"Nagy Feró és a Beatrice zenekar története áll a rock musical középpontjában, mely mostanra már rocktörténeti csemege. Nagy Feró évtizedeken keresztül folyamatosan meg tudott újulni, magas művészi színvonalon valósította meg zenei elképzeléseit. Személyisége alkalmas arra, hogy a magyar hőst, az egyszerű „nép fiát” tárja a nézők elé, aki öntudatosságával, hitével, tehetségével és született színészi képességeivel mindig átlépett az elé gördített akadályokon."*
Szilveszter délutánját az Újszínházban töltöttük, hogy megnézzük Nagy Feró életéről készült darabot. Azóta is a fejemben van a történet, nem tudom mit mondjak róla azon túl, hogy jó volt és nagyon tetszett. Tényleg nagyon tetszett, de valami mégis hiányzott. Vagy...
Nagy Ferót nem hiszem, hogy bárkinek is be kellene mutatni. 40 éve a magyar zenei élet része, időnként elég hangos része. Lehet szeretni és nem szeretni, de szó nélkül elmenni mellette nem hiszem, hogy lehet. Az ő életét mutatja be a darab, szubjektíven, úgy, ahogy ő azt megélte.
1977-ben A Gyere kislány, gyere! című számmal kezdődik, a kivetítőn az eredeti felvétel forog Csuka Mónikával és Nagy Feróval. Majd átvált a kép az őket játszó színészekre akik végül onnan futnak be a színpadon berendezett öltözőbe. Engem itt vett meg a darab, tényleg visszarepültem az időben (bár csak 2 év múlva születtem). Ez a technikai megoldás végig fut, utoljára pedig Nagy Feró váltja az őt játszó színészt és kapunk egy eredeti Beatrice előadást.
A korszak emblematikus karakterei is fel-fel tűnnek, a történelem eseményei is ott futnak a háttérben. Benne van minden a 80-90-es évekből. Furcsaság, hogy nem a sikeres, ismert Beatricevel fejeződik be, hanem Dzsida Jenő megzenésített versével, a Psalmus Hungaricussal. Ezt már a zenekari árokból a színpadra felköltöztetett Beatrice és Nagy Feró adja elő, miközben sorra megjelennek a színészek is. Itt vágott belém a gondolat, hogy ugye nem így van vége???? Számomra a Beatrice egy vidám, bulis zenekar, mindamellett, hogy nem épp az élet napos oldaláról zenélnek sokszor. Nem lehet ennyire lent vége egy előadásnak. A darabnak itt vége lett, de az előadásnak szerencsére nem.
Az egyik legmegdöbbentőbb pillanat számomra itt következett. Nagy Feró felment a színpadra, odaállt a közönség elé és elmondott pár előre átgondolt mondatot arról, hogy mit jelent neki ez az egész. Meghatódva, szinte a könnyeivel küszködve beszélt, majd hátralépett a mikrofonhoz, nagy levegőt vett és máris a profi zenész lett, aki bármi is történjen, tudja mi a feladata.
Nem tudom, hogy csak az év vége okán, de kaptunk egy kis rögtönzött koncertet is 4 további számmal, amiket Feró és az őt játszó Kurkó József Kristóf együtt énekelnek. Természetesen nem maradnak ki a többiek sem, egy igazi örömzenélésben vehettünk részt.
Na igen, a nézők. Még a negyvenen innen igencsak fiatalnak számítottunk a közönség soraiban. A nagy részét azok tették ki akik még a "hőskorban" jártak Ricse koncertre, és mára már a nyugdíj felé kacsintgatnak. De teljes átéléssel énekelték ők is a dalokat. Ha nem tudom, hogy kik vannak ott, akár egy mai koncerten is lehettem volna. Néhány gyereket is láttam, az ő szüleiket nem irigylem, amikor el kell magyarázniuk, hogy miért is vetkőzött le a néni a színpadon, egyértelműsítve a "Csúnya lány" mondanivalóját.
Jó szívvel ajánlom a zenés darabok kedvelőinek, a Ricse vagy Nagy Feró rajongóinak.
A képre kattintva elérhető a színház weboldala.
*Az idézet az Új Színház honlapjáról származik.
Kövess minket Facebookon!
