az ő arca jelenti az aljas, gonosz, rendszerpusztító, aki gyalázta a Nagy Testvért, szidta a diktatúrát, amelyet felépítettek, békét követelt Eurázsiával, szólás-, sajtó- és gondolatszabadságot követelt. A gondolatrendőrség lecsapott mindenkire, akit összefüggésbe hoztak bármilyen ellenállással. Elérték, hogy az emberek Goldstein arca láttán félelmet és dühöt érezzenek, de még mindig befolyással bírt az emberekre.
Ebben a világban az emberek nem élnek, csupán léteznek. Nincs béke, nincs öröm, csak a hatalom, az elnyomás minden nap. Még azt is megmondják az embernek, hogy mit gondolhat. Nem akarok megismerni egy ilyen világot. Bár amekkora szám van...nem hiszem, hogy sokáig hagynának életben. Egy szűk réteg van a Párton belül, akiknek szabad kezük van bármiben, ők nagyhatalmú hivatalnokok, akiket kiszolgálnak a minisztériumi alkalmazottak. Rettenetes módon korlátozva és felügyelve vannak, akik a legapróbb gondolatbűnért is a kegyetlen munkatáborokban találhatják magukat. A nép maradéka, a többség gettókban él, csupán munkaerőt jelentenek a Pártnak, akiket bombákkal kényszerítenek feltétel nélküli engedelmességre. Akik pedig eszesek és gondolkodni mernének nem létezhetnek ebben a világban. Gondolkodni bűn, melynek büntetése halál.
A regény egy bűnözőről szól, aki a mi szemünkben inkább egy szabadságharcos, aki a lehetetlennel próbálkozik. Winston azon kevesek közé tartozik, aki még hisz a humanizmusban, aki nem hagyta, hogy beolvasszák. Aki még képes emberként gondolkodni és elkezd kételkedni a Párt igazában. Majd szerelembe esik és egy röpke pillanatra megismerhette a boldogságot Juliának hála, így azt is megtudta, hogy mit jelentene a szabadság, amelytől megfosztották.
Forrás: Helikon Kiadó
Elképzelni is szörnyű egy ilyen világot, de látni ezeket a rajzokat, valahogy még jobban üt. Nagyon durva. Fido Nesti harminc éve foglalkozik illusztrációkkal és tökéletesen ragadta meg a történet és ennek a lelketlen helyszínnek a hangulatát. Az egész regény rettentő depresszív és ezt a képregény csak fokozza. Aki nem olvasta még a regényt, annak tökéletes kedvcsináló lesz a képregény. Akik viszont már olvastak korábban Orwell művét, azokra is képes lesz ugyanolyan sokkolóan hatni, mint mikor először találkoztak a Nagy Testvér uralta világgal.
Talán már két évtized is eltelt azóta, hogy olvastam a regényt. Akkor emlékszem megütött a gondolat, hogy egy ilyen visszataszító világ létrejöhet. Ma is pontosan ugyanolyan hatással volt rám, csak attól félelmetesebb, hogy a technológia már adott, ha valaki ezt szeretné megvalósítani. Orwell parádés író volt, ezt a könyvét pedig mindenkinek olvasnia kell!
A kötetet a Helikon Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!
Fordította: Szíjgyártó László
Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!
Kövess minket a Facebookon is!
A Corvina Kiadó gondozásában megjelent, Dányádi Sára Belvárosi növényvilág című könyve a mesterséges körülmények között tartott belvárosi növények között nézett szét és szedte csokorba növényhatározójában őket. 
Peter May Vesztegzár című könyve, amelyben Londont tette meg helyszínül egy vírus pusztítása miatt, 15 évig pihent egy szerveren. Megalkotásakor úgy nyilatkoztak a kiadók, hogy a szerző története túl van minden határon, túl nyomasztó, nem reális, a valóságban ilyen nem létezhet. Hja.. mára valósággá vált: igen, akár egy egész város IS vesztegzár alá kerülhet a Covid-19 miatt. 
Számos érdekes népszokás és mítosz szerepel a kötetben. És persze rengeteg különleges állat. Koronás galambok, gyönyörű paradicsommadarak, makik, pitonok és még sok más, róluk pedig számos fotó is helyet kapott a kötetben. Olvashatunk napokon át tartó túrákról a vadonban, barátságos bennszülöttekről, akik megelégedtek a sóval fizetség gyanánt. Megismerkedünk a baltakészítőkkel, a pigmeusokkal, számos izgalmas helyszín és ember elevenedik meg a kötetben a három hónapos Új-Guineai kalandról.
Az ötvenes években csupán kevés embernek volt lehetősége olyan különleges állatokat filmre venni, mint a paradicsommadarak vagy az őslakosok számunkra különös szokásait. Ma ezek közül sok mindent bármikor és bárki megnézhet az interneten, de akkoriban rengetegen voltak hálásak Attenborough és Mulligan munkásságáért. Több olyan állatot is sikerült filmre venniük, amelyet akkoriban még csak nagyon kevesen láthattak. Sok olyan népszokást is bemutat a könyv, amelyek az eltelt évtizedek alatt is feledésbe merülhettek. És persze olyanokat is, amelyek hihetetlennek tűnnek a nyugati ember számára.
Maguk mögött tudják hagyni a múltat valaha? 
Miért találunk ki történeteket és miért értjük meg ezeket a kitalációkat? Miért csalhatja gondolati csapdába az író az embereket? Az üss vagy fuss reagálás bármire hasznos-e vagy sem? Hogyan lehet kimozdulni sémákból, és ezek miért fontosak? Horváth Márta könyve az ősidőkbe nyúl vissza a válaszokért, miközben a kognitív elbeszéléselmélet alapjait felfektetve, példákon keresztül kifelé vezeti az olvasót a gondolati csapdákból.