Mennyi szenvedés, mennyi kín keletkezett eddig világok vajúdásán,
az új eszmék elvi és gyakorlati alkalmazása közben,
mennyi igazságtalansággal járt a szocializmus, mint idea és gyakorlat,
hány gazember telepedett rá
pénzt és hatalmat sajdítva eme új eszme farvizére?
Élj érdekes időkben, mondja a kínai átok.
Ha szenvedő alanya voltál a XX. századot átszövő izmusoknak,
akkor nincs több kérdésem.
Ha fogalmad sincs róla, olvass dos Santost!
Már két napja, hogy letettem a könyvet, miután az utolsó lapig kivégeztem a tartalmát. Azóta fontolgatom, mit írjak róla. Annyira szerteágazó a cselekmény, hogy nehéz kiragadni belőle azt a néhány idézetet, ami a mű lényegét adhatja.
Hogy fontos regény, az biztos. Éles képet fest a XX. századot kórságként sújtó szocializmusról és kommunizmusról 4 ember sorsán keresztül. Négy család életét tépi szét a történelem, és veti szemétdombra az előtte lévő évszázados, vagy akár évezredes hagyományokat is. A mű a cselekményen keresztül az elmúlt 100 év "izmusainak" kegyetlenségig tűpontos ábrázolását adja. Nincs tekintettel az olvasó érzékenységére, gyenge gyomrára és semmilyen ideára.
Tények, tények, tények, történelem és tudomány.
"Ahelyett, hogy idealistaként szemlélte volna a társadalmat, azaz megvalósíthatatlan utópiák és álomvilág építése helyett, Machiavelli inkább, ahogy ő maga mondta, a dolgok valódi lényegét ragadta meg. Nem moralista, hanem realista volt. Azaz nem az izgatta, hogy milyennek kellene lennie az embernek, hanem az, hogy milyen valójában. Ez gyökeres változást hozott a nyugati politikai gondolkodás paradigmájában, hiszen Platóntól Aquinói Szent Tamásig a politika és az erkölcs elválaszthatatlan fogalmak voltak. Machiavelli volt az első, aki szétválasztotta őket, és a maga csupasz valóságában mutatta meg a politikai hatalom természetét.
...
Machiavelli azokat a nagy uralkodókat tanulmányozta, akik leginkább megváltoztatták az emberiség életét, és azt figyelte meg, hogy politikai szempontból legnagyobb tetteket sosem a jóindulat, a tisztesség és a jó erkölcs vezérelte, hanem a kegyetlenség, az intrika, az erőszak és a hazugság. Ezért arra a következtetésre jutott, hogy az az uralkodó, aki jóemberként viselkedik, öngyilkosságot követ el.
...
Machiavelli véleménye szerint a politikának nem az állampolgárok erkölcsével kell foglalkoznia, hanem a jólétüket és biztonságukat kell biztosítania. Ezért olyan fogalmak helyett, mint a jó vagy rossz, inkább arról beszél, hogy mi a hasznos, szükséges, veszélyes vagy káros. ... az emberek tudják, hogy közösen dolgozva nagyobb esélyük van a túlélésre. Ezért van az, hogy amikor veszélyeztetve érzik magukat, az önzésük együttműködésre készteti őket. Ez egy olyan valami, ... amit a politikusoknak a közjó érdekében fel kell használniuk .... az emberek manipulálása ebben az értelemben nemcsak elfogadható, de kívánatos is. ... a közérdek a legfontosabb, amit egy uralkodónak védenie kell. Ahogy Platón, Machiavelli is úgy vélte, hogy az emberek úgy gondolkodnak, mint a gyerekek, és ha ez így van, egy politikus csak úgy tudja megszerezni a csőcselék támogatását, ha azt mondja, a csillagokat is lehozza, pont úgy, ahogy egy felnőtt is akkor nyűgöz le egy gyereket, ha elhalmozza édességgel."
A cselekmény - bár roppant érdekes, de - másodrangú.
Na jó.
Majdnem másodrangú.
Dos Santos tanítani akar.
Ha nem érdekel a téma, jelesül a marxi ideológia, és a hatására bekövetkezett események, ne vedd kezedbe.
Ha érdekel, rohanj beszerezni ezt a könyvet.
Ha így tanították volna történelem órákon a XX. század szocializmusát, nem untam volna halálra magam a témán. Ha hajlandó lett volna bármelyik előadó így, mint dos Santos, összefüggéseiben láttatni a hallgatóval, diákkal a történteket, kontextusba belehelyezni az eseményeket, akkor tán még a Kommunista Kiáltvány átbogarászására is rá tudtak volna venni, pedig ez azért nagy szó.
Diktátorok egy csomóban, az ideológisták mellett
Nézzük a cselekményt.
Arthur Portugáliája, Fukui Japánja, Lian-Hua Kínája, Nagya Oroszországa mind-mind elképesztően nagy változásokon megy keresztül, diktatúrák alakulnak ki, tekintet nélkül magánszemélyek élet és vagyonbiztonságára. A hagyomány, a meglévő társadalmi struktúrák, mint pelyva a szélben, úgy tűnnek el a szocialista vagy kommunista berendezkedés, vagy az erre való törekvések viharában. És ezt a vihart szó szerint kell érteni. Kímélet, empátia elképzelhetetlen volt, az eredmény eléréséhez vezető módszerek válogatás nélkül kerültek alkalmazásra: a cél szentesítette az eszközt.
Ugye, mindenki tudja, mekkora bajokat hozott a XX. század hajnalán Marx és Engels eszméi generálta társadalmi változások? A Nagy Háború (I. világháború) után semmi sem folyhatott úgy tovább, ahogy eddig, sőt: a szocializmus divattá vált! Oroszországban a világ első ismert proletárdiktatúrájával feje tetejére állt a világ Leninnel, majd Sztálinnal, Portugáliában puccs puccs után következett be, mígnem Salazar diktatúrájának ideje el nem jött, Kínában a Komintern pénzelte Mao mozgolódott az új rend érdekében, Japánban pedig teret nyert a fanatizmus őrülete.
Ebben a történelmi helyzetben az értelmes ember csak kapkodhatja a fejét. Valóban van / lehet létjogosultsága a diktatúrának? Előállhat olyan történelmi / társadalmi / gazdasági konstelláció, hogy nincs más választás? Hogy ezt kell, ezt muszáj tenni? Vagy kizárólag az emberi mohóság, hatalomvágy hozza el a nép számára ezt az uralkodási formát? Egyáltalán: mi az, hogy nép? Tényleg igaz az, hogy a nép gyermek, akinek felelőssége nulla? Aki annak hisz, aki szebben beszél és többet ígér? Mennyiben lehet, érdemes figyelni az igényeire? Szabad-e felfedni a nép előtt a valóságos helyzetet és az arra szolgáló megoldási lehetőségeket? A nép tényleg gyermek, és nem szabad adni a szavára? Hatalomra kerüléshez valóban bármit meg lehet ígérni, és nem kell betartani, ha a közjót emeljük középpontba?
Rettenetesen érdekes és nagyon fontos kérdések elméletét boncolgatja dos Santos ebben a regényében. Érvel Platónnal, Machiavellivel, testközelbe hozza Mao Ce-tungot, Salazart, de a legfontosabb, hogy felteszi a kérdést: mi van, ha a történések köszönő viszonyban sincsenek az ortodox marxista jóslatokkal?
Ahogy már írtam feljebb, a könyv regény, tele cselekménnyel. Tárgyalja Japánt Fukui sorsán keresztül, ahol az élet irgalmatlan nehéz. Emberi létnek értéke nincs, és a legkisebb gesztus is kódolt üzenetet tartalmaz. Itt a világ legtermészetesebb dolga a férj szexuális kicsapongása, amelyhez a feleségnek két hozzáfűzni valója lehet: egy, mosolyog, kettő, finanszírozza. Ennyi.
Japánt csak kiemeltem a másik három náció szokásai, mindennapjai közül, és csak azért, mert ez ragadt meg bennem a legjobban, de természetesen a többiekre jellemző gyakorlatot is beépítette az író a cselekménybe. Nők és férfiak, szerelmek és gyűlöletek, anyák és fiaik, apák és lányaik, terror és humánum, csőcselék és család, mind-mind helyet kapnak ebben a műben.
Emberek pillangókként járják táncukat a fény körül, és néha csak a sercegésre riadunk fel, hogy ennyi volt egy ember élete, ennyi, és semmi több.
Élt és meghalt.
Mert diktatúra volt.
Amiben az emberek élnek, de sokan meghalnak.
Csak úgy.
A regény végén azért levert a víz.
Az Epilógus olvasása közben döbbenettel olvastam, hogy valaki (?!) nem tudja, lesz-e ideje befejezni a művet. Ahogy teljes pánikban haladtam az olvasással (na ne máááár, mi az, hogy nem tudja / nem fogja befejezni a könyvet!), úgy döbbentem rá, hogy volt egy Prológus is az írás elején, ahol egy bizonyos dr. Loboról kiderült, hogy halálos beteg, és ő a mesélő.
Jó, ő a mesélő.
De amúgy ki az a dr. Lobo?!
Mi köze a főhősökhöz?
Mikor is jön ki a regény következő része???!
Szeretnél többet tudni a könyvről? Kattints!
Köszönjük, Kossuth Kiadó!
Tetszik, amit olvastál?
Akkor kövess minket a Facebookon is!
Érdekel, ki mondta? "A sikeres élet új fogalma már nem a pénzhez és a hatalomhoz kötődik. A Harmadik Mérce a jóllét, a bölcsesség, a csodák megélése és az adakozás." Kattints!
"A portugáliai kaotikus helyzet és a republikánus kormányzás hiánya megmutatta, hogy a parlamentarizmus sem működik. Platónnak igaza volt, az állampolgárok gyermekek, és egyetlen megfontolt ember sem adja át a hatalmat gyerekeknek. A megoldás csak az lehet, ha olyan embernek adják át, aki rendet teremt az országban, de nem követi el azokat az őrültségeket, amelyeket a bolsevikok Oroszországban. Portugáliának filozófus királyra van szüksége. Na, de ki legyen az? ... Hol járhat a luzitán Mussolini?"
